Hírek

2006.11.03. 03:29

Nem könnyű a végeken sem

Mezőkomárom (vv) - Nem könnyű a déli végeken, az ezres lélekszámú kis mezőföldi településen sem. Fejlesztési elképzeléseik megvalósítása az eredmé- nyes pályázatoktól függ.

V. Varga József

A település a Sió ölelésében terül el a Mezőföld nyugati peremén. A római korban a Sophiane-Arrabona közötti főút vezetett erre, melynek töredékei még ma is megtalálhatók. A 18. században mezővárosként - elsősorban országos vásárai, a Sión való szállítás és átkelőhely miatt - a Batthyány család sármelléki uradalmi központja volt. Római katolikus egyházközségét 1725-ben szervezték meg, a környező települések anyaszentegyházaként. Ekkor épült a barokk stílusú katolikus templom, mely műemléki védettséget élvez. Több mint száz évvel később építették a község református templomát. A szőlőhegyi táj az észak-tolnai borvidék része. Tisztelik a hagyományokat, az Aranyhegyen 1998-ban avatták a Szent Orbán-szobrot.

A rendszerváltás óta először fordult elő a településen, hogy újraválasztották a polgármestert.

- Köszönöm a választópolgárok bizalmát, úgy értékelem, hogy a biztonságos folytonosságra voksoltak - húzta alá Mohai János, a falu elöljárója.

Nem könnyű a déli végeken, az ezres lélekszámú Mezőkomáromban sem. Az önhibájukon kívüli hátrányos helyzetű települések támogatására 2003 óta pályáznak, az idén például 20 millió forinthoz jutottak.

Az elmúlt ciklus jelentős fegyvertényének ítélik, hogy általános iskolájuk és óvodájuk önállóságát sikerült megőrizniük, bár biztonságos működéséhez - a normatív állami támogatáson felül - évente mintegy 40 millió forintot hozzá kell tenniük a szűkös költségvetésükből. Művelődési házuk a polgármesteri hivatal rendszerébe tagozódott. Sikerült rendbe tenniük az egészségügyi alapellátást, a vállalkozó háziorvos körzetéhez Szabadhidvég is hozzátartozik, s így megfelelőnek mondható a kártyaszám alakulása. Gyógyszer-táruk nyitva tartása az orvos rendelési idejéhez igazodik.

A különböző megyei pályázatok révén sikerült megoldaniuk az iskolánál a nyílás-zárók cseréjét, a belterületi utak egy részének felújítását és a művelődési ház fűtéskorszerűsítését, a sportpálya rekonstrukcióját (állami forrásból). A temetőnél ravatalozó épült az idén, fejlesztették a községháza számítógépparkját, folyamatban van az orvosi rendelő akadálymentesítése.

Ugyancsak pályázatfüggő minden további fejlesztési elképzelésük, a művelődési háznál a teleház kialakítása, a belterületi utak felújításának folytatása, együtt a vízelvezetéssel és a járdaépítéssel. Szükség lenne az óvodaépület hőszigetelésének megoldására, a községháza korszerűsítésére, a műemléki védettségű katolikus templomot körbefogó téglabástya rekonstrukciójára, valamint a külterületi (szőlőhegyi) mezőgazdasági feltáró utak kiépítésére.

Nagy reményeket fűznek a biofermentáló üzem létrehozásához. A tereprendezés kész, a napokban kezdik a csarnoképületek alapozását. A szennyvízcsatornázást tekintve nem szerepelnek még a 2015-ös országos listán sem. Elképzeléseik szerint, ha lesz rá lehetőségük, Szabadhidvéggel és a Tolna megyei Felsőnyékkel közösen oldanák meg a beruházást.

Mezőkomárom első emberét az Enyingi kistérségi társulás elnökhelyettesének választották. Az együttműködéstől, a feladatok ésszerűsítésétől fejlődést remél, s több támogatást képzel el a falvaknak is.

A település szeretné megőrizni intézményei önállóságát, de úgy látják, ez nem elsősorban az ő szándékuktól függ, hanem a kormányzat akaratától. Bármennyire is óhajtják iskolájuk szuverenitását, félő, a csökkentett normatíva nem lesz elég a működtetéséhez. Könnyen kényszerpályára kerülhetnek, s akkor egy nagyobb iskola tagintézményeként tudják csak túlélni a megszorításokat. De így a gyerekek leg-alább helyben maradhatnak.

- Nem látjuk igazán, vajon mit hozhat a közigazgatási reform. Aggódunk további sorsunk felől, akárcsak a többi hasonló lélekszámú kistelepülés - fogalmazta meg végezetül Mohai János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!