Hétvége

2016.12.16. 14:40

Miklósa Erika élvezi, hogy többet lehet itthon, valamivel nyugalmasabb az élete

Miklósa Erika operaénekes nemrég új videoklipben tűnt föl, felhívva a figyelmet a nők elleni erőszakra.

Bokros Judit

A fontos dal megszületéséről mesélt lapunknak, de arról is beszélt, milyen jó, hogy több időt tud itthon tölteni. A Bakonykútiban élő, Székesfehérvárhoz ezer szállal kötődő, nemzetközi hírű operaénekes, Miklósa Erika életében jó ideje szerepet kap a jótékonykodás. Időről időre fontosnak érzi fölhívni a figyelmet bizonyos társadalmi jelenségekre, szívesen támogat jótékonysági akciókat, és van, amelyiknek kezdeményezője is volt.

Az énekesnőt legutóbb egy videoklipben láthattuk viszont, amelyben Tandi Florával közösen a nők elleni erőszakra hívják föl a figyelmet, bátorítást adva az elszenvedőknek ahhoz, hogy merjenek lépni, kilépni, és ha kell, ehhez akár segítséget is kérni.

Az a perc - ezzel a címmel jelent meg a klip november 25-én, a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapján, amikor is elindult a témával kapcsolatos kampány. A videóban két nő ül egymással szemben, egy-egy fésülködőasztal előtt, a kamera körbe forog körülöttük, és miközben énekelnek, magukat és olykor a másikat is látják. Eközben bevillan egy-egy jelenet, a nőt bántalmazó férfiról. A két énekes pedig sminkel, kék-zöld foltokat magára, a szeme köré...

Az a perc - Miklósa Erika a dal videoklipjében. A nők elleni erőszakra akarták felhívni a figyelmet

Hatásosak a jelenetek és a szöveg is, abban pedig csak bízhatunk, hogy mindez valóban el is éri a célját. Miklósa Erikától megtudtuk, hogy a kampány mögött a Magyar Nők Szövetsége áll, amely szerette volna jobban tudatosítani a problémát, és ráirányítani a figyelmet arra: civil adatok szerint ma hazánkban minden ötödik nő élt vagy él olyan kapcsolatban, amelyben bántalmazza partnere.

Tandi Flora énekesnő régi felfedezettje, legalább 10 éves kapcsolat fűzi össze őket - mesélte lapunknak az operaénekes. Ő ugyan könnyűzenei vonalon mozog, de rengeteg a közös vonás kettejük között, egyebek mellett Flora is szívesen végez karitatív tevékenységet. Eddig szinte minden lemezéhez kapcsolódott valamilyen figyelemfelhívó kampány. Erikában ebben is támogatóra talált, legutóbbi közös témájuk volt a nők elleni erőszak. Ám nem csupán erre, hanem lényegében a bántalmazás, az erőszak mindenféle - akár szóbeli - formájára szerették volna felhívni a figyelmet. Ehhez a zene erejét hívták segítségül, amely talán könnyebben utat talál a szívhez, és a dal bátorítóan hathat az érintett nőkre - fogalmazott az operaénekes, aki sok visszajelzést kapott már arról, hogy nagyon jó az ötlet, a végeredmény. A forgatásnak lelkileg voltak igen megindító és megrázó pillanatai, amelyekben átérezte, milyen lehet a bántalmazottak helyzete.

Miklósa Erika azonban szerencsére még sosem élt át hasonlót, sőt, nagyon is boldog és kiegyensúlyozott a magánélete. Főleg, mióta megérkezett hozzájuk kislányuk, a másfél éves Bíborka. Ő tette teljessé a napjaikat férjével, és most sokkal több idő jut a családra, mint korábban. Ennek oka, hogy a művésznő idén nem vállalt külföldi fellépést, így nem kellett annyit utazni, jönni-menni a világban. A tudatos döntést nem volt könnyű meghozni, hiszen az énekes számára a hivatása is olyan, mintha a gyermeke volna, így nem lehet csak úgy „letenni", abbahagyni. Ám Bíborka arra késztette: egy időre hagyjon fel a zaklatott utazós élettel, és most, hogy ez megvalósult, nagyon élvezi a viszonylagos nyugalmat. Jó, hogy itthon, saját környezetében lehet az év nagy részében, több helyi szereplést vállalhat, és figyelemmel kísérhet olyan, számára fontos műsorokat, mint például a Virtuózok című tehetségkutató, amelynek következő sorozatába ismét meghívták zsűritagnak. A tehetséggondozás egyre inkább foglalkoztatja - tette hozzá Miklósa Erika.

Az Operában is szerepelt, idén három bemutatója volt, a sok fellépés pedig sok tanulnivalóval jár együtt. Mindezeken túl, ha teheti, elvállal egy-két határon túli fellépést, mert az ottani jelenlétet is fontosnak érzi, s ez az az utazás, ami most belefér az idejükbe. Nagyon sokat ad neki, hogy jobban kiszolgálhatja a hazai, a határon túli közönséget, közösséget, hogy jelen lehet a mindennapokban.

A külföldi szereplésről sem mondott azonban le végleg, ezekre a tervek szerint 2018-tól kerülhet sor újra. Ám addig még megérkezhet életükbe a második gyermek, akinek örökbefogadása továbbra is szilárd elhatározás, s a jövő újabb nagy ajándéka lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!