Vörös Zsuzsa: az ember vegye komolyan, amit csinál!

A mesés legendával kezdtem. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki az utcán játszadozott, ugrándozott. Arra ment egy ember - Kulcsár Antal -, az ugrándozó kislányban azonnal felfededezte a tehetséget. Öttusaedzőként hívta gyerekei közé, a kislány ment, és később mindent megnyert, ami a sportban nyerhető. Íme a véletlen, a szerencse szerepe. Hiszen, ha Zsuzsa nincs kint az utcán, ha nem megy arra a mester, ki tudja mi lett volna belőle? A bajnok szerint vajon mekkora a szerencse szerepe egy-egy életút alakulásában?

- Mindenkinek van valamihez tehetsége, ahhoz kell a szerencse, hogy ez kiderüljön. Szerencse volt, hogy Tónival találkoztam, hogy ilyen csapatba csöppentem. Későn kezdtem sportolni, kezdetben nem is voltak jelentős eredményeim, de szerencsére nem veszítettem el a kedvem.

Zsuzsa tudatosságára voltam kíváncsi. Tudatosan maradt ott az új környezetben? Tudatosan tudta feldolgozni mindazt, ami történt vele? Tudatosan vállalta az egyre növekvő mennyiségű, iszonyatosan kemény munkát?

- Kezdetben semmi nem volt tudatos a részemről, 12 éves kislányként örültem a többiekkel együtt töltött perceknek. Szerettem mozogni, élveztem, hogy futhatok, úszhatok. Befelé forduló típus voltam, gyermekkorom végefelé is szerettem a magányt. Annyi nekem bőven elég volt, hogy a szüleim tudatosan békén hagytak, nem kaptam olyan megjegyzéseket, ami kiszakított volna a sport világából. Az edzőim, a társak sokat segítettek, ez elég volt ahhoz, hogy öttusázó legyek. A zárkózottságom ellenére igényeltem a többiek társaságát, nagyszerű volt együtt dolgozni a csapattal. Sok jó dolgot tanultam a többiektől. Bár tudom, mindenkinek vannak jóakarói , ám ha ilyet tapasztaltam, bezárkóztam, és nem foglalkoztam vele. Így végül rendre jól jöttem ki a nem kívánt élethelyzetekből.

Közben megérkeztek a levesek. Mielőtt kanalat ragadtunk, feltettem a kérdést azzal, hogy válaszolni ráér a leves után is. A kérdés: a sport alapvetően játék. Az élet is bizonyos értelemben játék. Vörös Zsuzsa életének mennyire volt meghatározója a játék, egyáltalán, az élet játék neki?

- Az élet nem játék! A profi sport rengeteg munkával, utazással, lemondással jár. E létnek sok összetevője van, az anyagi vonulatot, a szakmát is beleértve, és ez sem, az sem játék. Amikor bejelentettem, abbahagyom, a sportbarátoktól rengeteg kedves mondatot kaptam - ezek mind megerősítettek abban, a játék nagyon is komoly dolog, játszani csak komolyan szabad. Az ember vegye komolyan, amit csinál, mert csak így tudja komolyan venni önmagát! Gyerekként még játék volt a játék, de amikor mások tőlem, én meg magamtól vártam nagy eredményeket, a sport is megszűnt játéknak lenni. Ami eddig történt velem, az felkészített az életre, most látom, tapasztalom, amikor rálépek a nagybetűs élet küszöbére: az élet sem játék. Teljesen másik közegbe, világba csöppenek bele. Eltűnik a minket védő burok, nulláról elindulva kell eljutni az új célig. Senki ne gondolja, az eddigi világom komor színekkel megfestett napokat, hónapokat, éveket jelentett, tudok vidám is lenni. Sok élményt, a gondolkodásmódomat jó irányba terelő példát kaptam a sporttól. De mindenkinek vannak az életében árnyak. A váltás ajtajában talán kissé megijedek a rám váró feladattól, de az ijedtség fölé kerekedik a várakozás. Talán túl sokszor beszéltem a nagybetűs életről, ezért sietve hozzáteszem: a kisbetűk is nagyon fontosak a mindennapokban. Mert az életben a kisbetűk jelentik a nagybetűk alapjait, és a nagybetűk csak akkor lehetnek szilárdak, ha a kisbetűk is masszívak.

Zsuzsa történelmi személyiség. Ifjúként minden olyan versenyt megnyert, amit elsőként rendeztek a világon, felnőttként az első magyar női Európa-bajnok, Székesfehérváron győzött 2000-ben. Az olimpia csak másodikra sikerült... De így is ő az első magyar női olimpiai bajnok, az első és eddig egyetlen székesfehérvári sportoló, aki olimpián öregbítette a város hírnevét.

- Ezekre az eredményekre büszke vagyok, leszek! Mindig van egy első, de tudomásul kell venni, jönnek az újabb elsők. Nagyon remélem, lesznek követőim, akikre felnézhetünk. De tény és történelem, hogy én voltam, vagyok az első. Sokan azt gondolják, fölösleges feltenni a kérdést, melyik címem a legemlékezetesebb, hiszen az olimpiát fogom mondani. Kétségkívül ez a legszebben csillogó aranyérmem, de ezzel egyenrangú számomra a Margitszigeten megrendezett világbajnokság. Elsőéves felnőttként 16-17 ember előtt nyerni hazai pályán hihetetlen élmény volt. Meglepetést fog okozni, de a pályafutásom meghatározó eredményének tartom a San Franciscoban megrendezet vb ezüstérmét. Sidney, az olimpia balsikere után volt másfél év pokoljárásom. Nagyon mélyről keltem fel, de le tudtam győzni önmagam és másokat. Innen datálom az igazi felnőtt koromat. Fontos lépcső volt San Francisco Athén, az olimpiai arany felé.

Neki kellett szegezni a győzőnek a kérdést: miből van a (sikeres) sportoló? Izomból? Lélekből? Pesaróban a váltó vb-n az angolok agara, Cook kisasszony a cél előtt egy-kétszáz méterrel utolérte Zsuzsát, mindenki azt gondolta, kész, az angolok nyernek. Kivéve őt: végigmérte riválisát, aztán - faképénél hagyta... Ehhez a fizikai erő mellett nagy adag lelki erő is kellett...

- Összetett dolog ez. A bravúrokhoz kell jó adag tehetség, fizikai felkészülés, és ha ezek megvannak, még mindig nem beszélhetünk tökéletes sportolóról. Kitartás, szorgalom nélkül nem születhetnek nagy eredmények. Utóbbiakhoz kell a lélek, mert csak így, együtt tudnak hatni. Nem mondhatom, hogy mindenben tehetséges voltam, de nyitottan figyeltem mindent, megtudtam tanulni, amit kellett. Pesaróban szerencsém volt, Cook magas tempót futott, ledolgozandó csapata hátrányát, a cél előtt nem tudott mit kezdeni a ritmusváltásommal. Jó hajrázó voltam, ő nem tudott futni a homokban, a vb-t a tengerparton rendezték, homokban, ez nekem kedvezett. De kellett a nagy adag lelkierő ahhoz, hogy el tudjak indulni a végén és képes legyek a tempóváltásra, a győzelemre.

Ha az ifjú tizen-, majd huszonéves, sokszor megfordulhat benne az embernyúzó felkészülések közepette, mennyivel könnyebb azoknak, akik élnek, akik szórakoznak, szerelmesek, boldogok, esetleg bánkódnak. Sohasem gondolt Zsuzsa arra, hogy elég, nem csinálom tovább? Az sem fordult meg a fejében az olimpiai arany után: a csúcson hagyja abba? E kérdésekre csak a főétel után kaptam választ.

- Az ötórai kelések, az alapozások alkalmával néha tényleg kacérkodtam a gondolattal: befejezem. De persze másnap reggel újra ott kezdtem. Előfordult, összepakoltam a vívózsákomat, kidobtam a szobám ajtaján, kész, vége! Aztán reggel kipakoltam belőle és folytattam. Egyszer, 2005-ben - magánéletbeli problémák miatt - tényleg be akartam fejezni, de mégsem tettem. Amikor változott az öttusa, akkor is ki akartam szállni, de kíváncsi voltam, milyen a kombi , az új sportág? Kipróbáltam, a haszna az, hogy tudom tanítani. A sportággal szeretnék a jövőben foglalkozni, mégpedig gyerekekkel. A diplomám feljogosít arra, hogy öttusaedzőként dolgozzak. Sokat tanultam Kulcsár Tóniéktól, az életem 98 százalékáról tudtak, egy család voltunk. Nem hiszem, hogy bármi kimaradt volna az életemből. Szerelmes vagyok, jól érzem magam, és az emlékek, az átélt élmények örökké megmaradnak. Nem tudok olyan dolgot, dolgokat felsorolni amit utólag hiányolnék. Tudok kemény lenni, de az érzelmek is könnyen legyűrnek, képes vagyok elpityeredni akár egy reklámtól is, ha az olyan.

Muszáj szólni róla: Zsuzsa ősztől Szegedre költözik, társa mellé - ott a helye. Meg arról: voltak szomorú napjai, a saját balszerencséje után élettársa szenvedett balesetet, melybe kis híján belehalt.

- Szegeden szeretném meghonosítani az öttusát, nem lesz könnyű. A szívem közepe mindig Székesfehérvár lesz, de nagyot álmodtam, és ahhoz, hogy az ember nagyot tudjon alkotni, nagyot is kell álmodnia. Eme álom helye Szeged. A baleset még közelebb hozott a páromhoz, nem volt kérdés, hogy mellette álljak. Edzéshez készültem itthon, amikor szóltak, mi történt. Az orvos 12 olyan komplikációt sorolt fel, amely bármelyikébe könnyen bele halhatott volna. Mellette voltam, igyekeztem pozitív energiát sugározni felé. A nehéz napok alatt sokat sírtam. Szörnyű volt látni azt az életerős embert ilyen állapotban...

Zsuzsa mindezt már párás szemekkel mondta, és bizony a könnye is kicsordult.

- Két gyereket szeretnénk - folytatta amikor megnyugodott -, egy fiút és lányt. Úgy vélem, ennyi elég is, hiszen már benne vagyok a korban. Ha kérdezi: jó lenne, ha jönne majd egy ember és meglátná őket az utcán ugrálni...? Akkor azt mondom: a gyerekek döntése legyen, akarnak sportolni vagy sem. A lényeg: mozogjonak, tudjanak úszni, élvezzék az életet...

- Mindenkinek van valamihez tehetsége, ahhoz kell a szerencse, hogy ez kiderüljön. Szerencse volt, hogy Tónival találkoztam, hogy ilyen csapatba csöppentem. Későn kezdtem sportolni, kezdetben nem is voltak jelentős eredményeim, de szerencsére nem veszítettem el a kedvem.

Zsuzsa tudatosságára voltam kíváncsi. Tudatosan maradt ott az új környezetben? Tudatosan tudta feldolgozni mindazt, ami történt vele? Tudatosan vállalta az egyre növekvő mennyiségű, iszonyatosan kemény munkát?

- Kezdetben semmi nem volt tudatos a részemről, 12 éves kislányként örültem a többiekkel együtt töltött perceknek. Szerettem mozogni, élveztem, hogy futhatok, úszhatok. Befelé forduló típus voltam, gyermekkorom végefelé is szerettem a magányt. Annyi nekem bőven elég volt, hogy a szüleim tudatosan békén hagytak, nem kaptam olyan megjegyzéseket, ami kiszakított volna a sport világából. Az edzőim, a társak sokat segítettek, ez elég volt ahhoz, hogy öttusázó legyek. A zárkózottságom ellenére igényeltem a többiek társaságát, nagyszerű volt együtt dolgozni a csapattal. Sok jó dolgot tanultam a többiektől. Bár tudom, mindenkinek vannak jóakarói , ám ha ilyet tapasztaltam, bezárkóztam, és nem foglalkoztam vele. Így végül rendre jól jöttem ki a nem kívánt élethelyzetekből.

Közben megérkeztek a levesek. Mielőtt kanalat ragadtunk, feltettem a kérdést azzal, hogy válaszolni ráér a leves után is. A kérdés: a sport alapvetően játék. Az élet is bizonyos értelemben játék. Vörös Zsuzsa életének mennyire volt meghatározója a játék, egyáltalán, az élet játék neki?

- Az élet nem játék! A profi sport rengeteg munkával, utazással, lemondással jár. E létnek sok összetevője van, az anyagi vonulatot, a szakmát is beleértve, és ez sem, az sem játék. Amikor bejelentettem, abbahagyom, a sportbarátoktól rengeteg kedves mondatot kaptam - ezek mind megerősítettek abban, a játék nagyon is komoly dolog, játszani csak komolyan szabad. Az ember vegye komolyan, amit csinál, mert csak így tudja komolyan venni önmagát! Gyerekként még játék volt a játék, de amikor mások tőlem, én meg magamtól vártam nagy eredményeket, a sport is megszűnt játéknak lenni. Ami eddig történt velem, az felkészített az életre, most látom, tapasztalom, amikor rálépek a nagybetűs élet küszöbére: az élet sem játék. Teljesen másik közegbe, világba csöppenek bele. Eltűnik a minket védő burok, nulláról elindulva kell eljutni az új célig. Senki ne gondolja, az eddigi világom komor színekkel megfestett napokat, hónapokat, éveket jelentett, tudok vidám is lenni. Sok élményt, a gondolkodásmódomat jó irányba terelő példát kaptam a sporttól. De mindenkinek vannak az életében árnyak. A váltás ajtajában talán kissé megijedek a rám váró feladattól, de az ijedtség fölé kerekedik a várakozás. Talán túl sokszor beszéltem a nagybetűs életről, ezért sietve hozzáteszem: a kisbetűk is nagyon fontosak a mindennapokban. Mert az életben a kisbetűk jelentik a nagybetűk alapjait, és a nagybetűk csak akkor lehetnek szilárdak, ha a kisbetűk is masszívak.

Zsuzsa történelmi személyiség. Ifjúként minden olyan versenyt megnyert, amit elsőként rendeztek a világon, felnőttként az első magyar női Európa-bajnok, Székesfehérváron győzött 2000-ben. Az olimpia csak másodikra sikerült... De így is ő az első magyar női olimpiai bajnok, az első és eddig egyetlen székesfehérvári sportoló, aki olimpián öregbítette a város hírnevét.

- Ezekre az eredményekre büszke vagyok, leszek! Mindig van egy első, de tudomásul kell venni, jönnek az újabb elsők. Nagyon remélem, lesznek követőim, akikre felnézhetünk. De tény és történelem, hogy én voltam, vagyok az első. Sokan azt gondolják, fölösleges feltenni a kérdést, melyik címem a legemlékezetesebb, hiszen az olimpiát fogom mondani. Kétségkívül ez a legszebben csillogó aranyérmem, de ezzel egyenrangú számomra a Margitszigeten megrendezett világbajnokság. Elsőéves felnőttként 16-17 ember előtt nyerni hazai pályán hihetetlen élmény volt. Meglepetést fog okozni, de a pályafutásom meghatározó eredményének tartom a San Franciscoban megrendezet vb ezüstérmét. Sidney, az olimpia balsikere után volt másfél év pokoljárásom. Nagyon mélyről keltem fel, de le tudtam győzni önmagam és másokat. Innen datálom az igazi felnőtt koromat. Fontos lépcső volt San Francisco Athén, az olimpiai arany felé.

Neki kellett szegezni a győzőnek a kérdést: miből van a (sikeres) sportoló? Izomból? Lélekből? Pesaróban a váltó vb-n az angolok agara, Cook kisasszony a cél előtt egy-kétszáz méterrel utolérte Zsuzsát, mindenki azt gondolta, kész, az angolok nyernek. Kivéve őt: végigmérte riválisát, aztán - faképénél hagyta... Ehhez a fizikai erő mellett nagy adag lelki erő is kellett...

- Összetett dolog ez. A bravúrokhoz kell jó adag tehetség, fizikai felkészülés, és ha ezek megvannak, még mindig nem beszélhetünk tökéletes sportolóról. Kitartás, szorgalom nélkül nem születhetnek nagy eredmények. Utóbbiakhoz kell a lélek, mert csak így, együtt tudnak hatni. Nem mondhatom, hogy mindenben tehetséges voltam, de nyitottan figyeltem mindent, megtudtam tanulni, amit kellett. Pesaróban szerencsém volt, Cook magas tempót futott, ledolgozandó csapata hátrányát, a cél előtt nem tudott mit kezdeni a ritmusváltásommal. Jó hajrázó voltam, ő nem tudott futni a homokban, a vb-t a tengerparton rendezték, homokban, ez nekem kedvezett. De kellett a nagy adag lelkierő ahhoz, hogy el tudjak indulni a végén és képes legyek a tempóváltásra, a győzelemre.

Ha az ifjú tizen-, majd huszonéves, sokszor megfordulhat benne az embernyúzó felkészülések közepette, mennyivel könnyebb azoknak, akik élnek, akik szórakoznak, szerelmesek, boldogok, esetleg bánkódnak. Sohasem gondolt Zsuzsa arra, hogy elég, nem csinálom tovább? Az sem fordult meg a fejében az olimpiai arany után: a csúcson hagyja abba? E kérdésekre csak a főétel után kaptam választ.

- Az ötórai kelések, az alapozások alkalmával néha tényleg kacérkodtam a gondolattal: befejezem. De persze másnap reggel újra ott kezdtem. Előfordult, összepakoltam a vívózsákomat, kidobtam a szobám ajtaján, kész, vége! Aztán reggel kipakoltam belőle és folytattam. Egyszer, 2005-ben - magánéletbeli problémák miatt - tényleg be akartam fejezni, de mégsem