Virág? Nem erőltetem

Bálint-napkor meg azzal jöttél haza, hogy a valentinozás angolszász „dili", és csak a virágboltosok meg a szivecskeárusok találták ki, hogy kaszáljanak... Na jó, nem erőltetem. Bár azért ilyenkor eszembe jut, hogy a Molnár Zsolti annak idején, március 8-án két kézzel tépte ki nekem a földből hóvirágot... Hogy az már rég védett? Igaz, de húsz éve speciel még mindenki szabadon szedhette. Tudod mit? Nem is kell virág. Elég lenne, ha időnként elmosogatnál. Vagy ha nem nekem kellene összeszednem a szennyestartó mellé odahajított koszos zoknikat. Esetleg nem kellene hetekig könyörögnöm, hogy szereld össze végre a szétesett nyakláncomat – csak egy harapófogó kellene hozzá. Na jó, meg egy rendes olvasószemüveg is, mert én már nagyítóval se látom, melyik láncszem nyílt szét rajta. Hogy te se? Oké, akkor hagyd. De mi lenne, ha legalább egy estén, nőnapon én kezelhetném a tévé távirányítóját. Mit néznék? Valami szép, romantikusat, megy is valamelyik adón az egyik Jane Austin-regényadaptáció. Nem, a meccs után már késő... Most meg hova rohansz? Virágért? Várj! Fölösleges. Nekem elég ha te itt vagy. Vettem egy üveg bort – Zoltán napra!