2008.05.27. 02:27
Közmunkából lesz rend
Velencei-tó (kk) - Az idén harmadik éve, hogy a tókörnyéken közmunkában több tíz munkanélküli embert foglalkoztatnak.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium idegenforgalmi közmunka program pályázatán harmadik éve indultak és végeztek sikeresen a Velencei-tó környéki önkormányzatok. A tókörnyéki konzorcium a sikeres pályázat révén 70 munkanélkülit képes foglalkoztatni, amelyhez 52 milliós támogatást nyertek el. Az önkormányzatoknak mindehhez a 10 százalékos - összesen 5,2 millió forint - önrészt kellett biztosítaniuk, így indulhatott a program. Oláhné Surányi Ágnes, Velence, a program gesztor településének polgármestere elmondta, a harmadik évben már gördülékenyebben mennek a dolgok. Az érintett települések költségvetésükből állják az önrészt. A hetven foglalkoztatott közt, akik munkanélküliként vesznek részt a közmunkaprogramban, vannak visszatérők.
A közmunkások Székesfehérvártól egészen Pettendig a vasút két kilométeres távolságában parlagfüvet irtanak, rendet tesznek, kaszálnak, összeszedik a szemetet a településeken. A települések rendjének fenntartása mindenkor, de különösen az idegenforgalmi szezonban fontos. A program május 19-én kezdődött, 20-ra virradóra a kistérség velencei központjának raktárából minden fűkaszát, szükséges nunkaeszközt elloptak. A polgármester asszony elmondta, a biztosítótól gyors kárbecslést, intézkedést kértek, valamint megtették a rendőrségi feljelentést is.