Istent keresni egy életen át – Szent István Emlékérem és Díjat kapott Korzenszky Richárd

- Laikusként úgy képzeljük: szerzetesként a maradandóban rendezi be az életét az ember. Mit tehetnek hozzá ehhez a díjak?

- Ami a díjakat illeti: saját magát is becsapja, aki álszerénykedve azt mondja, hogy közömbösen fogadja a kitüntetést, a díjat. Minden ember úgy van „berendezve”, hogy a visszajelzések, az elismerések erősítik. Hogy érdemes értékeket képviselni és továbbadni. Ugyanakkor a díjakat nem viszi magával az ember a túlsó partra… Ami megmarad, az a sok kapcsolat, a szavakban meg nem fogható és díjakkal ki nem fejezhető vállalás, szolgálat, amire jobb szó nincs, mint a szeretet.

- Időről időre résztvevője városi eseményeknek: milyen szálak kötik Székesfehérvárhoz?

- Székesfehérváron mindig csak vendég voltam. Többször hívtak és mindig szívesen jöttem előadást tartani értelmiségieknek, lelkipásztoroknak, tanároknak. A legmélyebb kapcsolatom: a fehérvári segédpüspök, később megyéspüspök, Kisberk Imre püspök úr szentelt pappá 1964-ben. A fényképe most is ott van a könyvespolcomon. Voltak fehérvári diáktársaim, ketten már a fehérvári temetőben nyugszanak. A királyok városaként Fehérvár történelmi vonatkozási pont számomra. S mivel Tihanyban élek már negyed százada, a Tihanyi Alapítólevelet ismertetve látogatóknak mindig megemlítem a Fehérvárra menő hadi utat. A ciszterci gimnázium újra-indulását különösen is figyelemmel kísértem. Külön öröm volt számomra, hogy egykori tanítványom, akinek osztályfőnöke voltam, igazgathatta egy ideig ezt az iskolát. Ismerőseim, barátaim élnek itt is, akikkel mindig szívesen találkozom. S örülök mindig, amikor kezembe vehetem az igényes, tartalmas fehérvári folyóiratot, a „Vár”-t.

- Idén hatvan esztendeje öltözött be Pannonhalmán: milyen érzésekkel tekint vissza erre az időben is jelentős életútra? Olykor magaslatokon át, olykor mélységek fölött vezethetett...

- A percek, órák néha nagyon lassan telnek, de az évtizedek gyorsan elszállnak. Hatvan év: két emberöltő. Tanulmányi évek, tanári szolgálat, iskolaügy képviselete, lelkipásztori feladatok, előadások, tárgyalások, utazások: kívülről talán ez látszik az életemből. Önfegyelem, kitartás, kimerülés, olykor a kilátástalanság, reménytelenség élménye, majd kimondhatatlan boldogság, amikor látom, hogy az emberszolgálatnak igenis van értelme… Megtapasztalása annak, a legváratlanabb és legkilátástalanabb helyzetekben, hogy nem vagyok egyedül, hogy velem van az Isten. Amikor megkezdtük a szerzetesi próbaévet hatvan évvel ezelőtt, a beöltözés előtt elhangzott a kérdés: „Mit kértek, fiaim?” A válaszunk ez volt: „Isten irgalmát és a ti testvériségeteket.” A mögöttem lévő hatvan év nagy élménye volt, hogy megtapasztalhattam az Isten irgalmát és a testvériséget a bencés szerzetesi közösségben.

- A Tihanyi Bencés Apátság újjáalapítójaként milyen elvek vezették, hogyan építette bele az ezer éves múltat a sokszor kiszámíthatatlan jelenbe, hogyan kapcsolta össze a kettőt?

- Túlzásnak tartom az „újjáalapító” megfogalmazást. Amikor Tihanyba kerültem az elöljáróm döntését nehéz szívvel elfogadva, az volt a szándékom, hogy az épületben ismét szerzetesi élet legyen. András király 1055-ben nem múzeumot alapított, hanem monostort. Ami akkor megkezdődött, és a mostoha történelmi körülmények többször lehetetlenné tették, annak újra élnie kell. Valamilyen megfoghatatlan csodának voltam a tanúja: ott lehettem, ahol történt valami, ahol újra szerveződött a szerzetesi élet, és ismét élet költözött a falak közé. Hajósok, vitorlázók mondták, mondják, mennyire fontos igazodási pont a félszigeten emelkedő apátsági templom. Igazodási ponttá válni, szellemi, lelki biztos ponttá… De ennek feltétele, hogy mi magunk, én magam is állandóan törekedjem életemet a legbiztosabbhoz igazítani. Egész életemben keresnem kell az Istent. Hálás vagyok rendtársaimnak, közvetlen munkatársainknak, akikkel együtt néztünk szembe a felújítás és a közösségépítés kihívásaival.

- A Szent István Emlékérem és Díj odaítélésekor fő szempont, hogy a díjazott a Szent István-i értékek megjelenítője, átörökítője legyen. Mit gondol: mit jelentenek ma, miben ragadhatóak meg ma ezek az értékek?

- Szent István ünnepe előtt újra és újra szembe kell nézni a múlttal, és tisztázni kell a Szent István-i örökséget. Mit is mondhatok ma, ami nem üres „magyarkodás” és nem „kereszténykedés”? Mi lehet a hiteles üzenet? Ünnepi beszédre, igehirdetésre készülve most az fogalmazódott meg bennem, hogy Szent István számára igenis léteztek értékek. Akkor még a mai nemzet-fogalom nem létezett, de volt egy nép, amely, hogy megmaradjon, nem létezhetett törvények nélkül. A törvények pedig nem a pillanatnyi érdekek megfogalmazásai voltak. A megmaradást, jövőt biztosító törvények. Fölteszem a kérdést magamnak, magunknak: vajon mi milyen értékeket tartunk fontosnak, amelyeket tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedékeknek? A fiához, Imre herceghez címzett „Intelmek” egy olyan ember képét mutatják, aki felelősséget érez nem csak a jelenért, hanem a jövőért. Vajon fontos-e számunkra a hit? Mit jelent a vallás? Mit jelent a másik ember tisztelete, megbecsülése? Mit jelent a nemzet? Hogyan tekintünk az idegenekre? – Az Intelmek végiggondolása ma időszerűbb talán, mint valaha.