Hírek

2009.01.15. 03:27

Lezárták, pedig nem csínytevés volt

<b>Etyek</b> - Nyomozni kezdett, majd pedig lezárta az ügyet a rendőrség a novemberben megjelent iskolai zaklatásról szóló történetünk nyomán. Az érintettek ugyanis gyerekek.

S. Töttő Rita

A gyerekek egymás közti agressziójáról szólt az a 2008. november 18-án megjelent írásunk, melynek nyomán a rendőrség nyomozni kezdett az ügyben. A történet egy szülő elmesélése alapján bontakozott ki: Az elmúlt évben naponta verték, kokizták, rúgták, tanítás után megvárták, személyes dolgait elvették, tönkretették. Persze őt sem kellett félteni, próbálta magát megvédeni... - mondta akkor a szülő, melyre az iskola igazgatója úgy reagált: szerinte nem zaklatásról, csak piszkálódásról van szó.

Sokféleképpen próbálták megoldani a helyzetet: beszéltek a gyerekekkel, szülőkkel, a védőnő is próbálkozott elsimítani a kérdést, s néha úgy tűnt, sikerül csillapítani a konfliktusokat. A rendőrség ekkor kapcsolódott be az ügybe:

- Szeretnénk elejét venni az iskolákban elharapódzó zaklatásoknak, ezért gondoltuk, nyomozást indítunk az ügyben - nyilatkozta lapunknak Lasancz Zoltán, a megyei kapitányság bűnügyi igazgatója. - Több oldalról is megközelítettük a kérdést, s noha sok olyan eseményt feltártunk az ügyben, amely a Büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütközhetne, mégis meg kellett szüntetnünk a nyomozást, mert az érintettek kiskorúak. Ők jogilag nem tudnak bűncselekményt elkövetni, így nem is büntethetőek.

Az igazgató ennek ellenére elmondta: ha idősebbek lennének az érintettek, akár csoportos garázdaság miatt is felelősségre lehetne vonni őket, olyan súlyos cselekményeket tártak fel a nyomozók.

- Erőszakos magatartásról, s nem egyszerű gyermekcsínyről volt szó, de ez, tekintettel a diákok életkorára, nem számít bűncselekménynek.

A szülő, aki akkor elmondta történetét, az azóta eltelt időszakról mesélt:

- A két ünnep között kaptunk értesítést a rendőrségről, hogy az ügyet megszüntették. Gyermekkorukra való tekintettel a törvény szerint a testi sértés és lopás bűntette miatt nem indítható ellenük eljárás, az ügyet lezárták. A lakhely szerint illetékes jegyzőt értesítették, hogy a gyermekkorúak védelembe vételét rendelje el. Amíg a rendőri kivizsgálás folyt, és az azt követő időszakban az érintett gyerekek meghúzták magukat, a lányokkal már jól kijött a gyerekem, úgy tűnt, megkezdődik az elfogadás és beilleszkedés időszaka. De ahogy újra elkezdődött az iskola, ismét problémák vetődtek fel. Van, aki perrel fenyegetőzik, más politikai motivációt sejt az ügy mögött, pedig ez nem igaz - mondja a továbbra is neve elhallgatását kérő hölgy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!