Sírrabló bányászok provokálta feltárás Fehérvárcsurgón

A régészből később diplomata lett. A Szent István Király Múzeumtól nemrég lehetőséget kapott arra, hogy a korábban fellelt anyag leltározását, feldolgozását befejezze. Régészet napi előadásán jártunk.

– A leletek nagyon jó helyen vannak a múzeumban, de a legeslegjobb helyen a földben vannak, mert ott garantált a biztonságuk

– mondta.

Ő maga a provokatív jelzővel illette saját véleményét…

Ma már több minden kideríthető

A kutatás módszertana, lehetőségei rohamléptekkel tökéletesednek – érvelt –, vagyis egy későbbi időszakban feltárt leletről a jövőben mindig több minden kideríthető, mint a jelenben. Vagy éppen ma több minden kideríthető lenne a fehérvárcsurgói leletekről, mint amire akkor lehetőség volt.

Jungbert emlékeztetett, a 80-as évekbeli feltárások előtt 130 évvel tudott már a tudomány a csurgói lelőhelyről! Az ásatásokat két nyugdíjas bányász eléggé el nem ítélhető kincskereső indulata indokolta. Őket az előadó sírrablóként nevezte meg. A két illetőt följelentették. Jellemző a korra, hogy a rendőrség nem igazán értette a múzeu­mi szakemberek gondját-baját, ugyanis a két szerencsevadász nem vitt el semmit! Milyen tolvaj, aki szajré nélkül áll tovább, nem igaz? Nos, a két kincsbányász tönkretette a lelőhely egy részét, bűnük ebben állt. Jungbert szerint a mai törvényi szabályozás már érti ezt, s bünteti a hasonló cselekményeket.

A sírrablás folytatásának megakadályozása volt tulajdonképpen az 1983-ban indult régészeti munka

– Miután meggyalázták, megtiporták, behatoltak egy aknával a hatméteres halomsír belsejébe, és áttörték a sírépítményt, már nem lehetett annyiban hagyni. Jó és rossz egyszerre: ha ez a dolog nem történik meg, akkor – becsszóra – nem tárja föl a múzeum ezt a lelőhelyet – magyarázta az előadó.

Csupán védelem alá helyezték volna a kilenc halomsírt.

– Azonosítottuk, hogy ezek a halomsírok a korabeli arisztokrácia exkluzív temetkezési helyei voltak – idézte föl a régész. – A lelőhely a korai vaskorból való. Nem tudjuk, hogy ezek az emberek, ez a nép hogyan nevezte magát – tette hozzá.

Jegyezzük föl, hogy hallstatti kultúra néven beszél ma a tudomány erről a kulturális horizontról. (A felső-ausztriai településen a 19. században találtak vaskori sírokat, rengeteget.) Ehhez a régészeti kultúrkörhöz tartozott a mai Fehérvárcsurgó területe. Éppen a Duna vonala jelentette a határát ennek a nyugati világnak. Időben Krisztus előtt 650–550-re tehetjük a csurgói sírok keletkezését.

Anno az úgynevezett egyes halomsírnál kezdték meg a feltárást. Mit találtak? Egy felnőtt és egy kisgyermek csontvázát. A gyermeket, nem tévedés, csak egy néhány hete lefolytatott vizsgálat mutatta ki! Többek között előkerült egy Pó-vidéki, az etruszk kultúrával rokon füles bronzüst és egy tőr, amelynek északgörög analógiái vannak. Vagyis az itteniek ismerték a messzi vidékek kultúrájának elemeit, s képesek voltak leutánozni.

– A kilenc halomsír közül a legnagyobb méretű még feltáratlan, és mindent meg kell tennünk, hogy meg tudjuk őrizni a jövő tudósai számára – fogalmazott végül Jungbert Béla; előremutatón.