Még egyszer Barack Obama Fehérvárnak szóló üzenetéről

S pár szót ejtünk Obamáról és a Hóman-szoborról, ami nem áll, és Kolumbusz miami szobráról is, ami áll. S írunk mai magyar hivatalnokról is, akik között L. Simon László szerint vannak olyanok, akik mint a kommunista alvó ügynökök, úgy körmölnek.

Hétfőn Székesfehérváron is bemutatták a Hóman Bálint és népbírósági pere című kötetet. Ujváry Gábor történész szerkesztette és írta a legtöbb részét. Hóman Bálint történész 1932-től 1945-ig Székesfehérvár ország­gyűlési képviselője volt, 1932-től egy évtizeden át vallás- és közoktatásügyi miniszter. Megítélése kettős, ennek oka 1938 után tett megnyilvánulásaiban keresendő, no meg a békétlenségben, de az más lapra tartozik. 1951-ben a váci fegyházban halt meg.

A kötet tartalmazza Hóman Bálint 1946-os népbírósági per­anyagát, valamint a 2015-ös újratárgyalásét is. Előbbiben 10 év börtönre ítélték háborús bűn vádjával, utóbbin előkerült az igazság: „nem bűnös!”

A beszélgetés során Cser-Palkovics András polgármester rámutatott, a harmincas években, Hóman, illetve Csitáry G. Emil polgármester idején fektették le Székesfehérvár mai iparának alapjait: „erre épül a részben multinacionális cégek által a világ másik oldaláról tulajdonolt jelenlegi ipar is, ami az önkormányzat bevételeinek jelentős részét biztosítja”. Hozzátette, Fehérvár épített környezete is fényesen gazdagodott a harmincas években.

Hóman Bálint méltatása mellett álljon itt a másik oldal, az, ami teherként nyomja emlékezetét. Ujváry Gábor foglalta össze ezt is.

– Hóman Bálint 1938-tól valóban antiszemita politikusként jellemezhető. Teljesen más típusú volt az az antiszemitizmus, amit Hóman vallott, mint amit a szélsőjobboldal vagy a nyilasok tekintettek magukénak. Annál is inkább, mert Hóman Bálint ifjúkorában sokkal inkább volt jellemezhető filoszemitának, amit az is bizonyít, hogy egy olyan gimnáziumi osztályba járt, ahol a diákoknak körülbelül hetven százaléka izraelita volt, ennek ellenére Hóman Bálintot – ma úgy mondanánk, hogy – osztálybizalmivá választották. Ő volt az, aki az érettségi találkozókat, a különböző összejöveteleket összehívta. Hóman Bálint álláspontja még ’19 után sem változott, miközben 1919 után – merem állítani – a magyar értelmiség döntő többsége – a mai besorolás szerint – antiszemita lett, jórészt a tanácsköztársaság szomorú tapasztalatai nyomán. A tanácsköztársaság vezetőinek döntő többsége zsidó származású volt.

Hangsúlyozom, hogy származású, mert zsidóságukat tulajdonképpen megtagadták, hiszen ateisták voltak és internacionalisták, és őseik vallását is megtagadták. Nohát, ez az „élmény” a magyar értelmiség többségét antiszemitává tette, de nem Hóman Bálintot, akinek az első antiszemita megszólalása 1938. március 6-án volt, amikor az úgynevezett szentesi beszédében bejelentette azt, hogy zsidókérdés igenis van Magyarországon, amit egyébként a zsidók többsége is így gondolt. Ettől kezdődően volt néhány antiszemita megnyilatkozása 1942-ig. Ez négy év volt az életéből. Sokkal gazdagabb volt az életútja, a politikai pályája annál, minthogy kizárólag néhány megnyilatkozása miatt ítéljük el az egész addigi és azután történteket az életében. 1944-ben ő volt az, aki a német megszállás után és a zsidó rendelkezések, illetve a gettósítások, majd a deportálások idején számos zsidó író, művész, kultúrember mentesítését sikerrel kezdeményezte. Tulajdonképpen ő is szembeszállt azzal, aminek ő is részese volt, hiszen kétségtelen, hogy az első és második zsidó törvényt ő is megszavazta – fogalmazott Ujváry. – Ha röviden akarnám összegezni, akkor azt mondhatnám, Hóman Bálint szelektív vagy szalonantiszemita, akinek a fő célja az volt, hogy a zsidók kulturális és gazdasági életben elfoglalt – valóban rendkívül felülreprezentált – szerepét szorítsák valamennyire vissza. Ezen nem terjedt túl az ő antiszemitizmusa, ami egyébként – meggyőződésem szerint – nem belső meggyőződéséből fakadt, hanem politikai számításból. Ez nem menti az antiszemitizmusát, sőt talán még súlyosabbá teszi, de kétségtelen, hogy nem volt soha meggyőződéses antiszemita, azok a vádak, amelyek 2015-ben elhangzottak róla, és azóta nagyon gyakran halljuk, csak részben igazolhatóak – tette még hozzá a történész.

Ki ne tudná, 2015-ben nem állították föl Hóman Bálint szobrát a Bartók téren, a Vörösmarty Mihály Könyvtár főépületének árkádos folyosóján. A könyvbemutatón elhangzottak szerint a szoborállítás meghiúsulását okozó tényezők nem mindegyike nyilvános. Nos, az íróemberként is ismert L. Simon László országgyűlési képviselő írta a kötet előszavát. Utalt létező titkokra: – Még adós vagyok – magamnak is – azzal, hogy földolgozzam a székesfehérvári szoborállítási kísérlet sajtóvisszhangját. Az első fele megvan a munkának, az összes cikk össze van gyűjtve, be van digitalizálva. Adós vagyok magamnak még egy dologgal, azzal, hogy leírom a szoborállítási kísérletnek azon momentumait, amelyekről most és még sokáig nem fogok beszélni. Addig, amíg aktív politikus vagyok, addig biztosan nem. Utána majd meglátjuk – mondta.

Szólt a 2015-ös szoborállítási kísérletről, vitáról is: – Egy olyan politikai cirkuszt sikerült csinálni, amiben még az Egyesült Államok akkori elnöke, Barack Obama is megszólalt […] Úgy, hogy nyilvánvalóan fogalma nem volt arról, ki volt Hóman Bálint, hol van Székesfehérvár, és még sok minden másról sem – jelentette ki.

Az USA-nál maradva L. Simon gyorsan elmesélte, hogy nemrégiben lefotózkodott Kolumbusz miami szobrával. Tette ezt addig, amíg áll. Mint mondta, az amerikai szellemi és politikai közeg újraelemző attitűdje az utóbbi időben sok másik szobrot eltávolított már.

– Ha ez így megy tovább, hamarosan Kolumbusz szobrától is elbúcsúzhatunk – prognosztizálta.

Kicsit később Cser-Palkovics András is visszatért a meghiúsult szoborállításra, az azt övező vitára.

– Rengeteg olyan ember szólalt meg, akiknek halvány fogalma nem volt Hóman Bálint és Székesfehérvár kapcsolatáról. Ez világosan kiderült az akkori sajtóhírekből, tudományosnak álcázott megszólalásokból, nagyköveti látogatásokból – emlékezett vissza. – Majd egyszer én is megírom az emlékirataimat, és azt is, hogy milyen tájékozottsági szinten mozogtak azok a nagykövetek, akik ebben a kérdésben eljöttek Székesfehérvárra – mondta, s megjegyezte, utasítani jöttek ide a nagykövetek, nem beszélgetni.

Varga István ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő már 1995-ben belevágott Hóman Bálint rehabilitációját célzó kezdeményezésébe. Kérdésre beszélt a köztudatba lex Varga néven bekerült azon törvénymódosításáról, amely lehetővé tette, hogy ne csak egyenes-, hanem oldal­ági rokon is kezdeményezhesse az ötven évnél régebben meghalt személyeket esetlegesen érintő perújításokat. E módosításra is szükség volt ahhoz, hogy megtörténhessen Hóman 2015-ös felmentése. Varga István elmesélte, megdöbbent, amikor nemrégiben utoljára kezébe vette a hatályos magyar büntető-törvénykönyvet, amely már nem tartalmazza a fenti módosítást!

L. Simon László reagált a hiányra: – Mégis kinek az érdeke, hogy ilyen jogtechnikai eszközzel akadályozza meg, hogy a gyalázatos népbírósági perek felülvizsgálata megtörténhessen? – tett fel költői kérdést, majd azzal folytatta, érthetetlen, miért nem kezdeményezheti bárki olyan köztiszteletben álló személyek rehabilitálását, akiknek nincsenek egyeneságú leszármazottjaik, illetve koncepciós per áldozatai lettek. Mi az oka annak, hogy még a mi kormányunk idején is, a mi Igazságügy Minisztériumunknál fogalmazók is úgy írják meg az új törvényt, hogy abból kihagyják azt az egyébként szimbolikus erejű törvénymódosítást, ami a köztudatba lex Varga néven vonult be? – kérdezett újra. – Ez érthetetlen számomra. Fölveti annak a gyanúját, hogy vannak olyanok a magyar jogalkotás előkészítő fázisában, akik mint a régi jó kommunista alvó ügynökök működnek, és szépen, minden eszközt kihasználva abba az irányba viszik a dolgokat, hogy ne is lehessen a történészek által föltárt folyamatokat, embertelen, igazságtalan döntéseket legalább erkölcsi értelemben rehabilitálni – mondta.