Hírek

2007.01.24. 03:29

Lehetne Kodály?

Dunaújváros (pj) - Miközben az építők a pillérek betonozásával foglalatoskodnak, a híd névadásán töprengőknek új ötletük támadt: lehetne Kodály Zoltán híd?

Pekarek János

Új nézőpontot és új vetületet adott a dunaújvárosi híd elkeresztelésének néhány helybéli zenetanár gondolata - amellyel valószínűleg a folyam keleti partján dolgozó kollégáik is egyetértenek. Joggal vélik úgy: méltó lenne Kodály Zoltánról elnevezni az átkelőt.

Kodály - akit remélhetően még az óvodásoknak sem kell bemutatni - Bács-Kiskun megye szülötte: 1882. december 16-án, Kecskeméten látta meg a napvilágot. A híd névadása szempontjából korántsem mellékes körülmény tehát, hogy éppen ebben az esztendőben ünnepeljük a világhírű zeneszerző és népdalgyűjtő, zenepedagógus születésének 125. évfordulóját. Kodály nem csak művészként: emberként is kimagasló személyiség volt. Emlékezetes 1956 utáni kiállása a börtönre, halálra ítélt forradalmárok oldalán.

Kodály tette le a dunapataji (később aztán róla elnevezett) zenei tagozatos általános iskola és művelődési központ alapkövét 1962-ben. Háromszor is járt ezen a településen. Itt, Dunapatajon mondta el élete utolsó nyilvános beszédét, itt hangzott el az a kijelentése, amelyet azóta is számtalanszor idéznek a világ minden táján: Zene nélkül nincs teljes ember!

Ám Kodályt erős szálak fűzik Dunaújvároshoz is, ahol ugyancsak működik egy zenei tagozatos általános iskola - a Móricz -, amelyet szintén felkeresett személyesen 1965 májusában, az iskola vegyes karának az első debreceni kórustalálkozón aratott, országos feltűnést keltő sikere után.

A névadás tárgyán, az új dunaújvárosi hídon közben nagy iramban dolgoznak az építők. Miután a vecsei oldalon már a végleges, a nyugati partnál pedig fele magasságba emelték a mederhíd szerkezetét, most a pillérbetonozóké a főszerep. E munka első szakaszával várhatóan januárban végeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik