Hírek

2009.02.17. 03:27

Cozma -gyilkosság: nyilatkozatpárbaj a rendőrség és a bíróság között

<b>Veszprém</b> - A bíróság határozottan visszautasítja az országos főkapitány azon állítását, hogy február 8-án, a Cozma-gyilkosság napján nem lehetett utolérni az ügyletes bírót, aki végül is kiadta a nemzetközi elfogatóparancsot a két gyanúsított ellen.

Miskei Anita

Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány még a múlt héten a következő kijelentést tette a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt: A Veszprémi Városi Bíróság bíráját a rendőrség órákon át nem tudta elérni. Később újságírók előtt hasonló tartalmú nyilatkozatot adott.

Horváth György, a megyei bíróság elnöke arról tájékoztatta laptársunkat, hogy a hétvégi ügyeleti beosztást minden esetben megküldik a megyei és a városi kapitányságnak, valamint a megyei főügyészségnek és a városi ügyészségnek. Ebből kiderül a bíró neve és elérhetősége, így őt a nap bármely szakában utól lehet érni. Az elnök kiemelte, nincs annak nyoma, hogy a rendőrség megkísérelte volna felhívni az ügyeletes bírót, akinek telefonján nem találtak nem fogadott hívást. A rendőrség illetékese nem hívta fel telefonon a megyei és a városi bíróság éjjel-nappal működő porta- és telefonszolgálatát sem. A bírót aznap az ügyeletes ügyész hívta fel este hét óra húsz perckor - ezek után kiadta az elfogató parancsot. A megyei főkapitányság épülete egyébként mintegy 20 méternyire van csak a veszprémi városi bíróságétól, így bármelyik rendőr egy perc alatt elérhette volna a bírósági porta- és telefonszolgálatot - mondta Horváth GyörgyVáradi Piroska, a megyei főkapitányság szóvivője az ügyről annyit mondott, hogy a kellő adatok birtokában kollégái megtették a szükséges lépéseket. A telefonos ügyet az ORFK vizsgálja.

Új információ az ügyben, hogy a megyei főkapitányság elküldte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak azokat a videófelvételeket, amelyek a Patrióta lokálban készültek február 8-ára virradó éjjel. A szakemberek várhatóan a hét második felére visszaküldik a megtisztított felvételeket, amelyeknek alapján még pontosabban be lehet azonosítani a gyanúsítottakat - mondta érdeklődésünkre Dézsy Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Az alezredesnek felvetettük: egyes vélemények szerint nem biztos, hogy Raffael Sándor szúrta meg Marian Cozmát. Az osztályvezető kijelentette: az egyik szúrás Raffael számlájára írható, de hogy ezt hol követte el, még tisztázni kell. További kérdéseinkre nem kívánt válaszolni. Kollégánk utánanézett: az utcai térfigyelő kamera aznap is működött, csakhogy az nem a szórakozóhely környékét pásztázza, hanem a Szabadság téri forgalmat.

A Cozma-gyilkosságról, az ügy fejleményeiről ide kattintva olvashat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!