Nézze meg az ember!

A ciszterci templom szószéke, avagy Bebó Károly szobrász fantasztikus remeklése Lapunk sorozatot indított a szerző, Kovács Péter művészettörténész segítségével időről időre bemutatjuk azokat a székesfehérvári nevezetességeket, amelyek talán még a város lakói számára sem igazán ismertek XVIII. századi Fehérvár egyik kiemelkedő szépségű szobrászati emléke a ciszter templom szószéke. Az ehhez hasonló, mellvédes erkélyféleségek évszázadokon át elengedhetetlen tartozékai voltak a templomoknak. Mára - köszönhetően a technikának, a mikrofonok és hangszórók elterjedésének, de leginkább a néhány évtizede megszületett liturgiai reformnak - bizony elvesztették egykori funkciójukat, s a pap azóta az oltár közelében fölállított kis olvasó pult mögül mondja el szentbeszédét. Néhány éve egy vasárnap meglepődve figyeltem föl, hogy a déli misét celebráló atya az evangéliumi részhez érve váratlanul kiment a szentélyből. Kisvártatva (újabb meglepetés!) - mint régen, ifjúságom idején is - kinyílt a szószék ajtaja, a plébános úr pedig a mellvédhez lépett. Először bocsánatunkat kérte, hogy a technika hibája miatt rákényszerült innen olvasni az evangélium igéit, s elmondani prédikációját is. Én bizony azóta is reménykedve várom, hogy egyszer végleg elromoljon a technika, s mint akkor, újra, megint halljam, ne csak sejtsem, amit hallani és érteni kellene. Régi templomainkban a szószéket mindenütt úgy helyezték el, hogy bárhonnan jól látható legyen, s úgy építették, hogy a szónok hangja mindenhová eljusson. Talán nem tévedek nagyot azt állítva, hogy mára - még a rendszeresen az itteni szentmiséket látogató hívek többsége is - legfeljebb valami furcsa cifraságnak látja a szentély szélén majd kétemeletnyi magasságra nyúló, aranytól csillogó szobrokkal és díszekkel gazdag építményt. A korszak tudós kutatója, Schoen Arnold derített fényt még az elmúlt század harmincas éveiben arra, hogy az egykori jezsuita templom szószékének mestere a Zichy grófok udvari szobrásza, Bebó Károly (1712 körül-1779) volt, illetve segítője, egy Caspar Fries néven ismert asztalos. Bebó munkái zömmel Budán és Óbudán találhatók, de dolgozott Vácott, Mogyoródon, Zsámbékon és még sok más helyen is, többnyire gazdái, máskor plébániák, néha szerzetesi közösségek megbízásából. Szebbnél szebb szobordíszes oltárok mellett - mint amilyen egyik kései főműve, a budai Szent Anna templom pompás főoltára - készített síremlékeket, önálló, köztéren álló szoborműveket, és persze számos szószéket is. Az utóbbiak sorából kiemelkedik, s egyértelműen egyik főművének tekinthető a fehérvári ciszter, eredetileg jezsuita templomban 1749-ben megvalósult példány. Formailag közeli, s vele csaknem egyidős, de plasztikailag talán kevésbé érett rokona Óbudán látható. Sajnos nem maradt írásos emléke, hogy került a művész városunkba, de valószínűsíthető, hogy itt is éppen a Zichyek, esetleg az óbudai jezsuiták közvetítésével jutott a jelentős feladathoz. Szószékünk nemcsak a funkciójából is következő központi elhelyezése, hanem lenyűgözően jelentős méretei révén is meghatározó eleme annak a látványnak, amely a templomba lépő hívőt vagy csak kíváncsi látogatót fogadja. Arányai a szentély oltár-freskójáéval feleselnek. Kompozíciója nagyjából két hasonló tömegű részre oszlik alul a tulajdonképpeni szószék, a hangvető felett pedig az égi üzenetet közvetítő hatalmas angyal alak. A falon függő építmény egészének, a szószék kosarának és hangvetőjének erőteljes, húsos, barokk méltósággal, ünnepélyesen hullámzó alapformáit aranyló fénybe öltöztetett rokokó kartusok és girlandok között lebegő angyalok és puttók serege teszi elevenné. A teljes kompozíció középpontjában, a szószékre nyíló, igazi barokk pompával keretezett ajtó homlokfalán a Krisztus megkeresztelését ábrázoló relief látható. A hangvető alján - egyikük igen álmosan próbálja eltakarni szemét a fénytől, a középső itt is kürtöt emel. A szobrász, Bebó Károly e játékos és meseszerűen beszédes részletek leleményes plasztikai megoldásával - anélkül, hogy megtörné a látvány ünnepi hangulatát -, magyarázza és emberi közelségbe hozza a Krisztus megkeresztelése és a Jó pásztor domborművek komoly tanítását. A hangvető fölött, a szószék csúcsán, mintha csak az anyagi világ határát jelezné a Föld gömbje ül bodor bárányfelhőkkel körülötte és elő-előbukkanó, vidáman hancúrozó puttócskákkal. A kompozíciót fent a Szentháromság dicsfénytől övezett szimbóluma zárja. Alatta hatalmas, a földre lebbenő angyal alakja emelkedik, baljában a Tízparancsolat kő táblájával; tekintete felénk, a hívek, a néző felé irányul, miközben jobb kezének gesztusával a minden tettünket és gondolatunkat látó és számonkérő isteni gondviselésre utal.