Tulassay Tivadart már pályája elején megérintette a születés és halál misztériuma

A SOTE egykori rektora és az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika korábbi vezetője tudományos pályája kezdetén a koraszülöttek veseműködésének tanulmányozása során elért eredményeivel vonta magára a szakma figyelmét. Elsőként írta le a légzészavarban szenvedő újszülöttek veseelégtelenségének okait. Az új évezred első évtizedében a Leopoldina (német természettudományos akadémia), majd a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. Tulassay Tivadar ezen túl tagja a Professzorok Batthyány Körének is, az első Orbán-kabinet alatt pedig a Nemzeti Egészségügyi Tanács elnöke volt. Schmitt Pál visszavont doktorija kapcsán, 2012-ben kis időre a nagypolitika erőterébe sodródott, amelyre a SOTE rektori címéről való azonnali lemondással reagált. Az egyetemen szimpátiatüntetést szerveztek mellette, felmondását pedig az illetékes miniszter nem fogadta el.

„A születés és a halál misztériuma már pályám elején, elkerülhetetlenül megérintett„

Az alábbiakban a „Születés és halál – életünk két ismeretlen kalandja” címmel megtartott, közel egyórás előadásából adunk ízelítőt. Ebben az előadó nem biológiai vagy orvosi megközelítésben tárgyalta a témát. Ezúttal – mint fogalmazott – olyan területre merészkedett, amelyet bár nem tanult, de szakmai pályafutása során személyesen megtapasztalt. Mondandóját egy bibliai idézet köré csoportosította: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Attól kezdve, hogy felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok.” A születés és a halál témáját a szűk kapu bibliai példázatával összekapcsoló professzor elmondta: bár a hit kegyelme már gyermekkorában elérte, csak felnőttként értette meg: a hit megtartásáért naponta, újra és újra meg kell küzdenie.

– E küzdelemben a hivatásommal kapcsolatos kutatás és a gyógyítás nagyon sokszor megerősített – vallotta meg. – A gyógyító munka során az orvosilag megmagyarázhatatlan, váratlan, biológiailag érthetetlen csodák adtak erőt. A kutatásban pedig a felfedezések mögött rejlő, mindig újra és újra fölismert végtelenség, amely a végtelen Teremtőhöz vezetett el.

– Sokan fölteszik a kérdést – folytatta –, hogy lehet az, hogy valaki természettudós és mégis hisz? Vajon összeegyeztethető-e ez a kettő? Ám ha valaki eljut odáig, mint Blaise Pascal, akkor vele együtt maga is belátja: a tudás olyan, mint a gömb. Minél nagyobb a térfogata, annál nagyobb a felszíne is, amely az ismeretlennel érintkezik. A születés és a halál eseményei is hatalmas felületen érintkeznek az ismeretlennel, amelyben a végtelen felismerhető.

– A pályámat neonatológus, azaz újszülöttgyógyász orvosként kezdtem – utalt hivatására –, és kezdettől küzdöttem olyan újszülöttekért, akik nem élték túl az első néhány napot. Korán szembesültem hát a születés és a halál közelségével. A megrázó élmények arra ösztönöztek, hogy a szakmát mestereimtől minél jobban igyekezzek elsajátítani. A születés és a halál misztériuma tehát már pályám elején, elkerülhetetlenül megérintett. Ám a nagy orvosmesterek, akiktől oly sokat kaptam, a születés és a halál kettősségének azonosságát is ismerték. Hiszen ők abban az életkorban voltak, amelyben Kháron ladikjára már gondolni kell.

– Mint Gyökössy Endre (református lelkész, pszichológus – szerk.) mondta: darabokban, részletekben, apránként halunk meg. Amint öregszik az ember, egyre fogynak a vágyai. Változatlanul minden nap szép, de az emberről minden nap lehámlik valami. Így egyre kevesebb a keserűség és a bánat. Egyre kevesebb a csalódás. Nem igénytelenebb lesz az ember, csak az apróságoknak már jobban tud örülni. Észrevesz olyan dolgokat is, amelyekre korábban nemigen figyelt. Amelyekre a munka, a rohanás, a pénzkereset – egyszóval az úgynevezett „élet” miatt nem jutott ideje.

A szűk kapuk megtagadása pedig az emberi élet vonatkozásainak általános elértéktelenedéséhez vezet

– Az intő szó: „igyekezzetek bemenni a szoros kapun” egyetemes, minden emberhez szól – hangsúlyozta Tulassay. – Olyan tapasztalatra utal, amelyet mindenki átél, már a születésekor. A jó utat választani sokszor a születés gyötrelmeivel felérő küzdelem. Erkölcsileg helyes döntést hozni olykor felér egy haláltusával. Nehéz a jó felé menni, de az az egyetlen értelmes út. A szűk kapu tehát nem költői kép, hanem alapvető emberi tény. Ám a mai Európa, a globális társadalom nem veszi észre a szűk kapukat – sőt azt állítja: nem is léteznek. Ezzel pszichológiailag, de minden más vonatkozásban is félrevezetik a társadalmakat, amelyeket manipulálni próbálnak. A szűk kapuk megtagadása pedig az emberi élet vonatkozásainak általános elértéktelenedéséhez vezet. Egy interjúban Nagy Lászlótól azt kérdezték: mit üzen a jövő évezrednek? „Csókoltatom őket, ha még lesz arcuk”, válaszolta a költő.

– Csak a hit révén, a születés és halál közötti életet jól átgondolva, a szűk kapukat nem megkerülve juthatunk el ahhoz a ponthoz, hogy azt mondhassuk, a halálunk nem befejez valamit, hanem megnyitja számunkra az örök életet. Illyés Gyula megértette: a születés és a halál összefüggő folyamat. Kháron ladikja már a születéskor elindul velünk, bár az út hossza mindenkinél más. Túlhaladva ezt az életkort értettem meg magam is, a hit talaján állva, hogy a születés és a halál ugyanaz. Mindkettő újjászületés. Csak a dimenziók másak. Földi életünk a semmiből jön és belátható idejű. E belátható időn és az örökkévalóságon pedig érdemes elgondolkodnunk, mert életünkben mindkét dimenzió jelen van, és mindkettő a születésünkkel veszi kezdetét. Ám az életünk az időn túl is zajlik.