Hírek

2008.10.27. 03:29

Átalakulnak-e a jól bevált, megszokott buszjáratok?

<b>Székesfehérvár</b> - Nincs könnyű dolga az önkormányzatnak és a Volánnak, amikor a buszközlekedést akarják átalakítani. A fehérváriak egy része arról panaszkodik, hogy nem jók a csatlakozások, ám amikor felmerül egy járat módosításának szükségessége, akkor meg az azt ellenzők emelik fel szavukat.

Házi Péter

Rengetegen telefonáltak szerkesztőségünkbe a buszközlekedéssel kapcsolatos fórumunk idején, olyannyira, hogy a rendelkezésre álló két óra alatt sokaknak nem sikerült választ adnunk, tőlük ezúton is elnézést kérünk. Ám azt megállapíthatjuk, nagyon sok olyan kérdés volt, amit több telefonálónk is feltett. Ilyen volt például a 13-as, valamint a 33, 34-es járatok kérdése. A telefonálók többsége nyugdíjas volt, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az iskolások mellett leginkább ők használják a fehérvári tömegközlekedést. Az elkészült javaslatról majd az október 30-ai városi közgyűlés mondja ki a végső szót, s decembertől léphet érvénybe az új menetrend. A szerkesztőségben Nagy Zoltán, az Alba Volán személyszállítási igazgatója válaszolt.

- Merre megy majd a 17-es busz ?

A Rákóczi útról telefonáló olvasónk arra volt kíváncsi, hogy ha a 17-es busz útvonala megváltozik, hogyan jut majd el mondjuk vasárnap a temetőkhöz, illetve a ligetsori részre. Nagy Zoltán, az Alba Volán Zrt. személyforgalmi igazgatója szerint a 17-es busz végállomásának  a piactól nem messze lévő  Csapó utcába történő áttételét azért javasolják, mert a Ligetsoron nagyon sok a tizessel kezdődő járat, aminek komoly számú a férőhelye, erre az egyetem szerint nincs szükség. Ugyanakkor megoldódna a belvárosiak és az öreghegyiek több évtizedes igénye, hogy busszal el tudjanak jutni a városi illetve a ruhapiacra: a 17-es a Csapó utcából indulna a városi uszoda felé, s onnan a már ismert nyomvonalon menne tovább.
Több olvasónk panaszolta, hogy a csatlakozásokat nem sikerül elérni. A válasz szerint menetrendes legyen a talpán, aki ezeket a csúcsideji lámpaváltásokat le tudja követni, persze igyekeznek a forgalomhoz igazodva megalkotni a menetrendet, de ma már olyan nagy a forgalom csúcsidőben és azon kívül is, hogy szinte kiszámíthatatlanná vált, hány perc alatt ér át egy busz a városon. Nagy Zoltán megígérte, a járatok pontos indítására az üzemvezetők még komolyabban figyelnek.

- Hogy jutunk ki az új áruházakhoz ?

Igen sokan kíváncsiak voltak arra, hogy a Szent Flórián körúton megépült Park Centerhez lesz-e helyi buszjárat. Egyelőre a 35-ös busz a megoldás: az önkormányzat és a Volán már talált lehetőséget egy megállóhely kialakítására a Kiskút úti kereszteződésnél, a laktanyák oldalán, ahonnan lámpás gyalogos átkelővel lehetne eljutni az új bevásárlóközpontokhoz. Az ügy jelenleg tervezési fázisban van, de az önkormányzatnak kell a kérdést megoldania. A felmérés egyébként javasolta a 35-ös járat csúcsidőn kívüli leállítását, mert olyan kevés az utas rajta. A tömegközlekedési cég viszont úgy döntött, nem nyúl hozzá a járathoz, ugyanis az elképzelések szerint erre a részre további kereskedelmi egységek épülnek majd.
A kórházhoz menő 16A jelű busz hétvégén is közlekedjen, mert a látogatók igénylik ezt a járatot  javasolta egy másik telefonálónk. Ez komoly kilométertöbblettel járna, ami nem forgalomszervezési kérdés, hanem inkább gazdasági: ha az önkormányzat felvállalja ennek finanszírozását, akkor megoldható a hétvégi üzemeltetés. Hétvégén egyébként a 43-as, 44-es buszok járnak ki a kórházig. Telefonálónk szerint éppen ezért nem túl szerencsés, hogy a belvároshoz közelebb eső, jól megközelíthető Sarló utcából a kórházhoz tették ki az orvosi ügyeletet.

-Nem lehet öt perccel később indítani ?

Egy 73 éves, bottal járó olvasónknak a Feketehegyen van kertje, s a gondja az, hogy a 36-os járat rendszeresen nem éri el a csatlakozást a 26-os vagy a 26A járatokhoz, így olvasónk azt pont lekési. Kérdése, hogy nem lehetne-e ez utóbbiakat öt perccel később indítani, mert akkor a nagy forgalom ellenére is lenne esély ezek elérésére. Nagy Zoltán válasza szerint a buszokat elsősorban az iskolák, közintézmények működéséhez hangolják, így ha a rendszerbe belenyúlnának, akkor valószínűleg jóval többek érdeke sérülne, mint jelenleg. Az ötperces módosítás vélhetően nem lenne biztosíték a csatlakozásokra, hiszen a jelenlegi kedvezőtlen városi forgalmi viszonyok mellett sajnos ennél nagyobb eltérések is jelentkeznek a menetrendi időknél.
 Olvasónk javasolta, hogy nyissák meg a Régi Csóri utat kimondottan a buszok számára, mert akkor az Új Csóri út külső részéről érkező 36-os kikerülhetné a nagy torlódást okozó körforgalmat, így is lehetne néhány percet nyerni, s a csatlakozást elérni. A szakigazgató szerint ez nem oldaná meg a problémát, hiszen a Palotai út belvároshoz közelebb levő szakaszain is jelentős torlódások vannak. Ehhez az is kellene, hogy az útnak megfelelő teherbírása legyen: hasonló a gond Maroshegyen, ahol az utak állapota miatt képtelenség buszt indítani a belső utcákba. A tervek szerint a Nagyszebeni utca felújítás, átalakítás után alkalmas lehet buszközlekedésre, a Volán és a város közösen keresi a mielőbbi megoldást.
Pozitív jelzések is érkeztek szerkesztőségünkbe: a Fecskeparton élő olvasónk például meg van elégedve a város jelenlegi buszközlekedésével. Amióta a 33-as, 34-es buszok egyfajta körjáratként közlekednek, gyakorlatilag tizenöt perces periodikussággal lehet eljutni velük a belvárosba. Többen felvetették, hogy a Fecskepartról nem lehet eljutni a piacra, ezért meg kéne változtatni az említett járatok menetrendjét, például a Magyar Király Szálló felé. Ezzel azonban felborulna a tizenöt perces ritmus, ami nagyon sokak nemtetszését kiváltaná.
Olvasónk figyelmeztetett arra, hogy a döntéshozók bánjanak csínján a győri egyetem javaslataival, mert amikor Veszprémben  ugyancsak a győri szakemberek javaslataira  teljesen átszervezték a forgalmat, az jelentős lakossági tiltakozást váltott ki, mert ahová korábban egy jeggyel el lehetett jutni, azt követően kétszer-háromszor kellett átszállni.

- Miért nem férünk fela reggeli táci járatra ?

 Hihetetlen, milyen zsúfoltság van a Káloz felől érkező, s Tácról 6.50-kor Fehérvárra továbbinduló buszokon, volt, hogy többen nem is fértek fel rá. Volt, hogy meg kell várni a 7.13-as buszt  panaszolta táci telefonálónk. Mint kiderült, az Alba Volán tud arról, hogy a térségben előfordulnak zsúfolt járatok, ám jelzést arról még nem kaptak, hogy valaki nem fért volna fel a buszra. Korábban egy üres autóbusz ment ki Tácig, amelyen a helyiek kényelmesebben, ülve tudtak utazni. Ám mivel az egyre növekvő forgalom miatt sok iskolás nem ért be a fehérvári iskolájába, ezért ezt a buszt később kénytelenek voltak már csak Szabadbattyánból indítani, hogy tudja tartani a menetidőt. Ez a 6-7 órás időszak mindenhol nagyon zsúfolt, ilyenkor a közlekedési cég minden bevethető buszát használja (kivéve a meghibásodottak pótlására szolgáló tartalék állományt). Nagy Zoltán annyit tudott ígérni, az üzemvezetők megnézik az ominózus járatot.

- Miért nem érem el a 36-ossal a 11-est ?

A Feketehegy térségében a számítások szerint is nőtt az utasok száma, ezt támasztja alá egy másik olvasónk, aki kérte, állítsanak be pótjáratot a 7 óra előtt öt perccel induló 37-eshez, mert az már a második megállónál is zsúfolásig telik. Ezen zsúfoltság megszüntetése érdekében a városrészi képviselő, Szigli István néhány éve iskolajáratot indított, amelyet ezentúl az Alba Volán finanszíroz majd. A szolgáltató a Sajó utcából 6.55 órakor  a 7 órási busz mentesítő járataként  iskolásjáratot közlekedtet. Ezenfelül további intézkedésre jelenleg nincs lehetőség. A közelmúltban három újszerű csuklós autóbusz állt munkába, amelyek a korábbiaknál nagyobbak, így több utast tudnak befogadni, ami a remények szerint csökkenti a zsúfoltságot. A Feketehegyről indulók másik problémája a Sóstóra való eljutás, ugyanis a 11-es buszt éppen nem érik el. A Széchenyi Egyetem a tanulmányban foglalkozott a csatlakozások problémájával is: a jelenleginél precízebben összeegyeztetni már képtelenség ezeket az átszállásokat, egyik a másiknak a gátja, ugyanis ha egy adott vonalhoz három-négy helyen csatlakozik egy másik járat, azt már képtelenség úgy összeegyeztetni, hogy a buszok mindig elérjék egymást. Ezért a nagyobb utasforgalmat generáló megállókhoz, iskolákhoz, nagyobb munkahelyekhez igazítják az átszállásokat. A 36-osról csúcsidőn kívül nem biztosított az átszállás a 11-esre, mivel a Volán tudomása szerint ez irányba rendszeres utazási igény nem jelentkezik. A Sóstói Ipari Park kiszolgálását alapvetően a 15-ös vonal járatai biztosítják, valamint a célállomás függvényében a 12, 12A járatok is szolgálják a területet.
Úgy tűnik, az Öreghegyen sem minden fenékig tejfel: az egyik telefonálónk innen jár dolgozni a Visteonba, ahová a 24-essel indul, s el kell érnie az M26-os buszt. Ez reggeli műszaknál működik, ám délután  mint fogalmazott  rettegés az élete, ugyanis ha a 13 óra 20-as 24-es nem jön, vagy késik, akkor nem éri el az M26-ost. Mint kiderült, tíz perccel korábban 13 óra 10-kor is indul egy 24-es, így Nagy Zoltán javasolta, ezzel a járattal induljon olvasónk dolgozni. Az M26-os egyébként jelenleg egyetlen termelőüzem miatt közlekedik, ráadásul az elmúlt évek alatt ugyanide érő új vonalként megjelent a 23-as, 27-es és a 38-as is, ezért az Alba Volán most tárgyalni kíván a szóban forgó céggel, hogy mi legyen a járat sorsa, a 24-es késésének okát pedig megvizsgálják.

- Kinek jó, hogy máshonnan indul?

 Sokakat érdekel a 13-as vonal sorsa is. Telefonálónk szerint azért van szükség erre, mert a szedreskertiek ezt a járatot használják a vasútállomáshoz történő eljutásra. A Volán szakemberének ismertetése szerint pusztán a 13-as hétvégi és csúcsidőn kívüli menetrendjének módosítása van napirenden: csúcsidőben maradna az eddigi, jól bevált rend, ám hétvégén és csúcsidőn kívül (azaz este és délelőtt) a 13A jelű autóbusz nem a Szedreskertről, hanem a Csapó utcai decentrumból indulna. Ez valóban azt jelenti, hogy aki eddig mondjuk a Szedreskertről a vasútállomásra hétvégén ment, annak most el kell mennie egy busszal a Piac térig, s ott átszállnia a vasútra menő 36, 37-es járatokra. Persze arra is van lehetőség, hogy a Palotai úton már eleve ezekre száll fel, hiszen a Szedreskerttől a vasútállomáshoz menő 36-os, 37-es megállója sincs messze.

- Megérdemelne Csala saját járatot ?

Csalai telefonálónk szerint régóta kérik, hogy oda is menjen ki a helyi járat, elvégre Csala is a város része. Nagy Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az uniós csatlakozás óta a helyi menetrendért és a díjszabásért a helyi önkormányzat a felelős, a helyköziekért pedig a szakminisztérium. Amikor a közszolgáltatási szerződéseket megkötötték, akkor azt is elfogadták, hogy az úgynevezett K-s bérletekkel a helyközi járatokra is felszállhatnak a Börgöndről, Csaláról utazók. A szerződés arról is szólt, hogy az önkormányzat 2010-ig vállalja az említett településrészekre a helyi járatok bevezetését. Ez egyébként Börgönd esetében meg is történt, hiszen a 42-es busz kijár Börgöndre. Csala esetében az előző ciklusban már a buszforduló is kiépült, ám mivel több mint negyven helyközi autóbusz megy át Csalán, ennyi busszal van lehetősége a csalaiaknak bejutni Székesfehérvárra. Ha a 26-os vonalat meghosszabbítanák, az kimehetne Csalára. Ám ha ez a járat mondjuk minden órában menne egyszer, végeredményben rosszabb kiszolgálásban részesülnének a csalaiak, mint most, hiszen akkor bérleteikkel már nem szállhatnának fel az említett negyven helyközi buszra. Csalán egyébként a bérletszám alapján mintegy ötven ember veszi igénybe az autóbuszokat. Olvasónk szerint azért ilyen kevesen, mert az ember nem teszi fel a gyermekét egy zsúfolt távolsági buszra, hanem akkor már inkább beviszi autóval Fehérvárra.
Olyan olvasónk is volt, aki a buszsofőrök dohányzását kifogásolta, s kérte, hogy a cég jobban ellenőrizze ezt az amúgy tiltott tevékenységet. Ezzel kapcsolatban Nagy Zoltán elmondta, minden oktatáson felhívják erre a sofőrök figyelmét, ám a jövőben az üzemvezetés erre fokozott figyelmet fordít majd.

- Az aktív dolgozókmind kocsival járnak ?

Az Alba Volán az elmúlt hetekben minden városrészben lakossági fórumot tartott a buszközlekedés módosításával kapcsolatban, amiken azonban sajnos csak nagyon kevesen vettek részt, ezen belül is elsősorban az idősebbek. Ebből következően az elhangzott vélemények, kérdések nem a teljes fehérvári lakosságot reprezentálják. Kérdés persze, hogy a buszokat is csak az idősebbek (és az iskolások) használják, és a dolgozó korú lakosság autóval jut el mindenhova, vagy sem. Ha így van, akkor nagyon sokat lehet és kell tenni annak érdekében, hogy a tömegközlekedés vonzóbb legyen a kocsikázásnál. Nézzünk csak körül bármelyik nap a város útjain: szinte minden kocsiban egyetlen ember ül...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!