kultúrmorzsa

2019.09.22. 07:45

Önfeltárás Csáth szövegeivel Hirtling István előadásában

Kosztolányi Dezső és Csáth Géza. Mindketten megjelentek előttünk Hirtling István színművésznek köszönhetően A varázsló kertje című koncertszínházi előadásban.

Bokros Judit

A Pro Civitate-díjjal kitüntetett Hirtling István Kosztolányi- és Csáth-szövegeket adott elő Fotó: Nagy Norbert

Fotó: NAGY NORBERT

Az est a pszichiáterként és íróként is ismert Csáth Géza halálának 100. évfordulóján idézte meg a tragikus sorsú, mindössze 32 évet élt orvos emlékét, aki remek novellákat írt és zenét is szerzett.

Hirtling István Kosztolányi Dezső bőrébe bújva kezdte a szövegek előadását, ám ahogy áttért az unokatestvér Csáth írásainak, naplóbejegyzéseinek tolmácsolására, szinte átváltozott az orvos-íróvá, aki kendőzetlen őszinteséggel vall az életéről és a morfiumhoz, ópiumhoz való viszonyáról is. Az esten Csáth és Kosztolányi szövegei között több Csáth Géza-zenemű is elhangzott, búskomor aláfestést szolgáltatva a borongós, olykor felhevült hangulatú írásokhoz. Elek Szilvia zongorajátéka, Fahidi Patrícia hegedűszólója és Kiss Tivadar operaénekes előadása tökéletesen kiegészítette, megerősítette a színész játékát. Az egyik fő cél is az volt, hogy Csáth Géza csodálatos, érzékeny lélekkel írt zeneműveit bemutassák. Hirtling Istvánt két éve kérte föl Elek Szilvia, az est rendezője, hogy legyen az írások tolmácsolója. Most jött el az idő, hogy mindez megvalósuljon – mesélte a színművész, aki korábban ugyan találkozott az író műveivel, de ezúttal sokkal jobban elmélyedt bennük.

A Pro Civitate-díjjal kitüntetett Hirtling István Kosztolányi- és Csáth-szövegeket adott elő Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

– A különleges életutat bejárt alkotó rövid élete alatt hihetetlen önfeltárást végzett. Önmaga megfigyelése, megismerése, a naplókon keresztüli kitárulkozása egészen megdöbbentő. Most, hogy újra foglalkoztam a szövegekkel, ismét egy nagy utazásban volt részem. Csáth, miközben önanalízisét végzi, nagyon közel engedi magához az olvasót, a nézőt, néha talán zavarba ejtő is ez a közelség. Ám nem példa nélküli a művészetekben s az irodalomban, és színművészként azt vallom, hogy minden, ami emberi, ami fontos és kifejezésre méltó a fájdalmaival, örömeivel és furcsaságaival, az érdemes arra, hogy bemutassuk. Ezzel tudunk igazán érzelmeket és gondolatokat kelteni a nézőben. Egy ilyen tér pedig, ahol ez az est létrejött, a Csók István Képtár, a csodálatos fotók között, különös intimitást adott az elhangzottaknak.

Hirtling István a múlt évad végéig volt a Vörösmarty Színház társulatának tagja. Az új évadban a fővárosi Vígszínházhoz köti szerződés, de jön még vissza, hiszen a Black Comedy című remek előadásban játszik, amelyet a színház továbbra is műsoron tart. A Vígszínházba Eszenyi Enikő hívására szerződött, akihez régi ismeretség és barátság fűzi.

Egy közelmúltbeli budapesti vendégszereplés után Eszenyi azzal kereste föl, hogy szeretné, ha átszerződne hozzájuk.

– Fehérvárról, a Vörösmarty Színházról nagyon jó emlékeket őrzök, jól éreztem itt magam. Barátsággal köszöntünk el, sőt az, hogy augusztus 20-án Pro Civitate-díjjal tüntetett ki a város önkormányzata, rendkívül meghatott. Így nevem bekerül annak a városnak a krónikájába, ahol Hirtling őseim születtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!