Két esztendeje várja a kopjafa Fehérváron, hogy helye lehessen

Megyeri Sándor a homokhátságon cseperedett ifjú kereskedővé. A mezőgazdaság adta a kulcsot a gazdákhoz, hogy portékáikat eljuttathassák a ceglédi, abonyi vagy távolabbi vásárlókhoz. Sándor amolyan ősi kereskedő­famíliából származott, akárcsak szíve választottja, akit már Fehérváron lelt meg. Három fiúgyermekkel áldotta meg őket az Isten, a fiúkat szeretetben gondozták, féltették.

– Meg kell mondjam, csodálatos családban nőttünk fel, boldog vagyok, hogy ez megadathatott! – nyúlt vissza emlékeibe Megyeri László Pál, Megyeri Sándor középső fia. Megyeri Sándornak és nejének a fehérvári Budai út–Zentai utca sarkán volt vegyeskereskedésük, amit nagy szakértelemmel üzemeltettek. Az 1947-es gyalázatos kék cédulás választás után megkezdődött a padlássöprő államosítás, amikor se Istent, se embert nem tisztelve raboltak ki családokat. Ettől nem mentesültek a kereskedők sem, ám ebben az időben született meg a hároméves, majd az ötéves terv „zseniális” gondolata, ahol egymást túllicitálva kellett vélt vagy valós produktumokat, teljesítményeket felmutatni. Megyeri Sándor az alföldi gazdák között szívta az éltető levegőt, érthető, hogy – várva a jobb és még jobb teljesítményt – megbízták a Seregélyesi Földművelési Szövetkezet vezetésével. És bizony Sándor teljesített: egymás után három alkalommal lett élüzem Seregélyesen.

Úgy festett, a vidék csendesebben szolgálta a rendszert, ez egyben gyenge biztonságot is nyújtott. Ám a nép nem bírta olyan sokáig, 1956-ban elszakadt a cérna, a kötél. A pesti srácok nem viselték tovább, s szembeszálltak az akkori világ legnagyobb hadseregével és ideológiai rendszerével. A seregélyesi szövetkezetben látták, nem pusztán történelem van Pest utcáin, de lőnek is. Úgy döntöttek, élelmet szállítanak a fővárosba. Talán négy teherautónyi ételnek valót adtak a harcoló magyaroknak – ma már tudjuk, hogy forradalmároknak. A rendszer viszont működött tovább, és kínzó ellenőrzés alá vont mindent. Érthető (?), hogy a seregélyesi párttitkár elvtárs szemét csípte a seregélyesi paradicsom, hús, kenyér, amit magyarok fogyaszthattak. – Ellenforradalmi bandákat etettetek, aminek még komoly következményei lesznek! – vágta a párttitkár Megyeri Sándor szemébe.

A zabszem azért belekerült a falusi pártvezér emésztő­rend­szerének végső nyílásába, ezért hallgatott egy darabig. A hideg, nedves őszt követte a tél, ami a falusi embernek Krisztus születését jelenti, s a karácsonyt ünnepelni szokás, errefelé pedig fenyőfákkal koronázzák meg a születést. 1956 novembere végén két teherautó a seregélyesi szövetkezettől Szentgotthárdra ment fenyőfáért és almáért a falunak.

Rendőrségi jelentés: A 8-as úton Fehérvár felé haladó két teherautó egyike elromlott. Megkezdték a mentesítést, amikor az egyik kísérő, Megyeri Sándor egy jégverembe zuhant, koponyaalapi törést szenvedett, elöntötte a tüdejét a vér, és meghalt. Vonalas telefonon értesítette a három gyermekkel magára maradt édesanyát a rendőrség, hogy menjen a várpalotai kórház patológiájára azonosítani a halottat. A feleség öt méterről volt kénytelen szemlélni szerelmét, aki letakarva, csak az arcát mutatta felé. A rendőrség emberei tisztességesek voltak, mert Megyeri Sándor minden ékszerét, nála lévő értékét átadták a családnak. 1956. december 10-én Várpalotáról Székesfehérvárra zárt, lecsavarozott fémkoporsóban szállították Me­gy­eri Sándort a temetésére, csak egy kicsiny üvegablak biztosította az azonosítást. A temetést követő napokban krumplis­zsákba csomagolva tette le valamelyik rendőr a halott vérrel áztatott ruháit a családi ház bejárati ajtajához.

És itt álljunk meg egy pillanatra! Koponyaalapi törés, tüdővérzés. Akkor mitől lett véres a ruha? Miért volt a halottszemle olyan nagy távolságban? Mire a fémkoporsó télvíz idején? Mi történt? László, akit Palcsinak is hívtak, hívnak, gyerek volt, amikor édesapja elment. A gyermek Megyerinek csak kérdései lehettek, de nem volt képes választ, válaszokat találni. Régi időkről beszélünk. László Fehérvárról úgy tudott elbringázni Seregélyesre, hogy autóval sem találkozott. Palcsit (Lászlót) jól ismerték a seregélyesiek, arcát, hangját eltették, emlékeztek rá. 2001-ben Megyeri László Pálnak helyettesítenie kellett valakit egy seregélyesi munkában. Egy üzletből kijövet megszólította őt egy kilencvenesforma bácsi. – Ne haragudjon, nem a Megyeri Sanyi bácsi fia? Mellbe vágta Palcsit a kérdés, de az öregúr folytatta: – Jöjjön el hozzánk, mert biztos örülne a mama, ha láthatná! Hát, László elment az idős emberrel, aki a házához érve felkiáltott: – Nézd, mama, ki van itt! Az asszony Megyeri László Pált megölelte, magához szorította, és sírt. Palcsi vele hullatta könnyeit. Az öreg bácsi már a szoba rejtekében elmondta, hogy édesapját, Megyeri Sándort nem üzemi baleset érte, hanem a seregélyesi párttitkár pribékjei verték agyon. Az őszes fejű Palcsi megdöbbenve állt. 44 éves, egészséges édesapját agyonverték annak idején. Ocsúdni sem tudott, s néhány év múlva saját fiát szállította barátaihoz Seregélyesre, amikor egy éltes hölggyel futott össze.

Az ismeretlen néni beazonosította Palcsit, s édesapjáról elmesélte a történetet a pribékek tettéről. Újabb pár esztendőt követően Palcsinak fehérvári találkozása történt édesapja baráti köréből, ott is a seregélyesi párttitkár verőlegényeiről hallott. Megyeri László Pálnak akadt még találkozása, de már ő tette fel a kérdést, mi történt édesapjával. Zavart, kínos elhárításokba botlott.

64 éve ment el Megyeri Sándor azért, mert élelmiszert vitt a pesti srácoknak. Egyik fia, Palcsi keresi az eszméletet, ami felébreszti a környezetét. És felcseperedett egy unoka, aki nyomoz, mert mindent tudni akar nagyapjáról. Levéltárak, jegyzőkönyvek és az ártatlan nagypapa tisztessége. Az unoka Székelyföldre ment kopjafát készíttetni nagyapjának (mert igazán a székely érti e fa jelképeit), amit egy csíki színművész faragott meg neki, s hozta Fehérvárra jó két esztendeje. Az unoka az 56-osok terén szerette volna látni a fába faragott emléket, de nem lehetséges, mert köztérre ilyen tárgyat csak szervezet állíthat. Egy unoka pedig köztudottan nem szervezet, hiába is állítana emléket a forradalmat követő kegyetlen megtorlás egyik csendes áldozatának. A Gerje lassú vize mellett egykor sétáló ifjú fia, Palcsi nem akar mást, csak annyit, kérjenek bocsánatot édesapja unokájától és mártír édesapjától. A kopjafa már áll, csak még nincs helye.