2006.11.18. 03:29
Már elkerülhetünk
Csór (kn) - Tegnap délben hivatalosan is megindulhatott a forgalom a falut elkerülő 5,5 km-es főútszakaszon.
A kétszer két sávos, Inotáig tartó kiemelt főútszakaszt tegnap délelőtt Molnár István, a magyar Közút Kht. Fejér megyei területi igazgatója vette át. A szalagot Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vágta át Horváth Lászlóval, a beruházást megrendelő Útig igazgatójával. A házelnök szerint ezzel az 5,5 km-rel közelebb kerültünk Európához.
(Folytatás az 1. oldalról)Az 5,3 milliárdos beruházásról László Sándor, a Magyar Közút vezérigazgatója elmondta még, hogy az elkerülőutak építésekor fontos szempont a falvak elérése is, ezért kiemelt cél a kistelepülési úthálózat fejlesztése. Ezért tízéves időtartamra 650 milliárd fort összértékű rehabilitációs programot dolgoztak ki. Elhangzott az is, hogy a helyi vendéglátóipar nem sorvadhat el pusztán az átmenő forgalom elterelése miatt. Az ünnepség utáni fo-gadást azonban nem a külön megemlített Csóri csuka csárdában tartották meg. Az új elkerülőt egyébként a műszaki átadás óta nem hivatalosan rendszeresen használták már az autósok.