Hétvége

2010.03.20. 03:29

Rekordkísérlet

Guinness-rekordkísérletre készül a Világharmónia Futás Szervező Iroda magyarországi szervezete.

Fejér Megyei Hírlap

Miről van szó?

A Föld, a természet és az emberek békés egymás mellett élése mellett kiálló szervezet budapesti helyszínre, a Felvonulási térre május 14-én pénteken szeretné megszervezni azt, hogy 7000 négyzetméternyi összefüggő gyermekrajz szülessen, ráadásul minél több magyar településről érkező minél több gyermek keze által. A szervezők tizenegyezer gyermekre számítanak, tehát már csak ti hiányoztok.

Ezért arra kérnek benneteket, fogjátok fülön az osztályotokat, barátaitokat, s jelentkezzetek a rekordkísérlet szervezőinél, hogy szeretnétek részt venni a nem minden-napi akcióban. (Az alábbi honlapon tehetitek meg: hungaryworldharmonyrun.org.)

S ha már szorgalmas futókról van szó - akik tavaly nyáron a zalai megyeszékhelyen is megfordultak -, a programhoz tartozik továbbá egy 2 kilométeres laza városligeti futás, amit neves emberek társaságában, külföldi résztvevőkkel együtt tehettek meg.

Ha megjött a kedvetek, március 31-ig jelentkezhettek a szervező irodánál. Kalandra fel, irány a Guinness-rekord!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!