Hírek

2006.11.10. 03:27

Számíthatnak rájuk

Székesfehérvár (psz) - A szociális munka napján köszöntötték mindazokat, akik munkájukkal arra vállalkoztak, segítenek. Akkor is, ha nehéz körülmények között kell eredményt elérniük.

Pál Szabina

A városháza nagytermében a város szociális intézményeiben tevékenykedők munkáját ismerte el és méltatta tegnap Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere. Beszédében kiemelte, a szociális munka lényege a segítségadás, a szakma is ez alapján határozza meg önmagát. Köszönetét fejezte ki a város intézményeinek, amelyek mindent megtesznek a gyerekekért, széthulló családokért, idősekért, hajléktalanokért, s azokért, akik egy kis meleg ételre vágynak, vagy csak arra, hogy meghallgassák őket. Az intézmények közös jellemzőjeként a segítő szándékot emelte ki, s hozzátette, a városnak további lépéseket kell tennie a szociális területen, hogy még hatékonyabb lehessen a rászorultak, bajba jutottak támogatása.

A bölcsőde, szociális otthon és családsegítő központ területén dolgozók, jubilálók és nyugdíjba vonulók, így Fodorné Szabó Melinda, Buthné Fehér Julianna, Bürger Éva Mária, Domjánné Zsolnai Zsuzsanna, Nagy Tiborné, Pupp Jánosné, Pajor Istvánné, Pintér Zoltánné, Erdélyi Márta, Horváth Éva, Husz Károlyné, Sasi Lászlóné, Szabóné Czimer Márta és Vodli Józsefné külön köszöntő levelet vehettek át az ünnepségen.

A díszes mappában rejtőző elismeréssel és virágcsokorral méltatottak sorában találtuk Vodli Józsefné gondozónőt, aki a VII. számú Bölcsődéből érkezett, az ő esetében 40 éves jubileum és nyugdíjba vonulás kínált alkalmat a köszöntésre. Megtudtuk, hosszú éveken keresztül csak a gyermekeknek élt. Szerencsésnek érzi magát, hiszen pályája során szinte csak pozitív élmények érték, főleg egy és három év közötti gyerekekkel foglalkozott. Szakmájában a legcsodálatosabb sikereket érte el a kicsikkel, hiszen nem csak gondozta, de nevelhette is őket. Úgy érzi, munkáját anyagi és erkölcsi elismerés övezte, feladataihoz a feltételek adottak voltak. Szerinte az ezen a szociális területen tevékenykedő intézmények képesek magas színvonalon ellátni tevékenységüket.

A szociális feladatok az évek során változtak, az utóbbi időben gyarapodott a munkatársak száma. Mindez persze azt jelzi, hogy egyre több probléma szorul orvoslásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!