Régi képek Kálnay Adéltól

Fölidézi a gyerekkori kép-nézés pillanatait, amikor arra gondol az ember, hogy egykoron ő is régi kép lesz az utókor számára. Az eltűnt idő nyomában jár az ilyen író, és azért tesz sokat, hogy a régi képek, a múlt elemei ne tűnjenek el mégse végleg. Az is fontos, hogy egyebek között a származás, a honnan jöttem? kérdéseit is feszegeti. Pl. így: Milyen furcsa, töprengett el, milyen furcsa dolog a származás. Nagyon messziről, egy láthatatlan múltból jövünk, egyszerre csak láthatóvá válik egy ős, például a dédapánk, aztán talán még látjuk a dédunokákat, s a többi egy láthatatlan jövőbe tűnik. És persze érintkezik ez az ábrázolás az elmúlással is, és azzal is, hogy az emlékezés közben egybemosódik az idő, egybemosódnak az alakok. Már-már apámmá válok boldogan Saját mozdulataimban az ő mozdulatait fedezem föl. Ahogy járt, ahogy evett, ahogy mosolygott. És ez fontosabb a napi politikánál, a hétköznapi csalódásoknál. Ez a fontos igazán. Erről is szól Kálnay Adél műve, s így lesz az olvasó belső ügyévé.

El Kazovszkij alkotása. A művész munkáiból a Székesfehérváron, a Városi Képtárban látható kiállítás nyitvatartását meghosszabbították Fotó: Molnár Artúr

Már a kezdés is ezt a célt szolgálja. Az érkezésről, ami egyben születés is. A várva várt gyermek, Viktória születése, a holtomiglan, holtodiglan morális parancsa szerint. Van itt persze nosztalgia is, és a bemutatott világ idillikusnak is mondható. Később persze sok minden megbontja az idillt, a békeidő után lesz háború, lesz tragikus sors, és az is megtörténik, hogy egy kislány kastélyszerű álma porlik szét. Ám ez a hangütés kétségtelenül a legfontosabb minőségekről szól, Mária és János házasságát, a gyermekáldást illetően. Pontos rajzot kapunk az előkelőbb, mérnökné, de szerencsétlen sorsú Pauláról is, akinek a naplója valódi írói remeklés, szinte egy önálló kisregény a kisregényben. Máriának ugyanakkor fontos viszonya van a többi alakhoz is, jó ideig az ő kapcsolatai kötik össze a mű vázát. Itt jegyezhetjük meg, hogy a fejezetek önálló művekként is megállják a helyüket, mégsem mondhatjuk, hogy laza füzérekből állna össze a kötet. Mindig van egy érintkezési pont, mindig van egy vagy több személy, ami és akik összekötik a fejezeteket. És e mellett van egy ív, egy végig követető fejlődésvonal.

A történelem változásaihoz főleg a Vakszbergerék c. fejezet kötődik. Közben számos utalás van a korábbi fejezetek szereplőire is. A külvilág elemei itt szüremkednek be igazán a történetbe. Emlegetik Hitlert, a közelgő veszélyeket, miközben a főszereplő igencsak népszerű a mikrokörnyezetben. A várható következményekről már kevés szó esik. Ez is jellemzi írónk módszerét, stílusának finomságát, árnyaltságát.

S ha az epikának változatlanul nélkülözhetetlen eleme a cselekmény, akkor ezt leginkább A kastély c. zárófejezetben láthatjuk. Itt valóban elmondhatjuk, hogy vérbeli önálló mű, külön is olvasható, persze itt sem hiányoznak az utalások, a korábbiakhoz kapcsolódások. Ám Annának, a kislánynak a története, a háború utáni körülmények rajza, az álomnak és a valóságnak a viszonya, no, és persze egy másfajta képnek a hatása itt az elsődleges. A lány, miközben nyaralni viszik egy pusztulóban levő kastélyba, szembesülni kénytelen a valósággal. Fölépített magában egy álomvilágot, de a hétköznapok keménysége keserűséggel tölti el. A történet ugyanakkor mozgalmas és eleven, az egész kötet legolvasmányosabb része. A kastély az álmok jelképe, az ember vágyainak megtestesülése. Régi szépségével, pusztulásával, az éjszakai viharral, a kísértetnek képzelt alakkal, a letűnt világ visszahozhatatlanságával együtt.

Szerettem volna, ha valami csodás erő berántana a képekbe, s elém tárulna világuk, régen élt rokonaim világa. - vallja Kálnay Adél.