élettörténet

2021.05.16. 15:00

Régi motoros a szőlődűlőben

Radics Gyula októberben tölti be 90. életévét. Szabadhídvégen született, egy Szőlő utcai házban.

Majer Tamás

Az 1976-ban vásárolt motor bírja a mai napig, rendesen ezzel jár ki a szőlőbe Radics Gyula

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nem csoda, hogy jó kapcsolatot ápol a földdel, a természettel, a növényekkel. Mintha családtagjai lennének. Radics Gyula azután igen jó kapcsolatban van a mezőgazdasági gépekkel, eszközökkel is. Mintha a legjobb barátai lennének.

Gyula anno helyi lányt vett feleségül, 1959-ben házasodott össze Ilonával. – December 6-án lesz húsz éve, hogy meghalt – emlékezik a férj.

S hogyan udvarolt annak idején leendő menyasszonyának? – Ahogyan szokás! – vágja rá. – Az én időmben, téli időszakban még voltak tollfosztók. Esténként az asszonyok össze voltak hívva, a nagy asztalok össze voltak tolva, a toll kitéve. Volt citerás, táncolás. Ha elfogyott a munka, volt egy vacsora, egy jó sült tészta, vagy egyéb étel.

Az 1976-ban vásárolt motor bírja a mai napig, rendesen ezzel jár ki a szőlőbe Radics Gyula
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Férfiak is jártak oda. Az idősebbek hamarabb mentek haza, a fiatalok később. Így alakult az élet. Két gyermekük született, egy lány és egy fiú. Edit 1961-ben, Gyula 1965-ben érkezett meg a családba.

– Apám iparos ember volt, bognár és kádár. A háború után, ’46-ban ipari tanuló lettem – tért a munkára Gyula bácsi, aki így édesapja mesterségeit folytatta. – Aztán jött a Rákosi-rendszer, munka már nem volt, mert a gazdák már nem csináltattak semmit. Vége volt. Apám beadta az iparengedélyt, én pedig mentem Budapestre a magasépítő vállalathoz. 1951-ben onnét vonultam be katonának, három évre.

– A Rákosi-korszakban öregapámnak öt hold, apámnak két hold földje volt. Kötelezve voltak gyapot- és cukorrépa-termesztésre. Hazamentem. Jött a tavasz. Megkaptuk a magot, elvetettük. Jött aztán a szerződtető, és azt mondta, hogy mi nem vetettük el a cukorrépát! Na most, mi volt a helyzet? Száraz volt a tavasz, nem kelt ki a mag – idézte föl. Végül is újból kaptak magot, s arra már megjött az eső, kikelt a cukorrépa, kikelt a gyapot.

– Öregapámmal hordtuk a vasútállomásra a répát – mondja. A termények nagyobb részét mindenből vitte a rendszer, a családtagonkénti fejadag maradt csak. A búza aratása után, a cséplőgép munkája után még az udvart is összesöpörték azok, akik vinni akartak.

– Megvolt valahol apám, apósom, öregapám beadási könyve. Abban megvolt, hogy mennyi zsírt kellett beadni, mennyi disznót kellett adni, mivel kellett pótolni a marhahúst…

– ’54–56-ban megalakultak a téeszek. Rebeczpusztán építettük a házakat, javítottuk föl az istállókat. Aztán én ezt meguntam, elmentem a pélpusztai állami gazdaságba (Rebeczpuszta és Pélpuszta Szabadhídvég külterületei), ott voltam 33 évig, onnét mentem nyugdíjba. Amikor 1959 végén odakerültem, még voltak lófogatok, még szükség volt kerekekre, kocsialkatrészekre. 3-4 éven belül ezek megszűntek, mert jöttek a gumikerekes járművek. A régi kerekeket összevágtuk, ment a konyhára tüzelőnek.

– Kilencven százalékban műhelyen voltam, mindig kaptam egy embert magam mellé. A többiek Siófokon meg máshol, különböző helyeken dolgoztak, építő csoport voltunk. Én készítettem az anyagot. Telefonon megkaptuk, mire volt szükség. Volt olyan hét, hogy én nem is voltam itthon. Megkaptam egy járművet, irány Zirc, Borzavár, Bakonybél! Hordtuk az anyagot. A gazdaságon belül az állattenyésztés számára ugyanúgy, hatalmas istállók épültek. Most minden széjjel van szedve, el van dózerolva. Gárdony volt a központunk, onnan hoztuk a fűrészárut autóval – mesélte.

Radics Gyula műhelyében tiszteletet parancsoló szerszámok, gépek sorakoznak, az állványos fúrógépe is különleges, rafinált darab
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Hosszú és nehéz adottságú volt az út Pélpuszta és Szabadhídvég között. Ha esett, hiába volt ott a kerékpár, a sár miatt nyakukban vitték haza a drótszamarat. – Öt kilométer. Kérem, a mai ember nem csinálja meg: amikor bejött a téli időszak, háromnegyed ötig tartott a munkaidő. Indultunk hazafelé, háromnegyed hétre értem haza. Nyári időszakban, amikor hazajöttem, kezet mostam, megvacsoráltam, elmentem a szőlőbe, amikor Mezőkomáromban a templom már 8 órát harangozott, még ott voltam – emlékezett.

Radics Gyula a szőlőt mind a mai napig műveli, bár mint mondta, talán ez lesz az utolsó esztendő. No, majd kiderül. Az őszi szüretre már készíti a család a hordókat.

Egy 1976-ban vásárolt motorral jár ki a szőlőbe, praktikus oka van ennek, az bírja legjobban a dűlőben dúló terepviszonyokat. Ugyanabban az évben vásárolt egy terratraktort is, megy az is a mai napig. Háza körüli műhelyében tiszteletet parancsoló szerszámok, gépek sorakoznak. Az állványos fúrógépen, a már csak a lakkra váró, újonnan összerakott szőlődarálón, a szalagfűrészen, a gyalugépen egyaránt látszik, régi motoros mesterember kezei között működnek. Gyula bácsi a gyalugépéről elmesélte még, hogy azt 1952-ben elvitték a gárdonyi állami gazdaságba, aztán hogy, hogy nem, 1956. október 23. után pár nappal visszahozták. Hangja kellemesen zúgó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!