Hírek

2010.03.01. 12:36

Pénz a közös kalapba

Adony - A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a pénzügyi bizottság javaslatára került sor a polgármester soros illetményének megállapítására, ám ezt - mint tette már annyiszor - Adony polgármestere, Ronyecz Péter elhárította. Szűkszavú indoklásában arra hivatkozott, hogy ez bérfeszültséget indukálna a hivatalon belül.

Percsi Tibor

Ismert, hogy az ország több településén a képviselők a települések folyamatosan nehéz gazdasági helyzetére való hivatkozással lemondanak tiszteletdíjukról, melyet nemes, közcélú feladatokra vagy civilszervezetek támogatására ajánlanak fel. Ám arról nincsenek ismereteink, hogy ezt a gesztust gyakorló polgármester a saját fizetésemelésének (ami egyébként  központilag kiszámított) terhére, azaz azt visszajuttatva tenné meg.
Erről, az ebből származó pénz mértékéről kérdeztük Friedrich Istvánnét, a pénzügyi bizottság elnökét, aki elmondta, hogy a polgármester 2005 óta nem veszi fel a soros béremelését, illetve ehhez kéri a képviselő-testület hozzájárulását. Az összeget így egy elkülönített céltartalékba helyezik, amiből civil szervezeteket, rendezvényeket, beteg gyermekek utaztatását, és egyéb jótékony célú támogatásokat adományoz a polgármester. Az indoklás kapcsán pedig még annyit, hogy a megállapított illetmény felvételével bérfeszültséget ugyan nem okozna, ugyanakkor ennek járulékos terhei valóban terhelnék a település költségvetését.
Arra, hogy valójában mekkora összeg felajánlására került sor az elmúlt 5 évben, nem is egyszerű a válasz. A 2010-es évet tekintve a jelenleg fel nem vett béremelésből származó összeg havonta 137 ezer forint, ezt visszamenőleg az adott évekre pontosan ki lehetne számolni, de a bonyolult számítás helyett elégedjünk meg annyival, hogy ezt átlagban havi 100 ezer forintra taksáljuk. Ez így az elmúlt öt évre mintegy 5 milliót tesz ki, ám ez persze csak egy durva számítás, ami azt sem tükrözi, hogy a település költségvetése is nyer ezen a járulékfizetési kötelezettségnél. Bevezetőnket azzal kezdtük, hogy Adonyban a képviselők sem vették még fel soha a tiszteletdíjukat, miként az alpolgármester sem a rá megállapított magasabb keretet. A képviselők éves tiszteletdíja 150 ezer forint képviselőnként, az alpolgármester éves tiszteletdíja 700 ezer forint. Ha tehát beszorozzuk a 150 ezret a 10 képviselővel összesen 1,5 milliót kapunk, ehhez hozzá vesszük az alpolgármester éves 700 ezer forintját, akkor már 2,2 milliónál járunk, amit megfejel a polgármester éves szinten további 1.2 milliója, akkor ez már 3,4 milliós összegre rúg. Ez azt jelenti, hogy Adonyban az évente civil szervezetek támogatására biztosított 3,5- 4 milliós keretet szinte megduplázzák. És ami a legfontosabb, teszik, tették ezt - nemcsak a választások évében!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!