László Enikő, a szárazréti állatorvos első látásra szeretett bele Izlandba

A táj intenzív jeges-mohás színvilága, karakteres domborulatai, kisugárzása magával ragadja azt is, aki csak nézegeti Enikő képeit. Nem csoda, hogy ő, aki minden porcikájával „megélte” Izlandot, folyamatosan visszavágyik. A gazdiknak László Enikő a pontos, barátságos állatorvos, aki alapos vizsgálódás és kikérdezés után dönt a kedvencek gyógyításáról Szárazrét egyik állatorvosi rendelőjében. Ki gondolná, hogy a kedves doktornő olyan izgalmas világot teremtett magának, amelyben jól megfér az állatok gyógyítása mellett még számos különleges hobbi? Vagyis annál mindegyik kicsit több is…

A távoli sziget szerelem volt első látásra, ahová még legalább egy nyári körre biztosan vissza kell térni, mondja László Enikő

– Hat éves korom óta álmom volt, hogy állatorvos legyek. 2009-ben teljesült ez az álmom, megkaptam a diplomámat. Végzés után nem sokkal meg is találtam a helyem itt Székesfehérváron, Steigerwald Ferenc mellett. Az ő csapatának vagyok tagja 2011 óta – mesél a kezdetekről Enikő, akinek szakmájában az ortopédia a szíve csücske. Az origó, az alap mellett ott van azonban más is: – Mindennek alapja a fotózás – szögezi le. – Mindig is szerettem kattintgatni, végül 2013-ban vettem egy profibb fényképezőgépet. Aztán rájöttem, hogy az akkori tudásom kicsit kevés ehhez a géphez, így elmentem egy fotós tanfolyamra. Az iskola, ahova jártam, fotós túrákat szervezett külföldre, többek között Izlandra is. Egy 2014-es tavaszi túra előtt pár héttel szólt az iskola vezetője, hogy valaki visszamondta, nincs-e kedvem menni velük Izlandra.

Hát kedvem az volt, szerencsére el is tudtam intézni, hogy mehessek. Szerelem volt első látásra. Elmondhatatlan, leírhatatlan, el kell menni! Legutóbbi túránkon mondta jól az egyik útitárs, hogy receptre kéne felírni mindenkinek. Mintha egy másik világban járnánk… A természeti csodák mellett még a nyugalom, ami nagyon vonz. Egyrészt ez abból is adódik, hogy viszonylag ritkán lakott. Téli túrán volt, hogy órákig mentünk úgy, hogy nem találkoztunk mással. Másrészt az ottani emberek nyugalma, hozzáállása, kedvessége is lenyűgözött. Enikő eddig ötször járt Izlandon, legutóbb most augusztus elején, a korábbi csapatával. – Azért is szeretek velük menni, mert nem csak a „kötelező turistalátványosságokat” nézzük meg, hanem rejtettebb, nem olyan ismert helyeket, kincseket is. Sőt, valamikor csak meglátunk egy utat, és elindulunk rajta.

Hogy miért ennyiszer?

Egyrészt a szerelem miatt, mondja. Másrészt mert mindig lehet új helyeket találni. – Első úton még csak a déli részen, az ismertebb helyeken jártunk. Aztán télen a nyugati részt céloztuk be. Akkor megfogadtam, hogy oda vissza kell menni hó nélkül is. Aztán ősszel a Felföldön kalandoztunk. A következő út egy téli kör volt az 1-es úton, körbe a szigeten. Majd most augusztusban tértünk vissza a nyugati részre – sorolja, s nem titkolja, hogy egy nyári kör még hiányzik ahhoz, hogy szinte teljes legyen a kép. De Enikő nem „ennyi”: a zene is az élete fontos része. – Nem zenélek, csak hallgatni szeretem nagyon és koncertre járni. Mindenfélére. Koncerteken is elkezdtem lelkesen fotózni, majd ennek következtében egyre több zenészt ismertem meg. Többek között Koós-Hutás Áront, aki jazz trombitás, a Budapest Jazz Orchestra tagja. Elmentem pár koncertjükre, fotóztam és a képeim nagyon megtetszettek a zenekar vezetőjének. Így több koncertjükön is én voltam a hivatalos fotós.

A fotózás és a zene szeretete

Egy ilyen koncertjük után odajött hozzám valaki, hogy ő beszámolót ír a koncertről egy jazz oldalnak és szeretné elkérni a képeimet. Elkezdtünk levelezni, s egyrészt kiderült, hogy Col Legno néven zenét szerez, nem csak ír. Másrészt, hogy eléggé hasonló a gondolkodásunk fotózásról, koncertbeszámolókról, így készítettünk több beszámolót közösen. Tervezzük is egy blog létrehozását a témában. A fotózás és a zene szeretete olyannyira bejött Enikőnek, hogy Áronnak és Fekete János Jammalnak nagyjából a személyi fotósává lett. – Mindig megyek a fellépéseikre, amikor tudok. Bevallja, időben néha nehéz összeegyeztetni a dolgait. De megoldja: van, hogy este hétig dolgozik Fehérváron, utána elindul Pestre fotózni. – Azt, hogy ennyire különböző szegmensei vannak az életemnek, nagyon élvezem. Néha nem könnyű a szakmám, lelkileg se, a hobbim viszont teljesen kikapcsol, feltölt. Zeneterápia, szoktam mondani.