Turi Péter: Ismerni kell a test reakcióit

Talán induljunk a grafikus vonalról, annak is a legelejéről.

– A rajzolás már gyermekkorom óta az életem része. Mindig érdeklődtem a művészetek iránt, de nagyon sokáig nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy pontosan melyik ágával szeretnék foglalkozni. Abban az időben minden érdekes volt számomra, ami művészettel volt kapcsolatos. Édesapám asztalos mesterként dolgozott már akkor is, mindig nagy csodálattal néztem, ahogy lerajzolta az adott bútorok, épületek terveit, skicceit. Talán ez volt az első „lökés” ebbe az irányba.

Az általános iskola után már tudatosan a művészeti felé kanyarodtál. Ekkor már tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

– A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákja lettem alkalmazott grafika szakon. A heti több mint tíz rajzóra sokat segített a látásmódom kialakításában, de ekkor még nem érdekelt a tetoválás, pontosabban tartottam tőle, teljesen másnak képzeltem el, mint amilyen valójában. Ekkor airbrush festéssel – mini szórópisztolyos festéssel – foglalkoztam aktívan, egy alkalommal voltam a Budapesti Tuning Show-n is mint VIP kiállító.

A grafikus szakma meglehetősen szerteágazó. Végül miért pont a tetoválások világa mellett köteleződtél el?

– A fiatalabb bátyám mindig inspiráló hatással volt rám, rajta láttam először „testközelből” tetoválást. Állandóan biztatott, hogy mivel szépen rajzolok, így tetoválhatnék is, de valahogy mégis mindig idegenkedtem a gondolattól. Sajnos 2010 januárjában tragikus körülmények között elvesztettem a bátyámat, ekkor nagyot fordult velem és családommal a világ. 2010 karácsonyára a feleségemtől – aki akkoriban még csak a barátnőm volt – megkaptam életem első tetoválógépét. Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, és ezzel fejezhetem ki igazán a tiszteletemet a testvérem emléke előtt. 2012-ben egy Balaton-parti tetováló stúdióban helyezkedtem el, s onnantól kezdve nagyon gyorsan zajlottak az események. Már három éve egy németországi tetoválóstúdió tulajdonosa vagyok. 2019-ben több németországi, nemzetközi tetováló fesztiválon is sikerült kiemelkedően teljesítenem, így közel hetven alkalommal lettem díjazott a különböző versenyeken.

Tetoválóként varrtál már valamilyen különleges, számodra is emlékezetes mintát?

– Egyszer egy idős úrnak tetováltam, aki tíz évvel korábban veszítette el a feleségét. 80 éves volt akkor a vendégem, és az első tetoválása a felesége emlékére készült. Annyira meghatott a kérése, hogy nem kértem érte pénzt.

Rajtad is számos tetoválás van. Mikor és mit varrattál magadra először?

– 2010 karácsonyának másnapján saját magamra tetováltam egy szerencsehozó koi-halat. Nulla tapasztalattal, de nagy elszántsággal készült el a tetoválásom. Szakmai szemmel nézve rengeteg hiba van benne, de a mai napig büszkén viselem.

Jelenleg hány tetoválásod van? Melyik a kedvenced?

– Mindig azt mondom, hogy egy tetoválásom van a testemen, csak még nem ért össze. Ha számszerűsítenem kellene, akkor tizenhat darab van. Szívemhez legközelebb a kislányom nevét – Daisy – ábrázoló tetoválás áll, amit öt különböző személy tetovált rám, minden egyes betűt más készítette.

Hitelesebbé tesz egy tetoválóművészt az, ha ő is visel magán néhány mintát? Van erre íratlan szabály?

– Véleményem szerint egy tetoválónak ismerni kell a test reakcióit, az impulzusokat, s azokat a reakciókat, amelyek a tetoválás készítése során érik a vendéget és a művészt egyaránt. Amíg ezt nem tapasztalja valaki a saját bőrén, addig nem tud hitelesen dolgozni, mivel nincs tisztában a következményekkel.

Tervezed még a saját tetoválásaid számának növelését?

– Nagyon sok tervem van még, szépen apránként haladunk előre. Egy nagyon jó csapattal dolgozom együtt, kiváló művészek, akik egyben a barátaim is. Így folyamatosan lehetőségem van újabb és újabb mintákat kapni. Mindenképpen lesz még a családommal kapcsolatosan tetoválásom, illetve a másik szerelmemmel, a motorversenyzéssel kapcsolatosan is tervben van egy nagy projekt.

Térjünk is át a kétkerekűek világába. Mint mondtad, ez is fontos része az életednek. Mikor kezdtél motorozni? Hogyan vált szenvedéllyé?

– 37 éves vagyok most, és közel 30 éve motorozom. Utcai motorosként állandóan veszélyben éreztem magamat, sajnos többször volt balesetem is. Aztán 2018-ban belekóstoltam a pályamotorozás világába. Azonnal megfogott, el is adtam az utcai motoromat. Azóta a három év alatt három versenymotort „használtam el”. Folyamatosan törekszem a fejlődésre, és szeretnék jobb eredményeket elérni, de ez nagyon hosszú út. Mivel Németországból utazom haza az adott versenyre, így rengeteg idő, fáradság, pénz és türelem kell ehhez a sporthoz. Ezúton is köszönöm a feleségemnek, hogy feltételek nélkül támogat ebben.

Jársz versenyekre is. Keresed az adrenalint?

– A Magyar Bajnokság és Kupa aktív versenyzője vagyok. 2019-ben az országos bajnokság tömegsport 1000 kategóriájában pontegyenlőséggel hatodik lettem. Több alkalommal voltam már versenyen Szlovákiában is, illetve Horvátországban, Németországban számos futamon részt vettem már. A három év alatt eddig tizenegy alkalommal lettem díjazott. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy adrenalinfüggő vagyok.