Hírek

2009.01.23. 03:29

Álom marad a kórházfejlesztés?!

<b>Budapest, Székesfehérvár</b> - Nemcsak a Fejér megyei, hanem a Közép-dunántúli régió lakosainak egészségügyi ellátást érinti kedvezőtlenül az a kormánydöntés, amely a Szent György kórház 12 milliárdos fejlesztési pályázatát parkolópályára tette. A régióra nagyon ráférne a program támogatása

Móré Erzsébet

Az egészségügy történetének legnagyobb fejlesztése valósulhat meg azzal, hogy a kormány megemelte a póluskórházak pályázati keretét - jelentette be Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. Az MTI tudósításában olvasható: a 75 milliárd forintos pályázati keretet a kormány 10,2 milliárd forinttal egészítette ki, így az 85,2 milliárd forintra nőtt. Tízszázalékos önrésszel számolva a teljes pályázati forrás 94,6 milliárd forintot tesz ki. Az Új Magyarország fejlesztési terv keretein belül kiírt, az Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban címet viselő, kiemelt uniós pályázat első fordulójának bírálata tavaly december 20-án lezárult. 

A kormány nyolc intézményi projekt támogatásáról döntött, ebben az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek, illetve régiónként a legnagyobb aktív fekvőbeteg-szakellátási kapacitással rendelkező ki-emelt kórházak vehettek részt. A program keretében megújulhat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórháza Nyíregyházán, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Kecskeméten, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolcon, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, valamint a Pécsi Tudományegyetem kórháza. A kilencedik pályázó, a Közép-dunántúli régió legnagyobb intézménye, a Fejér Megyei Szent György Kórház nem nyert a pályázaton - tartalékhelyre, mondhatni parkolópályára került, a pályázók és a pályázatot támogató Regionális Egészségügyi Tanács legnagyobb megdöbbenésére és csalódására. A kellőképpen nem ismert pontozás alapján a fehérvári pályázat 70 pontot ért el, a pécsiek 73,05-öt, az első helyen szereplő nyíregyháziak 90,45-öt. Szabó Lászlót, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatóját megkértük, kommentálja ezt a régió számára hátrányos döntést:

- A Fejér Megyei Szent György Kórház felelős vezetőjeként mély meggyőződésem: Közép-Dunántúl lakosságával szemben elkövetett súlyos hiba lenne, ha ez a régió nem kapná meg a póluskórházát. A pályázat meghirdetett célja ugyanis az volt, hogy minden régióban jöjjön létre egy csúcsintézmény. A kórházunk munkatársai sok százezer ember egészségügyi ellátásáért felelnek, és hosszú ideje kemény munkával készülnek a közép-dunántúli térség lakosságának ellátására. Ennek érdekében példaszerűen együttműködünk a veszprémi és most már a tatabányai társintézménnyel is, továbbá a városi kórházakkal. Felelősségünk nem csak a ma, hanem a jövőben itt élők iránt is jelentős. Meggyőződésem szerint szakmailag elhibázott, igazságtalan és jogilag is aggályos megfosztani a térséget a póluskórház kialakításának lehetőségétől. Ezek a döntések ugyanis évtizedekre meghatározzák Magyarország egészségügyi ellátását. Ha így marad, akkor a közép-dunántúliak sokkal rosszabb helyzetbe kerülnek, mint a máshol élők. Ez a furcsa pályázati eredmény nagyon rossz folyamatot indíthat meg, miközben máshol távlatok nyílnak meg a betegellátás, a szakmai fejlesztések előtt - nyilatkozta lapunknak Szabó László fő-igazgató, aki elmondta:

- Erkölcsi kötelességünk mindent megtenni a kormány jelenlegi állásfoglalásának felülvizsgálatáért, hiszen az még a pályázati kiírásnak is ellentmond. A kormánydöntés megváltoztatásáért minden szakmai, közigazgatási és jogi fórumot igénybe kell venni. Szeretném, ha minden, a térség lakosságának ellátásáért felelősséget érző, elkötelezett közéleti személyiség ebben a törekvésünkben támogatna bennünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!