Hírek

2013.01.31. 07:20

Mentőállomások Fejérben - Abán a legújabb technológiával felszerelt épül

Tizenegy milliárd forintnyi beruházás megkezdését jelentette be Martonvásáron Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Mártai István, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a helyi mentőállomáson.

Zsohár Melinda

„Tisztes szegénységet” láthatunk a martonvásári mentőállomáson, mondta Mártai István, az OMSZ főigazgatója az ünnepélyes bejelentés alkalmával. A főigazgató egyben köszönetet mondott valamennyi mentős bajtársának azért, hogy a nehéz, helyenként mostoha körülmények ellenére is helytállnak.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hozzátette: a mentősök nem hagyják cserben a lakosságot, a kormány pedig nem hagyja cserben a mentősöket. Az országban 2008. januárjától 2010-ig egyetlen új mentőt sem vásároltak, s elmaradtak a fejlesztések is. Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett Sürgősségi ellátás fejlesztése – mentés elnevezésű program hivatott pótolni a lemaradást.

Mártai István OMSZ főigazgatója (j) és Tilhoff László, az enyingi mentőállomás vezetője, szakápolója Martonvásáron. Enyingen már új, korszerű kocsi fut, ezt hozták el a felújítandó martoni állomásra (Fotó: Zsohár Melinda)

Az országban ma 231 mentőállomás működik, ezek közül hatvanat felújítanak – Fejérben a székesfehérvárit és a martonvásárit. Huszonkét új állomás épül ott, ahol eddig egyáltalán nem volt: a megyénkben Abán. A kényszerű várakozás után a legmodernebb állomást helyezik ott üzembe, a felszerelés, az eszközök és a kocsik a legújabb technológiát képviselik, mondta Mártai István.

Kétszáz új mentőkocsit is üzembe helyeznek. A kocsik márkája nem szempont, a műszaki paraméterek alapján döntenek arról, mely típust választják ki. A kocsik biztonságának növelésére törekszenek, s a betegek kényelmes elhelyezését is fokozzák. Speciális gumik, belső műszerek, két akkumulátor, nagyobb teljesítmény, légzsákok, hatékony megkülönböztető jelzőberendezések a kívánalmak. Számos kocsiba félautomata defibrillátort és őrzőmonitort szerelnek be.

Martonvásáron bemutatták a jelenlegi régi mentőkocsit, s a leendő újat, amely Enyingről érkezett az alkalomra. A 2014-re lezajló program után a lakosság 97,8 százaléka válik a riasztástól számított 15 percen belül elérhetővé. A légi mentés korszerűsítéséről is folynak az egyeztetések, emelte ki a főigazgató, arra 600 millió forintot különített el az egészségügyi kormányzat. A tervezésre, az építkezésre is közbeszerzést írnak ki, s az építkezések alatt is igyekeznek a zavartalan működést biztosítani. A gyors elérhetőséget percekkel lerövidítik a korszerűsítés során, sorolta Mártai István a martonvásári felújítási tételeket.

Önműködő garázs és kertkapu, energiatakarékos fűtés, nyílászárók, komfortos szociális helyiségek állnak rendelkezésre a beruházás végén. Kiemelt cél a szolgálat személyzetének oktatása, az új orvostechnikai eszközök biztonságos használata. A szegedi, a debreceni és a pécsi orvosi egyetemeken, illetve Fehérváron négy szimulációs központot alakítanak ki, ahol a komplex ellátást gyakorolhatják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!