Hírek

2013.02.01. 13:44

A rejtvényfejtés világnapja - a fehérváriakra büszkék lehetünk

Székesfehérvár - Az első, maiakhoz hasonlatos keresztrejtvény majdnem 90 éve jelent meg a tengerentúlon. Fehérváron országszerte elismert klubjuk van a rejtvényfejtőknek, ma, a rejtvényfejtés világnapján róluk írunk.

Kocsis Noémi

Igaz, New York-i lapban jelent meg az első, mai értelemben vett keresztrejtvény 1913-ban, de annak akkor magyar volt a tulajdonosa, a tollforgatók egyik legnagyobb elismerésének is nevet adót Joseph Pulitzer. Hazánkban az elsőt bizonyos Kristóf Károlytól közölték 1925 januárjában egy lapban. A szerző 32 évvel később megalapította a Fülest, minden idők legsikeresebb magyar rejtvényújságját.

A fehérvári csoport, elöl kockásban Marika, hátul a fiatal Faddi Imre (Fotó: Rejtvényfejtő Klub)

Ma már szinte minden lapban, még a bulvársajtóban is ott fekete-fehérlenek a rejtvényes kockák, a hobbi ugyanis mit sem veszített fényéből, rengeteg a hódolója, minden korosztályból. Az idősebbek jól tudják, az egyik legjobb agykarbantartó, kutatások bizonyítják már, hogy kisebb eséllyel éri el az embert élete vége felé az Alzheimer-kór, ha például rejtvényfejtéssel edzi a memóriáját naponta. Hogy a mindennapi életben hogyan támaszkodhat az ember a rejtvényfejtés során megszerzett és mozgatott tudására, arról a mesterjelölt kategóriában versenyző Debreczeniné Marika, a székesfehérvári rejtvényfejtők klubjának egyik vezetője számolt be nekünk:

- Már középiskolásként szívesen fejtettem rejtvényeket, aztán egyre több rejtvényújságot vásároltam. Azt vettem észre, hogy a gondolkodásmódom is változott a hobbim által: mindenre van megoldás, ez lett a hozzáállásom kulcsa. És tényleg mindenhez így közelítek. Nagyon szeretek kötni, horgolni, de vannak minták, amelyekkel nehezen boldogulok eleinte, ám nem adom fel. Általában sikerül is eljutnom a megoldásig. De másban is észrevettem, hogy fejleszti a logikus gondolkodást.

A fehérvári klubra egyébként az egész város büszke lehet, a 11 évvel ezelőtti megalakuláshoz képest ugyanis mára az ország egyik legjobban működő klubcsapatává küzdötték fel magukat. Hogy csak egy példát említsünk eredménylistájukról az egészen közelmúltból: a 2012-es versenyszezonban a mesterjelölt csapatok között éppen a helyiek voltak a legjobbak. Kicsit szokatlanabb összetételben ugyan, mert Marika és az egyéni mesterjelölt kategóriában tavaly országosan első helyezést elért csákvári Magasi Péterné mellé két martfűi versenyző, Lengyel Lajosné és Bakos András csatlakozott. Egy rejtvényes rendezvényen találkoztak és beszélték meg, közösen versenyeznek -  a kapcsolatot pedig interneten tartották. A felsoroltakon kívül kezdő és haladó kategóriában is igen sokan eredményesek a fehérvári klubcsapatból.

A rejtvényesek minden évben mikulásoznak  - középen Marika, bal szélen a negyedik Faddi Imre (Fotó: Rejtvényfejtő Klub)

Faddi Imre 2002 óta tag, több éve szintén mesterjelölt. Az informatikus fiatalember skandináv tipusú rejtvényekkel kezdte, mint más, pár éven belül jöttek is a sikerek. Ezek közé sorolható, hogy szép családot alapított, s bár két gyermekük még pici ehhez, de felesége is csatlakozott a rejtvényfejtők táborához.

Mesternek lenni (Székesfehérváron Erdősi István, Mustyán Dezső nevét említhetnénk például) már talán kiváltságos állapot, nincsenek is sokan e honban. Ők azok, akik rejtvénykészítéssel is foglalkoznak, különösen szerteágazó és egyben logikus gondolkodásmódról és nem mindennapi tudásról téve tanúbizonyságot. Hiszen a jó rejtvénykészítő nem állhat meg a "spanyol anyakirálynő: három betű" triviális meghatározások újragyártásánál, ellenben ismernie kell a kortárs világirodalom  és film legújabb darabjait, ahogyan a köznyelvi beszéd aktuális fordulatait is. A fehérváriak holnap, hétfőn a fővárosban veszik át 2012-es eredményeik elismerését az idei első országos nagy versenyen, amelyhez hasonlót tavasszal ők rendeznek majd Fehérváron.

Apró agyizgalmak - jegyzet

Ülünk a szerkesztőségi értekezleten, amely minden perccel  hosszabbra nyúlik. Az agy ilyenkor el-elkalandozik, a szem az ablakon kívülre kandikál, hátha találtatik ott valami érdekesebb. A kéz ujjai lassan megindulnak az asztalon heverő lappiaci termék felé. A szem átugorja a híreket, politikusokat, gyilkosságokat, áremeléseket, majd jelet küld az agynak, amely végre jólesően konstatálja, ahh, igen, van keresztrejtény a mai újságban...

Az ujjak most óvatosan megszorítják a tollat. Mintha a kéz szórakozottan firkálgatni akarna, talán köröcskéket, vagy virágokat az újság szélére, amiről itt most értekezni kéne. A fej bólogat, a száj válaszol a kérdésekre, de az agy máshol jár: "Bizet operája hat betű, hohó, hát ezt egy nyeretlen kétéves is tudja!" és az ujjak máris boldogan körmöltetik be a tollal a helyes megfejtést.

Te mit is adsz a holnapi lapba?  - hallatszik a kérdés az asztal túlfeléről, s a száj már majdnem rávágja: Carmen! - de az agy időben korrigál. S már alig várja, hogy kiszabadulhasson az irodából, újra elmerülni a fekete-fehér mezők tengerében...

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!