Hírek

2007.07.30. 02:29

Százból negyvennél kiderült, ki követte el

Budapest, Fejér megye - Fejérben 2007. első fél évében a kiemelt bűncselekményi kategóriákban minden 100 bűncselekményből mintegy 40 esetben derült fény az elkövető személyére.

Kovalcsik Katalin

Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma - derül ki abból az országos kriminálstatisztikai adatokról szóló gyorsmérlegből, melyről az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája a múlt héten számolt be. Fejér megyében az elmúlt évhez képest regisztrált bűncselekményi szám csökkenése mellett tovább javult a nyomozási és felderítési eredményességi mutató. Kiemelt bűncselekményi kategóriáknál minden száz bűncselekményből csaknem negyven esetben derült fény az elkövető kilétére. Ezzel az eredménnyel Fejér megye a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhat fel.

Az ORFK által kiadott összegzés szerint 2007. I. fél évének országos bűnözési adatait áttekintve a vizsgált időszakban befejezett nyomozásokban az ismertté vált bűncselekmények száma az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,8 százalékkal csökkent. Tavaly január-június hónapban a bűnügyi statisztika 221 168 jogsértést regisztrált, idén 212 781 bűncselekmény számbavételére került sor.

Az egyes cselekményeket tekintve jelentős növekedést mutat a csalások és a vissza-élés személyes adattal esetek száma, míg nagyobb mértékben mérséklődött a tiltott pornográf felvétellel visszaélés, illetve az okirati bűncselekmények mennyisége. Kiemelést érdemel, hogy a gazdasággal kapcsolatos bűnös cselekmények száma tíz és félezerről hat és félezerre csökkent. Az ötvennél nagyobb esetszámban elforduló jogsértéseknél - kevés kivétellel - mérséklődés figyelhető meg.

Ismeretlen tettes ellen összesen 2 százalékkal kevesebb nyomozás folyt 2007 első felében, ezen belül a felderítések száma 7,6 százalékkal csökkent, a sikerteleneké 4,4 százalékkal növekedett.

A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább sértő jogsértéseket áttekintve ez év első hat hónapjában - az előző év hasonló időszakához viszonyítva - kevesebb a testi sértés, a garázdaság, a személygépkocsi lopás, a gépjármű feltörés, a zseblopás, valamint a betöréses lopás. Figyelemre méltó, hogy a vissza-élés kábítószerrel bűntett esetszáma 4051-ről 2385-re csökkent. Kis mértékben nőtt a lopások és a rablások mennyisége. A zsebtolvajlásokat és a személygépkocsi-lopásokat jellemzően a fővárosban követték el.

A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokat tekintve legmagasabb a felderítési mutató - a lakosságot leginkább irritáló bűncselekményeknél (legfontosabbak: emberölés, testi sértés, garázdaság, kábítószerrel visszaélés, lopás, rablás, zsarolás) - Borsod (41,1 százalék), Bács (39,8 százalék), valamint Fejér (38,9 százalék) megyében; míg a legalacsonyabb a fővárosban (13,6 százalék), Komárom (20,8 százalék), illetve Baranya (24,3 százalék) megyében. Természetesen az egyes rendőri szervek eredményességét bűnügyi fertőzöttségük, létszámhelyzetük, leterheltségük is jelentősen befolyásolhatja.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának adatai szerint Fejér megyében hét százalékkal kevesebb bűncselekmény vált ismertté 2007. I. fél évében az elmúlt év hasonló időszakához képest. Míg tavaly 9747 esetszámot regisztráltak a megye rendőri szervei, addig idén 9087 ügy vált ismertté. Ismeretlen tettessel 8145 ügyben volt dolguk a nyomozóhatóságoknak. Ezen ügyek 57,2 százaléka sikeres felderítéssel végződött, ami - a számokat tekintve - 4662 esetet és 2101 ismertté vált bűnelkövetőt jelent.

Fejérben csökkent (26-ról 22-re) a külföldi elkövetők száma, és csökkenés mutatkozik a fiatalkorúak (180-ról 157-re) és gyermekkorúak (92-ről 75-re) számában is. Kevesebb büntetett előéletű elkövetővel (831 helyett 695) és visszaesővel (220 helyett 209) volt dolga a rendőrségnek az első fél évben.

A kiemeltnek számító testi sértés; garázdaság; betöréses lopás; üdülő, víkendház betörés; rablás; zsarolás bűncselekményi kategóriákban nőtt Fejér megyében a felderítési eredményesség. Valamennyi kiemelt bűncselekményi kategóriában összességében 38,9 százalékos felderítési eredményességet jeleznek a számok, az elmúlt év hasonló időszakában elért 31,4 százalékkal szemben, mely eredménnyel a megyei rendőr-főkapitányságok között a képzeletbeli dobogó harmadik helyére állhatnak föl Fejér megye rendőri szervei.

Az összes nyomozások eredményessége az elmúlt évi 54,0 százalékról 58,4 százalékra nőtt Fejér megyében, a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A lakosságot leginkább irritáló bűncselekmények - az emberölés, a testi sértés, a garázdaság, a kábítószerrel visszaélés, a lopás, a rablás és a zsarolás - körében a mezőszilasi Prikkel házaspár meggyilkolása az egyik legnagyobb, mára az országos nyilvánosság előtt is közismert üggyé vált. S bár a 2007-es évi I. fél éves statisztikai adatokban ez az eset még nem szerepelhet - hiszen a rendőrségi nyomozás még tart, s vélhetően idén augusztus köze-pén záródik le -, a házaspár gyilkosának, illetve gyilkosainak kézre kerítése minden bizonnyal erősíti majd a későbbi statisztikai mutatókat.

A 43 éves Prikkel Tamást és feleségét, az ugyanannyi idős Takács Máriát a középszürke színű Mercedes ML 320 CDI típusú terepjárójukkal utoljára egy pénteki napon, 2006. december 29-én este fél hétkor látták közlekedni Mezőszilason. A nagy erőkkel megindított nyomozás 2007. január 4-én este érkezett fordulóponthoz: 19 óra 25 perckor megtalálták - teljesen kiégve - a házaspár eltűnt Mercedesét, melynek utasterében emberi csontokat leltek. Bár a Prikkel-ügynek ma még hat gyanúsítottja van, a rendőrség szerint közülük négynek nincs köze a bűncselekményhez. Ha nem lesz új fejlemény, a rendőrség várhatóan augusztus közepén zárja le a nyomozást, melynek jelenlegi állása szerint a rendőrség csak két mezőszilasi személlyel - apával és fiával - szemben javasol majd vád-emelést. A két férfit előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

A lakosságot leginkább irritáló bűncselekmények - az emberölés, a testi sértés, a garázdaság, a kábítószerrel visszaélés, a lopás, a rablás és a zsarolás - körében a mezőszilasi Prikkel házaspár meggyilkolása az egyik legnagyobb, mára az országos nyilvánosság előtt is közismert üggyé vált. S bár a 2007-es évi I. fél éves statisztikai adatokban ez az eset még nem szerepelhet - hiszen a rendőrségi nyom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!