Jézus ma is velünk van, csöndesen, szerényen

Püspök úr, talán még soha nem hangzott el annyiszor évtizedek óta, hogy „más ez az advent…”, mint mostanság. Törekszünk rá, hogy ne telepedhessék rá a bánat erre a szép várakozási időszakra. Ugye nem kell mély szomorúságban megélnünk minden percét, az óvatosság, a részvét és az együttérzés mellett?

– Kétségtelen, az idei advent különbözik az elmúlt évek karácsony előtti heteitől, a vírus akadályoz bennünket. Okosnak kell lennünk, nem tehetünk ki senkit veszélynek, vigyázunk magunkra és egymásra. Az advent lényege azonban több a látványos, néha felszínes, könnyen megélhető élményeknél. Megvan mindennek a maga helye, de igazán belülről, a szívünkben kell megélnünk. Várakozunk, reménykedünk, hogy eljön hozzánk Isten fia. S ez akkor is öröm, ha egyedül éljük meg, akkor is, ha pandémia idején, akkor is, ha a külső körülmények nem annyira fényesek. Hogy a lelkemben, szívemben mi rejtőzik, nem csak a körülmények határozzák meg, noha nyilván erősen befolyásolják. Elsősorban rajtam múlik, mi zajlik bennem, ezért én vagyok a felelős. A kereszténység az Evangélium vallása, örömhírt jelent, s fontos szeretettel megélnünk. Az első keresztények sugározták magukból az örömet, mert Istent közel érezték magukhoz, s igyekeztek ezt az örömet másoknak is tovább adni. Ez a keresztény ember küldetése a világban.

Külsőségek… Érdekes átértékelődés zajlik manapság a világban, korábban ostorozták a karácsony előtti, túlzó pompát. Más fényben tűnik fel azonban ma a kereszt, a Betlehem, a Kisjézus és a többi keresztény jelkép az utcán, a templom előtt, az iskolákban, az üzletekben. Láthatóvá tételük más hangsúlyt kap… És ha tilalmazzák?

– A kereszténység toleráns vallás, a keresztény országokban évszázadok óta más vallások is élhettek, építhettek mecsetet, zsinagógát. Büszkék lehetünk a magyarországi és az erdélyi protestantizmus felszabadítására. A kereszténységgel kapcsolatban ezt a toleranciát nem mindig tapasztaljuk. Ma sem lehetne szó arról, hogy egy muszlim országban keresztény templomot építsenek. A szimbólumoknak fontos az üzenete, jelentőségük van. Az ember fájdalmasan hallja a híreket a mai keresztényüldözésekről, s nem valami távoli országokban, hanem a keresztény Európában. Párizsban gyilkolják őket, Bécsben templomokat gyújtanak fel, másutt szentek szobrait, kereszteket gyaláznak meg. Szent II. János Pál pápa szobrát Lengyelországban festették össze. A mi jelképeink a mi életjelünk megmutatása. Vitatkoznak, szabad-e karácsonyfát, Betlehemet állítanunk? Szabad-e Jézus születését ünnepelnünk? Szimbólumainkat tudatosan, hitvalló módon kell használnunk! A magam hitét nekem kell megvallanom.

A tisztifőorvos asszonyt bírálták a nyakában függő kicsiny keresztért. Nyugat-Európában eltüntetik a kereszteket, az iskolákban a tolerancia nevében tilalmazzák a karácsony jelképeit. Bátorság lesz ismét a hitvallás?

– Valóban, tapasztalhatóak mindezek. Nálunk, az egyházmegyei papjainknak készíttettem egy kicsi arany keresztet a kabát hajtókájára, tűzzék ki. Nem nagyot, hiszen nem tüntetni és hivalkodni akarunk vele. Emlékeztessen mindnyájunkat Jézus Krisztusra, Krisztus keresztje védjen meg bennünket, s jelezze, Ő ma is itt van köztünk, csendesen, szerényen. A megváltás ma is működik, s beteljesedik, miként kétezer éve beteljesedett. A szimbólumok legyenek egyértelmű tanúságtevő jelek. Mert a kereszténységre az embernek van szüksége, nem az Istennek, s nem az egyháznak. Isten fia, Krisztus az emberekért jött el, s hozta el a megváltást, az üdvösséget, a vigasztalást, az örömhírt, a bűnök bocsánatát, a bűnök okozta sebek gyógyulását. Ez nekünk ajándék… Jó lenne újra felfedezni Őt. Ez is egyfajta Evangelizáció lenne.

Változás. A katolikus egyházat vádolják maradinak, ósdinak. Miként lehet értékek őrzőjeként újítani, az állandóságot a haladással ötvözni? Ön püspökként, személyében is közismert a mai világ kínálta eszközök és módszerek használatáról a hit terjesztése érdekében.

– Az egyház liturgiájának, s a keresztény élet lényegének megértéséhez elmélyülésre van szükség. Szlogeneket tukmálnak rá egyesek a társadalomra, hogy ósdi, elavult, már túlvagyunk rajta régen… Mert nem tudják az igazságot. Az egyház tanítása bizonyos értelemben konstans, állandó kétezer éve. A Miatyánk, a Hiszekegy szívünkből fakad, s így hangzik, míg a világ a világ. De a hit tartalmát újra és újra kell fogalmaznunk, s úgy elmondanunk, hogy megértse az is, akit megajándékozok a magyarázattal. Keressük az utakat, amelyekkel a mai embert, különösen a fiatalokat megszólíthatjuk, s akkor közelebb hozzuk őket az egyházhoz, s Istenhez is. Ez a feladatunk, s kötelességünk egyben. Fel kell használnunk a mai eszközöket, a katolikus rádió is ezért alakult. Az online-misék nem pótolják a személyes részvételt, ám egyik útja az egymásra hangolódásnak, a közös imádkozásnak. Értelmes szavakkal kínálunk fel válaszokat a mai kor embereinek mai kérdéseire, erre biztatom papjainkat is. Ha felkeresik őket keresztelőre, esketésre, akár a végső búcsú miatt, ragadják meg az alkalmat a hitbéli találkozásra. Hogy az ember megállja helyét a világban, biztos pontok szükségesek hozzá. Szilárd jellem, tiszta értelem, s olyan távlat, ami nem a mai napot, s a jövő hetet célozza meg, hanem az örök élet távlatát. Istenről nem én alkotok fogalmat, hanem Ő szólít meg, megmutatta nekünk magát.

A püspök milyen adventet él meg a pandémia idején?

– Az advent részben egészen személyes, részben egészen közösségi. A püspöki palotában sokan dolgoznak, naponta röviden imádkozunk közösen, jólesik egy-két percre megállni. Nagyon reménykedünk, hogy megnyithatjuk a karácsonyi udvart, készülünk. A polgármester úrral az első és az utolsó gyertyát közösen gyújtjuk meg az adventi koszorún, a városháza dísztermében. Nem remetének, s nem szerzetesnek szegődtem, nekünk egyházmegyés papoknak más a dolgunk: rendelkezésére állunk az embereknek. Számomra a lelkipásztori tevékenység öröm: szentmisét bemutatni, szentséget kiszolgáltatni, emberekkel találkozni. Lehetőség hitről, meggyőződésről, az egyház tanításáról beszélni, továbbadni.

Éjféli misében reménykedhetnek a fehérváriak?

– Nagyon bízom benne, úgy készülök. Ha nem lehet nyilvánosan, akkor is megtartjuk. A remeték a pusztaságban, az üldözött papok a börtönben, a lágerben egyedül is miséztek, s örök értékként szállt az imádság az égbe. A mi székesfehérvári misénk is az egész városért, az egész országért lesz. Szívünk teljes örömével tudjuk belekiáltani a világba: Jézus megszületett!