Kétnyelvű könyvet mutatott be Lukács László Szent Vendelről

Szent Vendelt leginkább a négylábú állatok, a barmok, illetve a pásztorok védőszentjeként tisztelik a keresztények Európában, de a kivándorlóknak köszönhetően a világ több más pontján – például Brazíliában – is.

A fehérvári Lukács László néprajzkutató Magyarországra és Németországra vonatkozóan mutatja be könyvében, hogyan s mint él kultusza. A Szent Vendel főpásztor, barmok patrónusa… című kötetet a minap mutatták be a Szent István Király Múzeumban, ahol Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész méltatta a tudományos igénnyel megírt, néprajzi, történelmi, művészeti ismereteket is tartalmazó, sok színes fotóval illusztrált kiadványt.

Elhangzott: az olvasó egyházmegyei bontásban tájékozódhat a szent kultuszáról, így külön fejezetben kaptak helyet a Székesfehérvári Egyházmegyére vonatkozó tudnivalók. A közel 300 oldalas munka sok adattal, elemzéssel, ám olvasmányos módon járja körül a témát, olvasása minden érdeklődőnek ajánlott. A tanításhoz szintén segítséget nyújthat a könyv, amely remélhetőleg a nemzetközi kutatásokban is méltó helyre kerül.

A kötetet fellapozva rögtön megismerhetjük Szent Vendel legendáját. E szerint ír–skót királyfiként, remeteként, pásztorként és Tholey bencés apátjaként ismert. Sírhelyét először 1000 körül említették a Saar-vidéki Sankt Wendelből, amit aztán róla neveztek el 1050 körül. Később láthatjuk és olvashatjuk is, micsoda kultusza van Szent Vendelnek a német városkában, amely igazi búcsújáró hellyé vált. A művészetben alakja szerzetes, zarándok, pestispatrónus, pásztor vagy apát, állandó attribútuma a kezében tartott bot. A fotókon jól követhetők az említett ábrázolások.

A szerző utószavából kiderül (s erről a bemutatón is beszélt): először 1980-ban, Csóron fotózott Szent Vendelről készült szobrot. Ekkor még nem tudta, hogy megkezdődött közel négy évtizedes kutatóútja, amely a Dunától a Rajnáig tartott. A szentről való tudása addig két forrásból táplálkozott: egyrészt a Somogy megyei Mernyéről származó édesanyja sokat mesélt neki a Vendel-búcsúkról. Másrészt néprajz szakos egyetemistaként Debrecenben tanára, Szabadfalvi József rengeteget beszélt az őszi pásztorünnepekről, s ő írta az első komoly magyar nyelvű tanulmányt mások mellett Vendel ünnepéről. Külföldi útjai során pedig Lukács László sokszor találkozott az itthon megismert, kutatott szentekkel. Könyve összességében a Szent István Király Múzeumban 1974 óta végzett néprajzi kutatásainak egyik eredménye. A címet, amelyben Szent Vendel főpásztorként neveztetik, egy Vas megyei búcsúlátogató, vak énekes koldus Vendel-énekéből kölcsönözte – derül még ki szintén az utószóból.

Mivel sok a német vonatkozás, ezért a könyv szövegét e nyelvre is lefordították. Mindezt a szerző fia, Lukács Miklós szakfordító tette, Lukács László felesége, Demeter Zsófia történész más módon segítette a munkát. Így aztán valamelyest tényleg családi kiadvány született, amelyhez még sokan járultak hozzá.

Miklós a bemutatón elmondta: ez az első, teljes egészében általa fordított könyv. Nem volt könnyű dolga, körülbelül egy évig dolgozott a szövegen. A papíralapú és online szótárak mellett tanulmányokat használt föl, és sokat jelentett, hogy többször járt édesapjával a kutatási helyszíneken.

Lukács László részéről a kereszténység melletti tanúságtétel is ez a könyv, mert Szent Vendel alakja nem csupán néprajzi szempontból fontos számára, hanem hitvallóként is. E szellemben ajánlja olvasóinak is legfrissebb munkáját.