Hírek

2010.09.25. 13:09

MSZP: a Fidesz megszorításokra készül október 3-a után

Budapest - Az MSZP szerint a Fidesz az október 3-i önkormányzati választásokat követően megszorításokra, létszámleépítésekre készül. A szocialisták szerint erre engednek következtetni a Pintér Sándor belügyminiszter által pénteken elmondottak: az elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, ennek megfékezéséhez erkölcsileg támadhatatlan és jól fizetett rendőrségre van szükség.

MTI

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati, telefonos sajtótájékoztatóján az MTI-nek azt mondta: bár október 3-ig titkolják, a Fidesz "120 napos ámokfutásának" köszönhetően hatalmas megszorításokra készülhet a kormány ősszel.

A szocialisták a megszorítások valószínűsítését a belügyminiszter által pénteken elmondottakra alapozzák. Török Zsolt szerint Pintér Sándor a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF) "éhséglázadásokat" helyezett kilátásba, amelyek ellen határozott rendőri fellépésre lesz szükség.

Pintér Sándor arról beszélt, hogy szerinte az "országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható".

Azt is mondta: az előbbiek miatt egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági  bűncselekmények, egyre több lesz az utcai bűncselekmény és - mint fogalmazott - "nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más". Mindezek megfékezéséhez elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni - szögezte le.

Az MSZP a belügyminiszter szavaiból arra következtet, hogy az önkormányzati választások, azaz október 3-a után létszámleépítések, megszorítások várhatóak, a Fidesz akkor fogja megmutatni igazi arcát.

A szocialisták ismét arra szólítják fel a Fidesz-kormányt, hogy október 3-a előtt hozzák nyilvánosságra a 2011. évi költségvetés sarokszámait - szögezte le Török Zsolt, aki szerint ha a Fidesz politikusai "bátor, igazi államférfiak", akkor még a választás előtt kiállnak és elmondják, milyen megszorításokra készülnek, miért akar Pintér Sándor erős rendőrséggel szembe állni a magyar néppel, miért vetette fel a rendőrségi bevetését ősszel.

Az MSZP szóvivője úgy vélekedett: aki a Fideszre szavaz, az a megszorításokra szavaz.

Ha a Fidesz nem áll ki a választások előtt a válasszal, akkor a józan választóknak el kell gondolkozniuk, hogy érdemes-e ezek után a kormánypártra szavazniuk - emelte ki Török Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!