Két limonádés félidő - A 3:1 a szerelem javára zenés játék a színházban

Bárki láthatja tehát, hogy a limonádét nem én találtam ki.

Sem az innivalót, sem az átvitt értelmű műfaji megjelölést. Ábrahám Pál Szilágyi László Kellér Dezső Harmath Imre zenés vígjátéka egyébként operett, még akkor is, ha zenéjébe lévén, hogy 1936-ban íródott itt-ott már belecsempészték a jazz elemeit, zenei jegyeit. Nagy meglepetést nem okozunk, és a poént sem lőjük le, ha eláruljuk: az amúgy nem túl vaskos és tragikus konfliktus a végére megoldódik, a szerelmesek egymáséi lesznek, a csapat nyer. Már csak azért sem lehet lelkiismeretfurdalásunk, mert maga a cím az árulkodó.

A skót apa, Cheswick (Kricsár Kamill, balra) és Juhász Illés

Szóval, operett, noha nem annyira ismert, mint a többi klasszikus, agyonjátszott darab. A dalok többsége sem mászott bele annyira a fülekbe, hogy a műfaj rajongói már-már megkönnyezik őket, miközben üdvözült mosoly prémzi ki ajakukat. Viszont hálás darab, mert vízipólósokról van szó, és a sportág magyar sikertörténetét figyelembe véve ez már fél győzelem. Története, dramaturgiája ugyan vékonyka, de éppen ezért alkalmas arra, hogy látványos mozgásokkal, ötletekkel tömjék tele, és a színészek is kiélhessék játékos kedvüket, időnként az improvizációnak is teret adva. A 3:1 a szerelem javára amúgy a 30-as évek végén rendkívül népszerű volt, aztán hosszú időre eltűnt a hazai és külföldi színpadokról. Majd 1988-ban Kaposváron leporolták, most pedig a Vörösmarty Színházban tették ugyanezt.

Kicsivel alaposabb portörlés még kellett volna, mert a viccek egy része meglehetősen ódon, keverednek egymással a szakállas és a valóban jó poénok. Esetleg pár lapáttal több önirónia, groteszk ráfért volna. Azzal együtt, hogy tudom, Bagó Bertalan rendező az első félidőt, pardon felvonást többnyire felvezetésnek, előkészítésnek szánja, hogy aztán vágtasson, robbanjon a második. Ezúttal is így történt, a hosszadalmasra nyújtott első etap után a következő már több kikacsintással, idézőjellel, kedves iróniával ajándékozott meg. A szálakat persze el kellett varrni a szerzők szándéka szerint.

Profi, rutinos rendező Bagó, a színpadképek szépek, látványosak, a színészek ügyesen és jókedvűen játsszák szerepüket. Földes Eszter kellően vagány és életrevaló, a többnyire drámai szerepekben látható Makranczi Zalán (Blazsek 2) élvezi a vígjátéki helyzetet. Kádas József, Lábodi Ádám, Krisztik Csaba, Andrássy Máté, Rovó Tamás, Gál Gergely kedvesen bolondoznak. Juhász Illés több szórakoztató karaktert is megformál, Sághy Tamás is jó alakítást nyújt. Egyáltalán, mindenki dicsérhető az előadásban, és külön kiemelném Blaskó Borbálát, aki szellemes koreográfiát talált ki. A színészi összjáték és a profi rendezés tehet róla , hogy a nem túl acélos darab ellenére a belőle készült előadás végül legyőzte a nézőket is.