Hírek

2007.06.26. 02:27

Az anyagi helyzet javítása a legelső

Besnyő (tt) - Időközi választást rendeztek az elmúlt vasárnap a településen, mert márciusban lemondott a falu korábbi irányítója. Utódjának nem lesz könnyű dolga, mert feladat van bőven.

Tihanyi Tamás

Gémesiné Fejes Zsuzsanna személyében új polgármestere van a településnek. A szavazók vasárnap négy jelölt közül őt választották az ezernyolcszáz lelkes község élére.

- Gondolom, ezt az eredményt várta...

- Ahhoz képest, hogy időközi választás volt, elég sokan járultak az urnákhoz. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyien bíznak bennem. Ez nekem igen sok erőt ad.

- Korábban a polgármesterrel együtt ön is lemondott, most mégis jelöltette magát. Mi volt döntése hátterében?

- Októberben indultam először a képviselő-választáson, s azóta dolgoztam a testületben. Az a megtiszteltetés ért, hogy a korábbi polgármester engem választott alpolgármesternek, s a testület ezt a döntést elfogadta. Együtt dolgoztunk, s én igyekeztem a jobbkeze lenni, segíteni a munkáját. Köztudott, hogy sok pénzügyi és személyi gondunk volt, de lemondásának okáról nem mondanék többet: én akkor úgy éreztem, hogy bár a megvalósítás módjaiban voltak vitáink, egy elv szerint dolgoztunk és nagyon sajnáltam a döntését. Úgy gondoltam, az a szolidáris, ha lemondok az alpolgármesterségről, de képviselői munkámat folytattam, hiszen arra kaptam bizalmat a besnyői választóktól.

- A nehézségek egy része azért bizonyára a régi...

- Minden önkormányzat tapasztalja a megszorításokat, de nálunk az átlagnál még rosszabb a helyzet a visszafizetendő iparűzési adó miatt. A költségvetésünk 170 millió forint volt, s már abban jelentkezett 20 millió mínusz, s ahhoz jött az újabb, a 26 milliós fizetési kötelezettség szeptemberig. Ez jelentős összeg.

- Legfontosabb teendője?

- Az anyagi helyzet stabilizálása. Újra elő kell venni a költségvetést, és ismét tárgyalni kell az elemeiről. Amit lehet és szükséges még módosítani kell, újabb forrásokat kellene felkutatni és lehetőségeket kell keresni. Az önkormányzati munka során jobban oda kell figyelni a pályázati lehetőségekre.

- Az esetleges személyes ellentétek feloldhatóak?

- Igen, én ezt nem érzem problémának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!