hatalmas kalandok

2019.09.29. 15:30

Mégiscsak itthon a legjobb – Négy Comeniusos cserediák tapasztalatairól mesél

A mai tizenévesek már úgy mennek külföldre, akár hosszabb időre is, mintha csak a sarki fűszereshez ugornának át. A bátorság, kíváncsiság és tudásvágy hajtja őket Amerikától Norvégián át Oroszországig.

S. Töttő Rita

Simon Alexa, Jenei Petra, Horváth Virág és Rockenbauer Katalin a világtérkép előtt mutatják, hol tanultak egy évig Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A cserediákprogramok a maximumon pörögnek Magyarországon is, így ma már számtalan 16-17 éves fiatal van, akinek hosszú távú tapasztalata van más kultúrákban is. Négy Comeniusba járó fiatallal beszélgettünk, akik egy év „kintlét” után állítják: hiába egzotikus máshol a világ, mégiscsak a legjobb itthon. Millió tapasztalatot hoztak, de egy valami biztos: mások lettek, mint ahogy kimentek.

A végén már ott is otthon éreztem magam

Horváth Virág Norvégiában tanult egy évig. Székesfehérváron töltötte egész eddigi 15 évét, amikor gondolt egyet és kiment.

– Amikor először felvetettem a szüleimnek az ötletet, kicsit meglepődtek és megijesztette őket, hogy egy évről van szó. De tudták, hogy hasznos lesz, így támogattak ebben. Persze volt honvágyam és hiányoztak a barátaim. De a végén már ott is otthon éreztem magam – meséli Virág, aki szerint mindig van egy pont ilyenkor, amin át kell lendülni. Virág 15 éves volt, amikor határozott, ezért olyan programot keresett, ahol 16 év alattiakkal is foglalkoznak.

– Nem akartam ugyanis 11. osztályban kimenni, mert így könnyebb volt szerintem a felzárkózás – mondja. Mert bizony ez is lényeges, hogy utána vagy előtte itthon hogyan teljesíti a kimaradt évet. Ilyen esetben osztályozóvizsgát tesznek a cserediákok bizonyos tantárgyakból, illetve mindannyiuknak készül egy ütemterv a Comeniusban, ami a tizedik évfolyam tananyagának feldolgozását teszi lehetővé.

S hogy miért épp Norvégia?

– Mert nem szeretem annyira a meleget és mindig is érdekelt a skandináv vidék. S mivel Norvégia nem EU-s tag, arra gondoltam, kulturális szempontból talán még egzotikusabb is kicsit – fogalmaz a 16 éves lány, meglepően tudatosan.

– A nyelvet nagyon megszerettem, de nem ismertem előtte. Úgy mentem ki, hogy csak köszönni tudtam, s úgy jöttem vissza, hogy középszinten beszélek. Tervezem is, hogy leteszem a nyelvvizsgát. Nagyon jót tett, hogy kimozdultam, sok mindenre rájöttem magammal kapcsolatban is.

Hamar egymásra hangolódtak

Jenei Petra Spanyolországban tanult egy évet, a nyelvet már tanulta korábban is.

– A programról egy ismerősömtől hallottam, akik fogadtak cserediákot – mondja, majd elmeséli, hogy nem volt azért olyan egyszerű megértetnie magát, hiába tanult előtte spanyolul. A környezete ugyanis olyan nyelvjárást használt, amit ő nem értett. De hamar egymásra hangolódtak, és a diákok, tanárok igyekeztek spanyolul beszélni a társaságában. Így megismerték egymást és fejlődhetett Petra nyelvtudása is. S hogy mit adott még ez az egy év neki?

– Egy új otthont. A fogadócsaládommal az elejétől kezdve nagyon jóban voltam. Az iskolában nehéz volt az elején, nem tudták, ki vagyok, én voltam az első cserediák náluk. Angolórán meséltem magamról, akkor tudták meg, miért jöttem. Tartottam egy prezentációt Magyarországról, és így egyre jobban megismertek. Az év második felére annyira szoros kapcsolatok alakultak ki, amelyek azóta is megmaradtak. S közben felnőttebb, önállóbb lettem.

Simon Alexa, Jenei Petra, Horváth Virág és Rockenbauer Katalin a világtérkép előtt mutatják, hol tanultak egy évig
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Nagyon nehéz volt

Zord vidéket választott magának Rockenbauer Katalin, aki Oroszországban töltött egy évet. Tapasztalatnak nem rossz, mondja, de nem tagadja: nagyon nehéz volt.

– Sosem akartam cserediák lenni, el sem tudtam képzelni, hogy a szüleim nélkül legyek. Majd jött egy kérdés ismerőseimtől, hogy lenne-e kedvem kimenni a programmal, amivel ők mennek. Egy hónapom volt dönteni. Végül mentem. S akkor már jó messzire. S ha már megyek, megéri tanulni egy új nyelvet, gondoltam. Oroszországra esett hát a választásom. Én voltam az egyetlen és az első cserediák, aki oda ment Magyarországról. Jeka­tyerinburgba kerültem, az Ural mellé, Ázsia és Európa határára. Nekem nagyon nehéz volt, megvoltak ugyan benne a jó pillanatok is, de most még nagyon nehéz visszagondolni… – réved el Katalin, aki ennek ellenére végigcsinálta. Három családnál is lakott, s ott érezte magát a legjobban, ahol teljesen máshogy éltek, mint amilyen körülmények között ő itthon él. Velük azóta is tartják a kapcsolatot, meglátogatják egymást időnként.

– Nyitott voltam mindenre, sokféle otthonba, családba beleláttam így. A város nagyon fejlett, 1 millió lakosa van. Az emberekről pedig mindenki azt hiszi, milyen mogorvák, de nem így van. Az iskola volt a legnehezebb, mivel nem foglalkoztak velünk, nem vontak be az órákba sem. Unatkoztunk. Komoly tapasztalat volt… Az oroszt sem ott tanultam, inkább a host családomnál, így most azon vagyok, hogy emelt szintű érettségit tegyek majd belőle. Megtanultam értékelni azt, ami itthon van. Imádom az országomat, a családomat, a barátaimat!

Senki nem tudott a másikról semmit

Messzire ment Simon Alexa is, aki Amerikában, Indianaban tanult. Angol nyelvterületre akart menni, hogy fejlessze a nyelvtudását.

– Nagyon hasonlított a kinti és az itthoni családom, sokat utaztunk, programokat szerveztünk mindig. A suli hatalmas volt, háromezer diákkal. Első nap bementem és csak bámultam. Osztálytársaim nem is voltak, én választottam ki, milyen órákat veszek fel. Bizonyos órákon voltak csoporttársaim, de senki nem tudott a másikról semmit, azt sem, hogy én cserediák voltam. Közösségek nem is alakultak ki. Sportklubhoz csatlakoztam a második félévben, ott lettek barátaim, akikkel a mai napig nagyon jóban vagyok. Most C1 felsőfok szinten vagyok angolból, hamarosan nyelvvizsgázok. Szeretnék kimenni majd egyetemre is, pszichológiát tanulni.

Elkezdték értékelni, ami itthon várta őket

Mindannyian vaskos tapasztalatokkal tértek haza, és ezekkel együtt kezdtek el értékelni sok mindent, ami itthon várta őket.

Egyikőjüknek az hiányzott, hogy itthon bármikor fel tud szállni a buszra, ami bárhová elviszi őt. Mert kint nem volt ilyen lehetőség a sulibuszon kívül. Másnak a szülei hiányoztak a legjobban, „a hibáikkal együtt”. Volt, akinek a közösségi lehetőségek, amelyeket egy kisváros nyújtani tud. A magyar tanítási rendszer pedig, mint kiderült, sok tekinteteben a tapasztaltakhoz képest „királyság”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!