Hírek

2012.08.22. 12:34

Buszmenetrend: a 23-as a Gáz utcán megy!

Székesfehérvár - A József utcából már nem lehet balra kanyarodni, így a 23-as busz a Gáz utcán haladva fordul rá a Budai útra. A busz új megállója a volt Technika háza előtt, illetve a Gáz utcában van.

Fejér Megyei Hírlap

Több olvasónk is jelezte, hogy a Budai-Gáz utca, valamint a Budai-József Attila utca kereszteződésének megváltozott forgalmi rendje miatt a 23-as jelzésű busz új útvonalon halad, de erről  sem az Alba Volán, sem az önkormányzat nem tájékoztatta az utasokat. Pontosabban a 23-as busz eddigi, József Attila utcai buszmegállójában az Alba Volán Zrt. kifüggesztett egy tájékoztatást, miszerint augusztus 17-től ideiglenes jelleggel a  volt Technika Háza (ma Civil Központ) előtt áll meg a 23-as. Olvasóink arra is kíváncsiak voltak,  pontosan merre  megy a 23-as, illetve, hogy a környéken melyik másik megállóban lehet felszállni rá. Lapunk megkeresésére Tóth István, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója annyit mondott, az önkormányzat közgyűlése döntött a forgalmi rend megváltoztatásásról, szerinte az önkormányzat  lett volna köteles a szolgáltatás megrendelőjeként tájékoztatni a változásról a  lakosságot.



Az önkormányzattól  kapott válasz alapján kiderült: a Jancsár utcából induló 23-as  a József Attila utca helyett a Gáz utcán áthaladva kanyarodik  a Budai útra, miután az új forgalmi rend szerint itt van rá lehetősége. (A József utcából balra kanyarodás lehetősége megszűnt.) A 23-as nem csak a Rákóczi utcai megállóban, hanem a Gáz utcaiban is megáll. A Videoton Ipari Parkból visszainduló járatot nem érinti az útvonalmódosítás.

A 23-as busz menetrendje itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!