Hírek

2007.01.25. 03:29

Tizenöt év, zár alatt

Székesfehérvár (kl) - Jövő héten hirdet ítéletet a Mach Gyula vállalkozó és a Kereskedelmi és Hitelbank közt jó másfél évtizede folyó persorozat egyik ügyében a Fejér Megyei Bíróság.

Klecska Ernő

A rendszerváltás után a megye egyik legsikeresebb vállalkozója, a Takarodó úton üzemet építő, az 1990-es választáson a Vállalkozók Pártja színeiben induló Mach Gyula ellen 1991 augusztusában kért végrehajtást a több száz millió forinttal hitelező Országos Kereskedelmi és Hitelbank.

E hitelek összegéről, és arról, hogy abból mennyit vett igénybe, s mennyivel tartozik a vállalkozó, ma is vita folyik. A szerszámtervezéssel és -gyártással foglalkozó vállalkozó, aki a Rubik-kocka sikerén felbuzdulva éppen egy Magic Ball nevű logikai játékkal akart betörni a piacra, egyik napról a másikra ment tönkre, mikor a bank felfüggesztette hitelezését, és végrehajtást kért ellene. Mach Gyula cége csődjét végig azzal magyarázta, hogy a jelentős, közel 1,3 milliárd forintos hitelt ígérő pénzintézet előbb jelzálogot jegyeztetett be a vagyonára, majd hirtelen kiszállt mögüle, s 718 millió 424 ezer forint és járulékai iránti követelés okán szeptember 26-án végrehajtást indítva, rátette kezét gyártóeszközeire. A végrehajtó 1991. október 28-án 1 milliárd 171 millió 916 ezer becsértékű ingóságot, fő-leg szerszámipari gépeket foglalt le. A gépeket az 1992-ben nevét Kereskedelmi és Hitelbankra változtató pénzintézet vette meg 590 ezer forintos követelése fejében. Bár az árverést a fehérvári városi bíróság 1992-ben megsemmisítette, a gépek a bank kezében maradtak; azokat értékesítette, többi követeléseit pedig egy cégnek adta el. Az árverés, amelynek sorsáról a tegnapi tárgyalás után a bíróság egy hét múlva dönt, a mai napig fel van függesztve.

Mach Gyula a kilencvenes évek elején ebben az ügyben büntetőfeljelentéseket tett és panaszokat fogalmazott, később pedig kártérítési és végrehajtás felfüggesztésére irányuló pert is indított - egy, a hitelképesség vizsgálata tárgyában folyó, jelenleg is a fővárosi ítélőtábla előtt van.

A tegnap Fehérváron tárgyalt pernek nagy a tétje. Az egyszer már új eljárásra utalt ügyben ugyanis tavaly július 12-én megszületett az elsőfokú, nem jogerős ítélet, amit minden fél megfellebbezett, a végrehajtás megszüntetéséről rendelkezett, s az abban alperesként szereplő bankot és a követelést megvásárló céget 300 ezer forint illeték, Mach Gyula részére pedig 1 millió 761 ezer forint perköltség, és 2 millió 327 ezer forintos végrehajtási költség megfizetésére kötelezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik