Szolga Ferenc nemcsak amatőr hivatását köszönheti a barlangoknak, hanem párját és három leányát is

Ha szeretne valaki magabiztosan mozogni időben és térben, annak érdemes lemennie a föld felszíne alá, akár a Bakonyban, a Budai-hegységben vagy éppen a Yucatán-félszigeten. Egy barlangba történő ereszkedés közben évmilliók peregnek a bátrabbak szeme előtt. Egy hete zajlik a nyári barlangásztábor a Bakony mélyén. Idén a szokásostól kissé eltérő a program, ugyanis most hatvanéves a szervező, vagyis az Alba Regia Barlangkutató Csoport, melynek tagjai azóta is a Tési-fennsíkot kutatják. Szolga Ferenc, a csoport vezetője számára a kezdetektől fogva egy közösen űzött hobbi a feleségével a Tési-fennsík kutatása.

Az ötven méterhez közelítő Tési-barlang és a 33 méternél mélyebb Tulok-álma-­zsomboly már önmagában is rengeteg fel­adatot ad

Arra a kérdésre, hogy a párjának köszönheti a barlangászatot, vagy a barlangászatnak a párját, így felelt: – Ez a kérdés egyszerre bonyolult és mégis egyszerű. Erzsi és én is Bakonycsernyén születtünk 73 évvel ezelőtt. Egy időben, egy általános iskolai osztályba is jártunk. Aztán ő gimnáziumba ment Mórra, én a technikumba Fehérvárra, így csak 1968-ban találkoztunk újra, és azóta is együtt vagyunk. Akkor már barlangász voltam, és a Budai-hegység nagy barlangjait már együtt jártuk a csoporttal. Jött velem Csőszpusztára is, ahol a kutatóállomás van. Közben három lányunk született, így a páromnak egyre kevesebb ideje jutott a barlangászatra, de sosem távolodott el a csapattól.

Arra a kérdésre, hogy mit is jelent, ha valaki hivatásként űzi a hobbiját, Szolgáné Erzsi így válaszolt: – Én soha nem tartottam magam barlangásznak, csak egyszerű érdeklődőnek. A barlangászat sok lemondást követelt a részünkről, és amikor világossá vált előttem, hogy akkora lyukakkal, mint a barlang, nem vehetem fel a versenyt, kénytelen voltam a házasságról és a családi életről való elképzeléseimet módosítani. Azt gondolom, elég jól sikerült. Tavaly voltunk ötvenéves házasok. Népműve­lőként sok 30-50 fős túrát és tábort szerveztem és vezettem a Tési-fennsíkra, de a barlangászattal kapcsolatban számomra a férjem féltése volt a legizgalmasabb élmény. A föld alá merészkedni, főleg felfedezetlen területekre tévedni nehéz felszereléssel, hosszú kötelekkel és pásztázó fényű lámpákkal kevés ember számára vonzó. Megkérdeztük a barlangászcsoport vezetőjét, hogy honnan van a bátorság, akár 20, akár 73 évesen, hogy valaki a föld mélyére ereszkedjen.

Mindenre fel kell készülni

– Van egy jelmondatunk: Ne félj! Ismert terepen is vigyázunk arra, aki velünk van, de ehhez meg kell bízni mindenkinek a társaiban. Ismeretlen helyre pedig legalább háromfős csapat indul, és ez összekapcsolva a meglévő tapasztalattal megfelelő biztonságot ad. Mindenre fel kell készülni, még a váratlanra is. Az egyik ezek közül a vízbetörés, ami többször is előfordult, de nagyban függ az időjárástól és a barlangi helytől is. Egyszer az Alba Regia-barlangba bejutott a februári jeges ár. Ilyen esetben muszáj kijönni a vizes ruhákban a szifonokon át, mert különben hibernálódunk. Egy hirtelen nyári zápor végét viszont kivárjuk lent, hiszen hamar elszalad, és van elegendő, tágas légtér – mondta Szolga Ferenc, vagy ahogy a legtöbb szakmabéli és barát hívja, Pipi.

Víz és több száz faj

Az egyik izgalmas pillanatra így emlékezett vissza: – Volt egyszer egy vízbetörés, amikor csak öt percünk maradt hármunknak a túlélésre, és az akkor szinte lehetetlennek tűnt. Sikerült, ám mindenki máshogyan értékelte. Sajnos az egyik társunk, akinek szintén három lánya van, azóta éppen emiatt nem jár már közénk. Pedig a víz számunkra nem ellenség, sőt, kifejezetten kutatási terület. Az üregekkel átjárt karsztban vannak a víznyelők, eltűnési pontok, illetve a források, vagyis a megjelenési helyek. A föld alatti forrásokba aktívszén-galacsinokat helyezünk el, ami elnyeli a használt jelzőanyagot, rendszerint fluoreszceint. Ez egy ártalmatlan szerves vízfesték, amit még hetek után is előhívhatunk belőle, még egymilliószoros hígításban is, ha arra van szükség, így tudjuk, merre mennek tovább a búvópatakok, és hol bukkannak a felszínre.

Mint megtudtuk, több száz fajjal is találkoztak már Pipiék a barlangokban, és ezek közül az egyik valódi felfedezés. Az országban egyedülálló módon előkerült a Bongó-zsomboly 32 méteres mélységéből egy örvényféreg. A mintát jelenleg a Barcelonai Egyetemen próbálják beazonosítani. A felfedező, Angyal Dorottya eközben Yucatánban él, ahol víz alatti barlangokat kutat. Sokat dolgoznak, létrákat építenek be, cementet hordva betonoznak, feltermelik az üledéket, mindent pontosan rögzítenek, illetve dokumentálnak. Mindezt úgy, hogy mivel fokozottan védett barlangokról van szó, be sem tudják mutatni a nagyérdeműnek a kiemelt kincseket és a feltárt mélységeket.

Ezért adta magát a kérdés: Mi az, ami hat évtizeden át képes táplálni önökben a kitartás tüzét? – Elsősorban a felfedezés öröme, az a bizonyos első megpillantás utáni vágy, ami ösztönöz. Aztán egy idő után az eredmények felhasználásával kell megragadni az adódó lehető­ségeket, hogy meg tudjuk alapozni a közösségünk jövőjét is. Ennek része az is, hogy az ötven méterhez közelítő Tési-barlang, illetve a 33 méternél mélyebb Tulok-­álma-zsomboly már önmagában is rengeteg feladatot ad nekünk.

Utóbbinak furcsa neve van, ezért rá is kérdeztük, honnan az elnevezés. – A Tulok-álma-zsomboly története azzal kezdődött, hogy Jákói István, akit mindenki úgy hívott, Tulok, fiatal mezőőr volt, és ott lakott mellettünk a szomszéd­ban Csőszpusztán. Egy nagy zivatar után látta, hogy az egyik kis völgy alján megnyílt egy új víznyelő, ami az összes bezúduló vizet elnyelte. Azon az éjszakán azt álmodta, hogy odalenn hatalmas barlang rejtőzik, és be is igazolódott, így azóta azt is kutatjuk és mélyítjük. A munkánk és a lelkesedésünk tehát nem fogyatkozik. A csoport születésnapját most ünnepeljük majd, de az sem lehet kibúvó a munka alól.