Vers-oázisok a mai sivatagban

Nemrégiben az Életünkben találkoztam Szegedi egyik tömör tízsorosával: "Eszelősen próbálom / testemből kihúzni / Krisztus egyik szögét, / ami úgy belém hasít,  / mint szuvas fog fájása..." A minap pedig Vezércsel címmel válogatott és új versei kerültek  kezembe,  amelyeknek az Advent Kiadó adott formát.  Szigeti Jenő professzor az előszóban megjegyzi: ez a könyv oázis a sivatagban.  Gondosan művelt, bejárható kert, ahova  mai poéták derékhadához tartozó  Szegedi elkalauzol minket. "Látó ember, aki megfontolva mondja ki a szót... Pilinszky lírájától indult el  költészete, és teremtett egyéni hangú új világot, ami Isten jelenlétének tudatát sugázozza."
  
Régóta tisztelem, mert  nem alázatos, nem szenteskedő, tele van kétségekkel,  lelke üdvössége egyszemélyes jégtábláján sodródik, szabadrabságban él. "Én szabad vagyok. A magam ura vagyok" -  írja hetykén Rabságban című versében.  "Imádni egy földöntúlit, / kit még sohasem láttam? / Hajlongjak előtte, mint buta ember? / Hajlongok inkább földemen, / mely imádság nélkül is terem. / Magam vagyok a Megváltó. / Ha akarom, Isten, /  ember is vagyok,  törvény is, / ördög is, / szeráf is, / bölcsesség is / és szabad."
Krisztusban azért hisz, mert ő is ember. Gyakran "imába száll a bátorsága." Keresi az örök vigaszt, amelyet szüntelenül megtalál és elveszít. Soha ilyen boldognak és soha ilyen boldogtalannak nem éreztem, mint  friss kötetében, amelynek címe: Vezércsel - válasz  Utassy Józsefnek, aki gyűlölte, űzte, kergette és hiányolta az  Istent.

A  tündérkertes  Balajthy Ferenc gyermekeknek és gyermek lelkületű felnőtteknek  szánja Szappanbuborékok című kötetét, amely a Vörösmarty Társaság jóvoltából jelent meg a szerző remek  illusztrációival és a szerkesztő,   László Zsolt ajánlásával. Az unokáknak szóló rigmusok közül az élre került a Marcellnek szánt Könyves rege. Marci kis királyfi, mert szereti a verset, a mesét, követi a nagyapai jó tanácsot: "A könyvet, ha kinyitod, rád nyílik a világ!" Alíz és Katica unokájának is szánt néhány kedves rigmust.  Lizikét, ha felnő, a nagyszülők nem  adják akárkinek és akárhogy, csak hatlovas aranyhintón, gyöngyös koszorúval. Katica repked ide-oda, cicák hátán lovagol, rózsák között táncol, a szeme csillagból van, tündököl  és ragyog, mindenkit elvarázsol. A nagypapa-poétának meggyőződése: "Az Isten saját képmására / Nem az embereket teremtette, / Hanem csak a gyerekeket. / A baj csak az, hogy egyszer / Felnőnek a gyerekek!" Versikéiben, mondókáiban  gyakori vendég a játékos  humor, mint az  az Elcsigázott csigadalban: "Én egy házas csiga vagyok / Az öcsém egy facsiga,  / Zenekarban búg a hugom, / Ő meg egy búgócsiga..."
A vándormese poénja: "Lángost sütöttem a Holdból, / Mire kész lett és megsóztam,/  Mindet megette a hajnal!"

 Egyetértek  László Zsolttal: Balajthy Ferenc  mestere a csodáknak, a kalandoknak,  a gyermeknyelven történő vers-festészetnek.