Hírek

2010.11.04. 03:29

Kórházból albérletbe

Ajka -Kedden hazaengedték a kórházból a kolontári Juhász házaspárt, igaz, legkisebb gyermekük, Dórika még tegnap délutánig kénytelen volt az orvosok közelében maradni.

Tóth B. Zsuzsa

Erzsébet és Zoltán azonban addig is kicsomagolhatja a rengeteg adománynak legalább egy részét, hogy mire a gyerekek mindannyian hazaérnek, rendben legyenek a dolgaik. Az ajkai, tósokberéndi családi házat a Vöröskereszt bérli Juhászék részére addig, amíg az új kolontári családi ház el nem készül. Erzsébet úgy tudja, februárig kell itt maradniuk. - Jó helyünk lesz, elférünk a három gyerekkel a három szobában. Kényelmes a ház, a gyerekek örülnek, hogy ahogy otthon volt, úgy itt is van nagy udvar. Most a nagyobbak ugyan a Dunakanyarban kirándulnak, de a hét végére már minden együtt lehetünk - mondta Erzsébet. Közben kibont a konyhában egy törékeny feliratú dobozt, amelybe szentesi adományozók csomagoltak gondosan üvegpoharakat, gyermekeknek való tányérokat, evőeszközöket. Zoltán a konyhaszekrényben a porcelántányérokat ellenőrzi, hogy elég lesz-e mindenkinek. Úgy tűnik, mindenből van bőségesen. Egy szoba tele van zsákokkal, azokban ruhaneműk, ágyneműk várnak kicsomagolásra. Az előszobában egy asztalon a mikró várja, hogy végeleges helyére kerüljön, a gyerekszobában a gyerekek részére már eleve méretre válogatva vannak a ruhák a dobozokban. Ebben sokat segítettek Erzsébet sógoráék, akik mindennel felszerelték az egyébként is bebútorozott házat. Így mire a házaspár kedden délben hazaért, már csak a zsákok átnézése, kicsomagolása, a tárgyak helyre rakása maradt. Azonban ez is éppen elég feledat, hiszen még mindketten kötözött lábakkal járnak-kelnek. Zoltán sántikál is, de nem panaszkodnak.

Nagy volt az öröm keddi találkozásunkat követően tegnap délután, amikor Dórikát hazaengedték a kórházból. A szeme szépen gyógyul, megmentették a látását az orvosok, de othonra még szemcseppeket kapott. Egyéb sérülései már alig látszanak.

A következő napokban még sok szomorúság is vár rájuk, hiszen intézkedni kell Angyalka temetéséről. A szülők azonban erősek, és bizonyára az is sokat segít, hogy ott van a három nagyobb gyermek, akikkel végre újra együtt lehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!