Hírek

2007.10.15. 02:29

Helytállás a bevetésen

Várpalota - Lapcsoportunk sikerrel vett részt a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi eszmét, katonai hivatást népszerűsítő pályázatán. Sorozatunk nyolcadik részében a Bevetési Irány 2007 elnevezésű gyakorlat legfontosabb műveleteiről és tanulságairól számolunk be.

Kovalcsik Katalin

A Bevetési Irány 2007 elnevezésű katonai mozzanatok ma már nem a tömeghadsereg műveleteit idézik: nincs tüzérségi csapás, nem rohamoznak a gyalogság hullámai, nem kell a harckocsidandárok dübörgése miatt papírt gyűrni a fülekbe. Ahogyan a honvédség átalakult, úgy a célok és a lehetőségek is megváltoztak. Olyan újabb képességek elsajátításáról igyekeztek számot adni a résztvevők, mint amilyenek például a pilóta nélküli felderítő repülőgép vagy a Miles szimulációs rendszer alkalmazási lehetőségei.

Nyilvánvaló, hogy hiába forog felgyorsulva az idő kereke és jelennek meg egyre változó kihívások, a honvédség kiképzési rendszerén belül még mindig a gyakorlatok jelentik az egyének, kezelőszemélyzetek, alegységek, parancsnokok és vezetési törzsek felkészítésének, összekovácsolásának legmagasabb szintjét. A hadsereg harmadik alkalommal adott számot az állami és a katonai vezetők, valamint - a sajtó közvetítésével - az állampolgárok előtt az új katonai képességek kialakításának teljesítéséről, a professzionális katonai erő eddigi eredményeiről. A felkészítés és a kiképzés során alapvető célkitűzés volt, hogy az alegységeket, valamint a különböző vezetési, irányítási szintek állományát a valóságos harchelyzeteket a lehető legjobban megközelítő feltételek között gyakoroltassák.

Azt mondják a környék fölé magasodó dombtetőre katonai zsargonban, hogy nulla pont . Ott épült - még egy másik világban - az az épület, amelyet ilyenkor látogatók foglalnak el, akik között politikusok, katonák és újságírók egyaránt vannak. Ám mivel egy-egy ilyen látványos gyakorlás ma már nem titkoltan egyben toborzónap is, sok olyan fiatalt meghívott a hadsereg, akik között talán már ott vannak a jövő őrmesterei, hadnagyai, vagy éppen katonai hőstetteinek végrehajtói. Mert hiába egyre vonzóbb a katonai hivatás és fizetnek már igen jól egyes beosztások ellátásáért, van még gazdátlan nadrágszíj bőven: Szekeres Imre honvédelmi miniszter a gyakorlatot követő sajtótájékoztatón 85 és 88 százalék közöttire taksálta a csapatok feltöltöttségét. A részletekben ez azt jelenti - mint ahogyan arról a zöld bemutatósátrak között kérdésünkre Devecseri Gábor százados, a Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó és Érdekvédelmi Központjának toborzótisztje beszámolt -, hogy leendő legénységi állományú katonák jelentkezését várják más mellett gépjárművezető, lövész, vegyvédelmis és őrkatona beosztásokba.

Tovább folytatódik a vadászpilóták keresése és kiképzése is, hiszen a honvédség új, negyedik generációs repülőgépei, a Gripenek műértő kezek és fiatal, bátor szellemek irányítását igénylik.

Ami a központi lőtéren az elmúlt napokban történt, az bármelyik pillanatban élesben ismétlődhet meg messze Magyarországtól, hiszen tizenhárom ország tizenhét helyőrségében több mint ezer katona lát el ma missziós szolgálatot. Talán nem véletlen, hogy csaknem ennyien voltak azok, akik részt vettek a Bevetési Irány 2007 gyakorlaton. Közöttük volt a Székesfehérvárra települt Összhaderőnemi Parancsnokság két operatív csoportja és hadműveleti központja, a veszprémi légtérellenőrző ezred, valamint két további alakulat Fehérvárról: a Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóalj, és a híradó, vezetésbiztosító ezred.

Elsőként két szürke Gripen tépte ketté a csendet a szélkergette felhőcafatok között az égen, majd a légierő An-26-os szállítógépe ereszkedett a dombok fölé. A feltételezett helyzet szerint tárgyalódelegáció kísérését és megóvását kellett megoldani, ezért előbb a Gripenek korszerű eszközeikkel felderítették a terepet, majd - jó az öreg a háznál alapon - egy MiG-29-es géppár, majd két Mi-24-es harci helikopter semlegesítette a felfedezett ellenséget. Ezután földi egységek mobil áteresztőpontot létesítettek, majd egy gyanús tehergépjármű ellenőrzése során a katonák robbanóanyagra bukkantak.

Ez volt az a feladat, amely talán a leggyakoribb mozzanat a külföldi béketeremtő küldetések során. Újdonság, hogy bevetették a Sofar elnevezésű taktikai felderítő robotrepülőgépet - amelynek jó hasznát vesszük majd Afganisztánban is -, valamint dolgozott egy aknakereső kutyánk: e nagyszerű négylábúakból négy teljesít fontos szolgálatot a távoli országban, Baghlán tartományban.

A csendesebb akciók után rossz fiúkat füstöltek ki helikopterek támogatása mellett egy konténerházból, majd egy olyan művelet végrehajtása következett, ami a mai keretek között a legmagasabb fokú együttműködést feltételezi a különböző vezetési szintek között. A modellezett helyzet egy lövészszakasz harca volt az országhatáron átsodródott, kis erejű, irreguláris fegyveres csoporttal szemben. (Nem kell nagyon kotorásznia az emlékezetében annak, aki fel akarja idézni e helyzet valóságtartalmát: a délszláv válság idején, a déli határszakaszon - bár erősen titkolták - történt hasonló.)

- Olyan mély átalakulás ment végbe az utóbbi időben, amelynek eredménye az lett, hogy a harcoló alakulatok száma jelentősen meghaladja a korábbit, s ezzel a honvédség harcképessége és felkészültsége jelentősen megnövekedett - ezt már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta tereptarka dzsekijében a felsorakozott katonák falanxa előtt. Kijelentette, hazánk legfontosabb katonai feladata az, hogy képes legyen a NATO kötelékén belül teljesíteni vállalt kötelezettségeit. - Ma Magyarország biztonságát nem hagyományos kihívások veszélyeztetik, hanem legtöbb esetben határainktól távol, a nemzetközi terrorizmushoz kötődő eseményekben kell megmutatni, mire vagyunk képesek.

Ezek után a politikus köszönetet mondott annak a több mint ezer katonának, aki magyar zászló alatt szolgál a világ távoli pontjain, s megerősítette, hogy a missziók folytatódnak. Dicsérte a gyorsreagálás képességét, a belső arányok kedvező átalakulását, a különböző légi képességek növekedését. Beszédét néhány kéréssel zárta.

- Őrizzék meg azt a harcképességet, amelyet az elmúlt időszakban elsajátítottak, őrizzék meg a hűséget, amely önöket a honvédséghez, s a hadseregen keresztül a Magyar Köztársasághoz fűzi.

Miután Gyurcsány Ferencet egy ajándékba kapott díszpisztollyal együtt elnyelte egy nagy fekete autó, a miniszter tájékoztatta az újságírókat.

Szekeres Imre láthatóan a legbüszkébb arra az adatra volt, amely szerint a honvédség csapatlétszáma ma már 21 ezer 30 fő a hivatalok 4545 fős állományához képest. - Ez Európában az egyik legkorszerűbb arány - jelentette ki, majd az anyagiakra térve elmondta: jövőre a hadsereg 319 milliárd forinttal gazdálkodhat, amely összeg a GDP 1,17 százaléka. Amikor néhány újságíró ezt keveselte, megjegyezte: - Minél kevesebb pénzből kell a lehető leghatékonyabban dolgoznunk.

A robbanások füstjét délutánra apró foszlányokra tépte a szél. A főpróbával a rendező elégedett volt, ám mindenki tudta: az előadásra minden pillanatban sor kerülhet.

Készült a Honvédelmi Minisztérium pályázati támogatásával

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!