2008.05.05. 02:29
Kutyák a strandon
Agárd - A posta előtti füves részen volt a trófeakiállítás, a Nádas étteremben négy napig Blaumann Ödön és Mészáros András természetfotó-kiállítását csodálhatták meg az érdeklődők, a popstrandon vadászebek vonultak fel.
Szombaton délelőtt pontban fél tízkor kezdődött a vadászok zászlós bevonulása kürtszó kíséretében.
A rendezvényt az erre a célra felállított nagyszínpadon Tóth István, Gárdony polgármestere köszöntötte, majd átvonultak a vadászok a térzene hangjaira az agárdi római katolikus templomba, az ugyancsak hagyományos Hubertusz-misére.
A mise előtt azonban kitüntetéseket adtak át az arra érdemeseknek, összesen hetet. Az Országos Magyar Vadászkamara aranyérmét Haáz Béla, a Vadex Zrt. dolgozója, a kamara vadgazdálkodási bizottságának elnöke vehette át Pechtol Jánostól, az OMVK főtitkárától. A Magyar Vadászatért emlékérmet Fürész Attila, a megyei vadászkamara elnöke adta át a Vadex Zrt. nyugalmazott dolgozójának, Varsányi Istvánnak, ezt a díjat életműdíjként adományozta az országos vadászati védegylet. Ugyancsak a megyei kamara elnöke adta át a Gróf Nádasdy Ferenc-emlékplakettet, melyet minden évben egy intézmény kap - ezúttal a Vadex Zrt. Ezt Kisteleki Péter, a részvénytársaság vezérigazgatója vett át. Négyen kaptak Nimród-érmet Fejér megyéből. Ezeket Pechtol Lajos, a megyei vadászkamara titkára adta át Takács Tibornak, a Vadex Zrt. fővadászának, Raub Jánosnak, a Gánti Vértes Vadásztársaság gazdasági vezetőjének, Sándorfi Gergőnek, az Alba Regia Vadásztársaság gazdasági vezetőjének és Kolek Józsefnek, a Vértes Vadásztársaság vadászmesterének.
A rendezvényen ott volt Balsay István, a Fejér Megye Közgyűlés alelnöke is, aki - mint diplomás erdőmérnök - szívén viseli az erdészek, vadászok, s a természetvédők ügyét.
A vadászok közül néhányan bírálták a vadászkamarát, amiért szerintük költségkímélés miatt csatlakoztak az agárdi fesztiválhoz, a halasok, pálinkások és borosok rendezvényéhez, s így kissé csorbult a vadászat szerepe, nem az dominált a négynapos program keretében.
Fürész Attila visszautasította kérdésemre a vádat , s mint mondta, a rendezőket csupán az vezérelte, hogy minél több látogatója legyen a tóparti rendezvényen a vadászoknak is.
Közben hat főzőcsapat versengett a legízletesebb szarvaspörkölt elkészítésén, s csak azért nem sorolom fel őket, mert egyik jobb volt, mint a másik a fej-fej melletti nemes versengésben.
Több ezer érdeklődő fordult meg szombaton Agárdon, a Fejér megyei vadásznapon
Agárd (GG) - Tavaly ősszel a csókakői várjátékokkal együtt zajlott
a megyei vadásznap, idén pedig az agárdi hal-, vad-, bor- és pálinkafesztivállal.
Napfényes meleg időt hozott Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje május harmadikára, az ezúttal a tóparti településen megtartott Fejér megyei vadásznapon. A vadászok idei ünnepi seregszemléjét a Fejér Megyei Vadászkamara rendezte, a már hagyományos trófeakiállítással, vadászkutya bemutatóval, vad- pörkölt főzőversennyel, s kitüntetésekkel. (Írásunk Kutyák... címmel a 3. oldalon.)
Fotó: Gregority Antal