Hírek

2007.02.08. 03:28

Az önkormányzatok mondják ki az igent

Kisbér (me) - A két önkormányzaton - a kisbérin és a mórin - múlik, hogy megköttessék a frigy, és két különböző telephelyen, de egy intézményként működjék tovább a kórház.

Móré Erzsébet

Tegnap délután Keleti György (MSZP) országgyűlési képviselő Kisbéren tartott sajtótájékoztatón jelentette be a hírt, amely szerint sem a kisbéri, sem a móri kórháznak nem kell a megszűnéstől tartania. Amint arra a képviselő emlékeztetett, a két gyógyító intézmény között négy-öt éve már működött egyfajta együttműködés, de ez nem olyan jellegű volt, mint amit a jövőben lehet megvalósítani, a jövő pedig az, hogy egy intézményként kezeli tulajdonosként a két szomszédvár önkormányzata a jelenlegi két, egymással házasságra lépő kórházat.

A legfontosabb számok: a kisbéri kórházban harminc belgyógyászati, száz rehabilitációs, száz krónikus és húsz ápolási osztálya lesz. Móron húsz belgyógyászati osztály mellett tizenöt sebészeti és tizenöt szülészeti aktív ágyon látják el a két telelepülésen élőket, összesen ötven-hatvan ezer embert.

A képviselő hangsúlyozta: a jelenlegi fázisban a végső döntésről még nem lehet beszélni, de azt nagy bizonyossággal állította, hogy ezen a döntésen minden valószínűség szerint nem lesz változás.

Az önkormányzatok szoros együtt dolgozásán, és amint mondta, felelősségén is múlik, hogy szerződés szülessék. Március 31-ig kell az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral megkötni a jogszabályokban meghatározott szerződéseket. Ha ez megtörténik, a biztosító a törvény szerint a finanszírozást biztosítja. (Ez az egyik legfontosabb szempont, hiszen ehhez képest az már - ha nem is másodlagos kérdés- , de további tárgyalások során kell megállapodnia abban az érintett települési önkormányzatoknak, hogy a jelenleg mindkét kórházat terhelő adósságok miként rendezhetők, vállalhatók vagy oszthatók meg.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!