Nádasdy Borbála igaz magyar krónikája

Lepsényben találkoztunk legutóbb, a magyar kultúra napja előtt tisztelgő est díszvendégeként köszöntötték. Barátja, a jeles városvédő és helytörténeti kutató, Mátyás László hagyatékának rejtett kincseiből összeállított kamarakiállítást nyitotta meg a könyvtárban.

A kulturális est a művelődési házban folytatódott: az írónővel, Lepsény és Nádasdladány díszpolgárával Borsos György könyvtáros beszélgetett könyvekről, emberekről, bátorságról, impressziókról és ételekről. A diskurzusnak a Magyar Krónika címet adták.

Nádasdy Borbálával (korábban színésznő, majd balettmester) több alkalommal beszélgettem már életéről, könyveiről. Párizsban fotómodellként, fogorvosi asszisztensként és pénztárosnőként is dolgozott, még hullákat is mosott – árulta el egyszer nekem.

A valódi „nagyasszonyok” példát mutatnak nekünk…

Könyveiben (Zagolni zabad?; A szabadság zaga; Maradni zabad!; Ízes élet; Úton-útfélen; Asszonyszerelem, asszonysors) kiírta magából a nehéz éveket, a fájdalmat, talán mások helyett is. Az apró kis semmiségeket, vagy éppen az emberi nagyságot, vallomást a hazaszeretetről és megőrzött önmagáról, bátran és nyitottan szabadságot és szerelmet énekelve.

Gróf Nádasdy Pál és felesége, Augner Antónia Lepsényben élt és gazdálkodott a háború előtt

A grófkisasszony gyermekévei­nek meghatározó helyszíne volt Nádasdladány is. Felhőtlen gyermekkora hamar tovatűnt, előbb a háború borzalmai, majd az új hatalom következetes rombolása keserítette mindennapjai­kat. A család először az alsóperei vadászházban húzódott meg, majd a kitelepítés Balatonalmádiba űzte őket. Egyetlen fegyverük a büszkeségük volt. A 17 éves lányt 1956 tragédiája nagy kalandra vezérelte.

Ötvennyolc év emigrációt követően 2015-ben költözött vissza Magyarországra. Férjével, Jean Poyeton építésszel Veszprémben vásároltak lakást, egy 1900-ban épült szecessziós stílusú házban. Párja négy éve költözött el e földi létből, magyar rög alatt lelt örök nyugalomra. Borbála francia férjére mostanában inkább székely emberként gondol: nyugalmával, bölcsességével, nagy bajuszával – mondta el hallgatóságának.

A könyvtáros felelevenítette a Duna Televízió Szerelmes földrajz (2009) című filmjét, a grófnővel akkor találkozott először (mint e sorok írója is) az egykori Nádasdy-kúriánál. A helybé­liek sok szeretettel vették körül. „Örök fiatalok vagyunk, ugye, leányok?” – fordult mosolyogva az asszonyokhoz, akikkel a negyvenes években még fruskaként együtt élték mindennapjaikat a faluban.

Szó esett az esten arról is, hogy unokáinak a könyveit hagyja majd örökségül. Nádasdy Borbála édes anyanyelvünk szépségéről, különlegességéről, árnyalatairól beszélt. Felemlítette Cseh Tamáshoz fűződő barátságát, idézve a 20. századi énekmondó örök érvényű gondolatát: „…minket a saját kultúránk illet”. A szépség hatalmáról elmélkedett, s arról, hogy a valódi „nagyasszonyok” példát mutatnak nekünk. Van most is jelöltje a címre: a Felsőperén élő Magdus az: a 95 esztendős asszonyhoz sokszor betér, megölelik egymást, s leülnek a konyhában egy jóféle kis falusi pletykára…