A lényeg, hogy legyen cselekmény, történet

2019.02.16. 15:30

Komlósi József az olvasókért tesz, a közösségben hisz

A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár tagjai, régi és új olvasók egyaránt ismerhetik Komlósi Józsefet, az idei „Pro Cultura Albae Regiae” díj tulajdonosát.

Bokros Judit

Komlósi József tagkönyvtárvezetőként is napi szinten besegít a kölcsönzésbe

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A könyvtáros a Vörösmarty Színházban vehette át az elismerést, s ekkor ismertették életútját, szakmai pályafutását is.

Az 1958-ban született Komlósi József életében gyermekkora óta meghatározó szerepet töltenek be a könyvek. A Vörösmarty könyvtárba 1976-ban raktárkezelőként került, aztán megszerezte a könyvtáros főiskolai és egyetemi végzettséget, és szépen lassan végigjárta az intézményi szamárlétrát, amelynek csúcsára érve tíz évet töltött el igazgatóként. Ezután, 2010-től ismét olvasószolgálati könyvtárosként, majd – a Budai úti könyvtárban – vezetőként tevékenykedett, jelenleg pedig a Széna téri Tagkönyvtár vezetője.

Igazgatóként is törekedett arra, hogy valamelyest benne maradjon a könyvtárosságban

Szervezi a kollégák munkáját, leadja a könyvrendelést és a kölcsönzésben, a rendezvények szervezésében is közreműködik.

Mivel több mint négy évtizede van a pályán, jól érzékeli, mennyit változott az olvasószolgálatos munka a ’70-es évekhez képest.

– Annak idején a tájékoztató könyvtáros az olvasó úgynevezett referensz kérdéseire a könyvtári dokumentumok alapján adta meg a választ. A konkrét könyvek kölcsönzése mellett akkoriban még sokkal többször kérték az olvasók, hogy nézzünk utána bizonyos témáknak. A középiskolások rendre azért érkeztek, hogy keressünk nekik irodalmi művek elemzését tartalmazó tanulmányköteteket, monográfiákat. Rengeteg kutatást végeztünk, bibliográfiá­kat állítottunk össze. Ezekre ma már nincs szükség, hiszen amióta elterjedt az internet, sokan maguktól keresnek rá a szükséges információkra. Igaz, keresni is tudni kell, főleg az adatbázisokban, itt pedig még mindig nagy szerep juthat a könyvtárosoknak. Sokszor ők teszik ugyanis visszakereshetővé a cikkeket, tanulmányokat – mesélte Komlósi József.

Komlósi József tagkönyvtárvezetőként is napi szinten besegít a kölcsönzésbe
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Segíteni valakinek megtalálni azt a könyvet, amit nagyon keres

A dokumentumok hozzáférhetővé tétele igen sokat változott az elmúlt évtizedekben a digitalizáció miatt. Ez a könyvtárosok munkáját is segíti. Az e-könyvek megjelenése pedig változtatott ugyan az olvasási szokásokon, ám szerencsére nem olyan mértékben, hogy a hagyományos, nyomtatott könyvekre és így a könyvtárakra ne legyen szükség. Komlósi József az olvasószolgálatos munkában azt szereti a legjobban, hogy segíthet valakinek megtalálni azt a könyvet, amit nagyon keres. A kezdet persze neki sem volt könnyű, meg kellett tanulnia kommunikálni a hozzá fordulóval. Idővel belejött a dologba, és már a problémásabb olvasók kezelése sem okozott gondot.

S hogy ki a nehezebben kezelhető úgy általában? Például az, aki rosszul viseli a felszólítást és az esetleges késedelmi díj kiszabását, amiért reklamál is. Komlósi József a mai napig diszkréten, udvariasan kezeli e helyzeteket, hogy minél konfliktusmentesebb legyen a megoldás. Amikor 1999-ben igazgató lett, már nem volt olyan közvetlen kapcsolata az olvasókkal, ráadásul sokkal több lett az adminisztratív feladata. Az állást persze ő pályázta meg, hiszen érdekelte a feladat, ám azt akkor sem gondolta, hogy nyugdíjazásáig vezető marad. Úgy volt vele: amíg hasznos munkát végezhet és örömmel látja el a feladatát, addig vállalja a megbízatást. Ám akkor is igyekezett benne maradni a könyvtárosságban, ha kellett, bekapcsolódott az olvasószolgálatos feladatokba. Ezért is tudott aztán később könnyebben visszatérni.

Nagyobb rálátása nyílt a többi könyvtár munkájára

Az igazgatás tíz évéből körülbelül nyolcat nagyon pozitívan élt meg. A legnehezebb az alkalmazottak, az esetleges konfliktushelyzetek kezelése volt, ám ezek is megoldódtak. Az viszont őt is megviselte, hogy a vezetése alatt 62-ről 48-ra csökkent az alkalmazottak száma. Az utolsó időszak a racionalizálásról szólt, így harmadszor nem is pályázta meg az intézmény vezetését.

A négy évtized alatt Komlósi József antikvárius és becsüs képzettséget is szerzett, és elvégzett egy könyvtári szakfelügyeleti tanfolyamot. Az antikvárius képzés végén vizsgát tett, s az ott tanultakat a mai napig tudja hasznosítani, például akkor, amikor régebbi könyveket visznek be hozzájuk, és megkérik, becsülje meg azok értékét. A szakfelügyelői tudományát kezdetben megyei, nyilvános könyvtáraknál alkalmazta, ma azonban már megyehatáron túli bibliotékák vizsgálatában vesz részt. Ilyenkor a működést vizsgálja szakértőként, felkérésre. Ennek a munkának köszönhetően nagyobb rálátása nyílt a többi könyvtár munkájára, és jó példákra is lelt.

A díjazott könyvtáros természetesen sokat olvas. Amikor szabad ideje engedi, akkor főleg a történelmi regényeket falja, de a filozofikus műveket, a társadalmi regényeket, a jó krimiket is szereti. A lényeg, hogy legyen cselekmény, történet – tudtuk meg Komlósi Józseftől.

Feleségével szintén a könyvtárban ismerkedett meg, ő a gyermekrészlegen dolgozott, on­nan ment nyugdíjba. Gyermekük nincs, s a család más tagjainál sem tűnik úgy egyelőre, hogy lenne, aki a könyvtáros pályát választaná.

Komlósi József úgy érzi: a Vörösmarty könyvtárnál dolgozókkal, közvetlen munkatársaival egy nagy családot alkotnak. Ezért azt gondolja, hogy a Pro Cultura díj valójában nem csupán neki, hanem az egész közösségnek szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!