Oroszul szépen szól a harmonika – A mezőfalvi Csuka Marcell Szentpéterváron tanul zenélni

Hogy kerül egy mezőfalvi fia­talember Szentpétervárra zenét tanulni? S bár a zene nyelve egyetemes, milyen nyelven beszélget odakint, messze északon?

– Hol is kezdjem? Jártam Pesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba, de már előtte elkezdtem a zenetanulást: Dunaújvárosban, Juhos Melinda tanárnőnél. Onnét mentem tovább Budapestre, ott tanultam érettségiig. Itt jött egy fordulópont, hiszen azon a nyáron Magyarországra jött Artem Nyzhnyk. Mesterkurzust tartott Pakson és egy mellette lévő kis faluban, Gerjenben. Tudni kell róla, hogy ő a harmonikavilágban világhírű zeneszerző, professzor, művész. Ő abban az évben kezdett el tanítani a szentpétervári Rimszkij-Korszakov Állami Konzervatóriumban. Többen is részt vettünk nála ezen a mesterkurzuson. Teljesen véletlenül meghallottam egy beszélgetést: lehetőség van Szentpétervárra menni állami ösztöndíjjal! A két ország között létezik egy cserediákprogram. Így bátorkodtam megkérdezni a tanártól, hogy tulajdonképpen mi is ez az egész, és lát-e arra esélyt, hogy oda engem felvegyenek. Harmonikásként természetesen régóta követem a harmonikavilágot. Tudtam, a legjobbak mindig Szentpétervárról, illetve Moszkvából jönnek. Ennek a kis közösségnek, harmonikás közösségnek a nagy része azt mondja, hogy az egyetemek közül a szentpétervári konzervatórium jelenleg a világon a legjobb hely egy harmonikás számára. Nagy dolognak tartottam, hogy oda bekerülhetek. El sem tudtam képzelni előtte, nem is álmodtam róla, hogy esetleg ott tanuljak, azokkal az emberekkel, akiket csak videóról, felvételről hallottam korábban. Beszéltem, beszéltünk Artem Nyzhnykkel a részletekről: mi hogy megy, mit kell ehhez csinálnom. Úgy döntöttem akkor, hogy élek a lehetőséggel, és maradok még egy évet érettségi után, kvázi egy OKJ-n a Bartók konzervatóriumban. Ott akkor már csak zenei tárgyakat tanultam: kamara, szolfézs, zenetörténet, zeneelmélet. Ez jó lehetőség arra, hogy sokat gyakoroljon az ember, és jó lehetőség volt nekem arra is, hogy megtanuljak oroszul. Egy évem volt rá. Heti négyszer jártam oroszórára, kettő csoportos órám volt, kettő magán. Emellett minden este gyakoroltam úgy fél kilenc, kilencig a konziban. Onnan vissza a kollégiumba, és tízig, tizenegyig gyakoroltam az oroszt.

Általában könnyen megy a nyelvtanulás?

– Nehéz magamat megítélni. Viszont a nyelvtanáraim mindig azt mondták, hogy elég jó érzékem van hozzá. Sokáig tanultam németet, abból már tizenegyedikesként leérettségiztem. Mellette, utána tanultam angolul is. El vagyok az angol nyelvvel, tudok kommunikálni, ha nem a bálnavadászatról van szó, akkor megértem. Jött az orosz. Amikor kikerültem, semmit nem értettem. Kellett egy-két hónap, hogy megértsem, amit körülöttem beszélnek, aztán már szinte mindenhez hozzá is tudtam szólni. Egyre fejlődött kint a nyelvtudásom.

Két éve kezdte el a szentpétervári konzervatóriumot, de a koronavírus miatt tulajdonképpen csak másfél szemesztert töltött helyben.

Mi a helyzet azóta, mi a helyzet most?

– Az elmúlt tanév teljesen online történt. Havonta váltottam e-mailt az egyetem külföldi tanulmányi osztályával, de nem volt soha semmi információ. Valamikor júniusban jött a hír, hogy Magyarország is felkerült arra a bizonyos listára, ahonnan Oroszországba beengedik az embereket. Június végén megkaptam a meghívólevelemet, amely kell a vízumhoz. Most úgy néz ki, hogy szerdán megkapom a vízumom, csütörtökön utazom. Megyek vissza!

Az orosztudását is fel kell újítani.

– Igen, de talán az értéssel nem lesz probléma, mert az online órákat hallgattam folyamatosan, de azért a folyékony beszédbe vissza kell rázódnom.

Mennyi idő van még vissza az iskolából?

– Még három évem van hátra a diplomáig.

No, milyen Szentpétervár? Hatalmas világváros…

– Rengetegen élnek ott. Mindenki mást mond, valaki beleszámol negyven kilométernyi agglomerációt is, valaki kevesebbet, de azt mondják, hogy összességében nyolc-tíz millió ember lakik ott. Az majdnem egy Magyarország. A városról? Az időjárás és az éghajlat kicsit nyomasztó és sok. A nyárral nincs olyan nagy baj. Azt mondják, jegyzem meg, hogy ez a nyár borzasztó volt, mert ilyen harminc fok volt náluk… Ez ott soknak számít. Májustól augusztusig kedvező az időjárás, de szeptember végétől már kell a télikabát, a sál. Rengeteg a csapadék, szinte minden másnap esik. Korán jön a hó. A másik, ami furcsa… Vannak ugyebár a híres szentpétervári fehér éjszakák, júniusban. Na, most ennek megvan az ellentéte is. Télen csak fél tíz felé jön föl a nap, ekkortól világosodik ki valamennyire, és délután háromtól már sötétedik is. Ezt is fura volt megszokni. Az ünnepek az ortodox vallás szerint vannak, ezért karácsonykor vizsgáztam. Cserébe januárban jöhettem haza szünetre. Magát a várost megszerettem, bár az első félévben még nem nagyon mentem sehova, a gyakorlás és az egyetem kitöltötte szinte minden időmet. Akkor kezdtem el érezni, hogy mennyire jó város, és mennyire hiányzik, amikor már itthon voltam három-négy hónapja. Akkor esett le, hogy én nagyon szeretem Szentpétervárt! A hétfőtől szombatig zajló tanítás mellett igazán csak a vasárnapokon volt időm bármi másra. Sokszor akkor is gyakoroltam, vagy elmentem mosodába, vagy főztem, hogy valami normálisat egyek. Azért voltam az Ermitázsban, az Orosz Múzeumban, klasszikus zenei koncerteken. Az éjszakai életet nem ismerem, jazzbárokban sem voltam, de az is biztos sorra kerül. Tényleg minden sarkon múzeum van, nagyon sok ember, nagyon sok kultúra, ezerféle kiállítás, koncert… Oroszországnak ez a része tényleg Európa, szerintem Szentpétervár az ország legeurópaibb városa.

Térjünk vissza a kezdetekhez! Miért éppen a harmonika lett a hangszere gyerekkorában?

– Még talán nagyapámtól indult, ő játszott régen ezen a hangszeren. Tőle örökölte apukám. Nem tanult zenét, fülből játszott mindent. Néha még ma is játszik, nagyon szereti, ez a fő hobbija. Én talán olyan nyolcéves koromtól járok zeneiskolába. Hatodikos-hetedikes lehettem, amikor eldöntöttem, ezt szeretném csinálni. Ezt a döntést fontos volt meghoznom, mert onnantól már egy másik szintre kellett kapcsolnom, több mindent kellett megtanulnom. Akkor döntöttem el azt is, hogy Pestre felvételizem, a Bartókba.

S mi jöhet Szentpétervár után? Mi a célja?

– Szeretnék nemzetközi szinten koncertező művész lenni. Akár egyedül, akár zenekarral. A fő vonal, amit én képviselek, az a klasszikus és kortárs komolyzene, ezt szeretném vinni. Nyilván nem zárkózom el a szórakoztatóbb zenétől sem: a jazztől, a tangótól. Nekem a lényeg mindig az volt, hogyha valamit csinálok – vagy ha bárki valamit csinál –, az legyen igényes, normális, legyen lélek benne! Ezt tartom a legfontosabbnak. Nem zárkózom el semmilyen kamarazenétől: a társas zenélés nagyon fontos. A célom az, hogyha kell, a saját lábamon, egyedül is megálljak, koncertező művész legyek. A tanítás lehetősége is érdekel. Úgy érzem, hogy az egyetemi oktatás lenne nekem való, akár azt is szívesen csinálnám a jövőben. Hogy konkrétan hová fogok menni Szentpétervár után, azt még nem tudom. Nagyon sok múlik a következő három éven.