az akvafitnesz kihívás

2020.09.27. 07:00

Változatosságot hozott a vízbe Rusznák Renáta

Nehezen ugyan, de húsz év alatt kitört a „nyugdíjasok tornája” skatulyából Rusznák Renáta, aki megteremtette a vízi fitnesz sportágának alapjait a városban.

S. Töttő Rita

A fehérvári uszodában: Rusznák Renáta egy esti akvafitneszóra után, feltöltődve energiával

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Tavasszal lett volna e mozgásforma születésnapja a fehérvári uszodában, de a járványhelyzet miatt csak most, ősszel kerülhetett sor az emlékek felidézésére. Renáta személye sokak számára ismerős lehet a városban – mindenhol ott van, ahol a sport szóba jöhet. A víz szeretetét hirdeti ott is, ahol egy csepp sincs, és akkor is, ha ő maga víziszonnyal kezdte annak idején…

Segédedző volt egy női tornán, amikor hallott az akvafitneszről. Rusznák Renáta – Reni – akkor tudta meg, hogy az akvafitnesz egy gyűjtőszó, jelentése vízi mozgás, torna, amely jellemzően nem úszás, inkább mindenféle futó, evező gyakorlatokból összeálló edzés. Amelyben használnak vízi nudlit, neo­prénövet, labdát, súlyzókat, amelyeknek felhajtóerejük van, vagyis nem lesüllyednek általunk, hanem ellenkezőleg – az a kihívás, ha víz alatt kell dolgozni velük.

– Székesfehérváron 2000-ben indult el ez a mozgásforma. Sokáig csak szemeztem vele, hogy jó lenne kipróbálni, de hosszú hónapokig nem vettem részt rajta. Aztán amikor mégis, nagy meglepetés volt, hogy minden olyan könnyű, más szemszögből viszont nehéz a vízben. A felhajtóerőnek köszönhetően akármilyen tempóban edzhetek, a sérülés esélye minimális – emlékezik vissza a kezdeti élményekre Reni, aki érdekes adalékot árult el vízhez fűződő korábbi viszonyáról: – Felnőttkori negatív élmény következtében víziszonyos lettem egy kicsit, de ezek az órák és ez a mozgásforma visszaadta a bátorságom. Az önbizalmam nőtt a vízben, és a rengeteg végig­edzett torna során legyőztem – ad bátorítást másoknak is Reni, aki azóta elvégezte az akvafitneszórákhoz szükséges képzéseket, s 2008-ban folytatta a fehérvári uszodában korábban megkezdett munkát. – De még akkor sem tudtam biztosan, hogy jó fába vágtam-e a fejszém. Ebben az évben bekövetkezett a gazdasági világválság, ami 4 évig egy rémálmot hozott, azt hittem, sosem lesz vége. Volt családi és anyagi segítségem is, nekik köszönhetem a létezésünket. A nehéz időszak után Fehérváron az amatőr sportolni vágyók köre nőtt, így a hozzám járók is egyre többen lettek. Nagyon nehéz volt kitörni a „nyugdíjasok” tornája skatulyából. Rengeteg munkám van benne, hogy rájöjjenek az emberek, nagyon változatos edzésforma ez. A 40-50-es és 60-as korosztály kibővült, már 10 évestől egészen 80 éves korúakig jártak vízitornázni, s megjelentek férfiak is edzeni – meséli, s mára már meghonosította a városban a vízi torna erőnléti, relaxáló, gyermek- és kis vizes változatait is. – Jó érzés látni az embereken a fejlődést. A foglalkozásokon mozgáskoordinációs feladatokkal színesítem az ügyességi, tartásjavító és alakformáló elemeket. Éppen ezért sosem unalmas az edzés, és ahogy haladunk előre, egyre jobban tudunk a gyakorlatok minőségi kivitelezésére és dinamikájára figyelni, amivel nagyon jó állóképességi, keringési javulást és akár súlyvesztési eredményeket érhetünk el.

A fehérvári uszodában: Rusznák Renáta egy esti akvafitneszóra után, feltöltődve energiával
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Reni életében a sport a város közösségi életének színterén is éppolyan fontos. Rendszeresen tart – eddig kihagyás nélkül minden évben – díjmentes nyílt napokat, uszodaszünet előtti záróbulikat, kihívás napi, jótékonysági és adománygyűjtő edzéseket. Tanítványaival részt vesz „szárazföldi” fellépéseken, ott vannak például az akvafitneszesek a sportmajálison is, ahol színpadon ugyan, de vízben is működőképes koreográfiát mutatnak be. Tavasszal lett 20 éves a fehérvári akvafitnesz, melynek nagy részéhez Renáta is hozzájárult. Ezt az alkalmat nemrég meg is ünnepelték.

– Büszke vagyok mindenkire, aki velünk sportol, legfőképpen azokra, akik 12 vagy akár már 20 éve lelkesen, hűségesen velünk vannak. Rengeteg kedves, sportolni, fogyni vagy csak jó társaságba vágyó emberrel ismerkedtem meg, akiknek közös az érdeklődésük és van határozott céljuk. Számomra ez ad mindig új energiát. Remélem, én is ilyen hatással vagyok az emberekre, ahogy azt is, hogy még legalább kétszer 20 évig együtt mozoghatunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!