Simon György és tizenegy éves fia nagy kalandra készülnek

Simon György először 1993-ban vágott neki a nagy amazóniai kalandnak, amit 2005-ben és 2015-ben két újabb utazás követett.

– Lehet, hogy egy kicsit furán vagyok összerakva, de ahol másnak a túlélés kezdődik, nekem ott kezdődik a kikapcsolódás. Távol minden civilizációtól, ahol nincs térerő, és jó esetben utak sincsenek. Aki számára egy ilyen környezet idegen és ijesztő, annak biztosan túlélőtúra egy amazóniai utazás, számomra azonban a teljes megnyugvást jelenti. Vannak persze veszélyes állatok is, de az itthoni autóutakon sokkal nagyobb veszélynek vagyok kitéve, mint a brazil esőerdőben – mondta az utazó, aki egyik legnagyobb kalandjára készül decemberben: fiát, a 11 éves Ivánt is magával viszi az esőerdőbe.

„Itthon is legalább annyi veszély leselkedik ránk, mint egy esőerdőben. A különbség annyi, hogy ezeket a veszélyeket megszoktuk, ismerjük.”

A terv egy légvonalban mintegy 400 kilométeres – a valóságban nyilván hosszabb – evezés az Amazonas legnagyobb bal oldali mellékfolyóján, a Rio Negrón. A rendhagyó kenutúra harmadik résztvevője egy másik felnőtt férfi lesz majd. Mielőtt azonban azt gondolnák, romantikus sátortábort vernek esténként a kalandorok, annak elárulom: az éjszakákat fákra kötött függőágyakban töltik majd, legfeljebb egy kis ponyva lesz a fejük felett, ha esne az eső. A túra mintegy két hónapja alatt azt esznek, amit fognak a folyóban, vagy gyűjtenek a parton, hiszen egy ilyen időtartamú vízi túrára nem lehet előre a szükséges mennyiségű élelmet és vizet bepakolni. Csak annyit visznek magukkal, ami a sikertelen horgászatok esetére Ivánnak kell. Ivóvizüket pedig a folyóból nyerik, amelyet maguk tisztítanak majd. Ezenfelül természetesen elsősegély doboz és gyógyszerek kerülnek a csomagba, melybe ruhát, cipőt szinte nem is tesznek. Én nagyjából ennél a pontnál, meg annál a mondatnál adtam fel az amazóniai evezés iránt érzett lelkesedésem, mely szerint időnként igénytelennek is tudni kell lenni. Amikor pedig a napi tisztálkodásról esik szó, Simon György szemrebbenés nélkül jegyzi meg, kajmánok persze vannak a vízben, de azok nem az emberre vadásznak elsősorban.

– A legnagyobb veszélyt én abban látom, hogy ha netán bekövetkezik valami baj, nincs a közelben segítség, és nem működik a mobiltelefon sem. De hangsúlyozom: itthon is legalább annyi veszély leselkedik ránk, mint egy őserdőben. A különbség annyi, hogy ezeket a veszélyeket megszoktuk, ismerjük. Alaposan felkészülünk, nyugodtan, megfontoltan viselkedünk – nem lesz semmi baj – mondta az édesapa. Az indulást december elejére időzítették, így a 2 hetes téli szünetet levonva a túra idejéből, Iván nem hiányzik majd olyan sokat az iskolából. De ötödik osztályban még könnyebb pótolni.

A felkészülés része nyilván az útvonalak előre történő megrajzolása, amelyből több is készül, a helyszínen pedig a műholdak vezérelte GPS segít a tájékozódásban. Nincs napi penzum arra vonatkozóan, mennyit kell evezniük, csak a kiindulási és az érkezési település lett kijelölve. Az út egyik célja, hogy Iván minél több halfajtát megismerjen és kifogjon, mert amúgy nagy horgász. Így tudom meg azt is, hogy az Amazonas ilyen szempontból kitűnő tanulópálya, mert több halfaj él benne, mint az Atlanti Óceánban. A mit vársz az utazástól kérdésemre Iván elárulta, régóta szeretne szabadon élő arapapagájt látni, de nagyon várja az evezést is, amely egyáltalán nem idegen tőle, hiszen a Velencei-tavon szokott kenutúrákat vezetni. Édesapja pedig leginkább Iván személyiségének fejlődését és kapcsolatuk még szorosabbá válását várja ettől a két hónaptól.

A beszélgetésből természetesen nem maradhatott ki az utóbbi hetek egyik legforróbb témája, az amazóniai erdőtüzeké.

Ennek kapcsán Simon György rámutatott, az esőerdőben eddig is minden évben voltak kisebb-nagyobb tüzek, ám ezt a témát most a háttérben meghúzódó egyéb okok miatt jobban felkapták.

– Számomra ebben nem az a furcsa, hogy a problémára irányítják az emberek figyelmét, hanem az, hogy ezt eddig nem tették. Az esőerdőben pusztító tüzeknek szerintem a legnagyobb vesztesége a területen élő állatok és növények körében bekövetkező fajveszteség. Amazónia olyan terület, ahol kis túlzással naponta fedeznek fel új fajokat. Ám a tűz eltüntethet olyan élőhelyeket és velük együtt olyan fajokat, amelyeket nem ismertünk, és már nem is fogunk megismerni – zárta a beszélgetést Simon György.