kiállítás

2020.08.02. 07:15

Üvegablakok, ÁrpiKépek – Az Órajáték mellett kaptak helyet a Tóparti tanárának alkotásai

Kovács Árpád festőművész képei többnyire játékosságukkal ragadják meg a figyelmet. Most már tágasabb térben vehetjük szemügyre a műveket.

Bokros Judit

Az ÁrpiKépek már tágasabb térben érvényesülhetnek

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A székesfehérvári, Kossuth udvarbeli Órajáték mellett nem nagyon lehet úgy elmenni, hogy be ne nézzen az ember a kívülről is hívogató galériába, amely előtt tábla jelzi: ÁrpiKép Galéria.

Itt láthatók Kovács Árpád festőművész, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanárának alkotásai, amelyeknek egyik jellegzetessége a bátor színhasználat. Játékosság jellemzi továbbá a műveinek jó részét, hiszen Árpi szívesen játszik a görbületekkel, torzít, el- és meghajlítja a székesfehérvári belváros és környékének „objektumait”, az utcákat, mégis minden felismerhető, még ha nem is pont úgy van, ahogyan a valóságban. Ettől jó az egész: olyan, amit várunk, mégis más. A városképek mellett vannak azonban klasszikusabb tájképek, csendéletek, szemet gyönyörködtető portrék, női aktok is.

Az ÁrpiKépek már tágasabb térben érvényesülhetnek
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A festményeket korábban viszonylag kicsi, alig húsz négyzetméteres helyiségben szemlélhették meg a betérők. Az elmúlt fél évben azonban sikerült kibővíteni a galériát, így körülbelül kétszer akkora térben lehetett elhelyezni a műveket. Nagy változás ez, és ugyan a hivatalos megnyitó még picit odébb van, Kovács Árpád és felesége, Sohonyai Edit író már fogadja az érdeklődőket, akiket nagy örömmel vezetnek körbe. Most már végre visszatért az élet a belvárosba, ezért hozzájuk is többen néznek be.

Kovács Árpád évek óta foglalkozik üvegablakok készítésével
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mint megtudtuk: régi vágy volt a bővítés, s nemrég jött el az idő és adódott a lehetőség arra, hogy a szomszédos raktárhelyiség megvásárlásával összenyithassák a két teret. A munka dandárja pont a karanténidőszakban zajlott, ekkor egyébként sem lehetett nyitva a galéria. Mára berendezkedtek, a képek kikerültek a falakra, és beépítették azt a két látványos üvegablakot is, amelyek újdonságnak számítanak. Árpi rengeteget dolgozott velük. Mindkettő az egyik benti fal tetején látható. Az egyik lovat ábrázol (a címe: Nap-ló), a másik pedig a Szent István székesegyház görbülő tornyait. A képek nagyon aprólékos munkával készültek: a színes, kis méretű üvegdarabokat egyenként kellett kivágni, csiszolni, fóliázni, végül pedig összehegeszteni. Egy-egy kép több mint száz darabból állt össze.

A galériába betérőknek tehát érdemes fölfelé is tekintgetni. Körbesétálva pedig, a festményeken rácsodálkozhatunk Fehérvár vagy akár a Velencei-tó szépségére, amolyan árpis módon megfestve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!