derékba tört karrier

2020.10.11. 11:30

Kerékbe zártságból sikertörténet – Orosz Gina életéről forgattak filmet

Helyi Érték Díjas lett az a dokumentumfilm, amely az Orosz Ginával történteket mutatja be. Az alkotókkal és a főszereplővel beszélgettünk.

Bokros Judit

Amikor csak teheti, Gina levegőzik egyet. A házon belül önállóan is tud közlekedni, a nagyobb távokhoz azonban segítség kell

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

2019. elején egy 19 éves fiatal lány szórakozni indult egy társasággal. Az autó sofőrje túl gyorsan hajtott az éjszakában, aminek baleset lett a következménye. Ebben pedig a táncospályafutás előtt álló fehérvári Orosz Gina olyan súlyosan megsérült, hogy lebénult, s azóta sem tudott lábra állni.

A kerekesszékes, családjával – a szülőkön kívül két kisebb testvérrel és egy nagymamával – egy 9. emeleti panellakásban élő Gináról tavaly készített filmet a Fehérvári Médiacentrum alkotói stábja, vagyis Kovács Szilvi szerkesztő-riporter, Zsiday Ádám operatőr és Szalai László vágó. Az apropót a Gina számára egy éve rendezett jótékonysági műsor adta, ennek kapcsán keresték meg Szilvit a szervezők, pontosabban Gina edzője, Lővei Mária. A riporter érezte, hogy ebben a témában több van egy párperces anyagnál, így belevágtak a dokumentumfilm-készítésbe. A napi munka mellett nem volt könnyű, összesen kétszer forgattak: egyszer Gináék lakásán és egyszer a balesetet illusztráló jelenet miatt éjszakai, külső helyszínen. Így született meg a Kerékbe zárt álom, amelynek a címe egészen pontosan tükrözi a kerekesszékbe kényszerült Gina jelenlegi helyzetét.

Az operatőr Zsiday Ádámnak kihívást jelentett a mozgássérült lányt és környezetét bemutatni. A találkozásra úgy emlékszik: Gina fiatalkora ellenére megdöbbentően éretten állt hozzá a helyzethez, és elfogadónak tűnt. A film vágója Szalai László volt, akinek már a témafelvetéskor elkezdett járni az agya azon, hogyan lehetne jól összerakni a filmet. Nem akart hatásvadász vágást, hagyta, hogy maga a történet hasson.

A filmet korábban egy speciális szemlére nevezték, ott azonban nem értek el helyezést. Ezután tavasszal indították útjára az alkotást a versenyen, amelyet a Helyi Televíziók Országos Egyesülete szervez. Néhány hete derült ki, hogy dokumentumfilm kategóriában Helyi Érték Díjat nyertek, amely szakmailag sokat jelent a televízió és az alkotók számára is.

Amikor csak teheti, Gina levegőzik egyet. A házon belül önállóan is tud közlekedni, a nagyobb távokhoz azonban segítség kell
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Gina ugyancsak örül a sikernek. Számára szintén fontos, hogy megvalósult ez a film, hiszen aki megnézi, az talán a későbbiekben felelősségteljesebben viselkedik – mondta találkozásunkkor. Az alkotás egyrészt felhívja a figyelmet arra, mennyire könnyen okozhatunk nagy bajt akár másnak is, másrészt pedig arra, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a Ginához hasonló korlátozottsággal élők. Jó tapasztalat, hogy a bemutatás után többen is fölajánlották a segítségüket.

Gina jelenleg hetente jár a Viktória Rehabilitációs Központba gyógytornára, egy másik helyszínen pedig elektromos kezelést is kap. A tavalyi állapothoz képest van némi haladás, mert javult az egyensúlyérzéke, ám sajnos még mindig nem érzi a lábait. Reménye azonban továbbra sem hagyta el, hiszen nagyon szeretne lábra állni, a legnagyobb álom pedig a táncolás. Hiszen egész korábbi életét kitöltötte a mozgás, a tánc, és ilyen pályán képzelte el a jövőjét. Ezért is járt a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba, ahol az előző tanévben végzett, táncosként…

Azon nem nagyon gondolkodott, mi mással foglalkozna még szívesen, de a pedikűrös szakma például érdekli: szereti a szép körmöket, másnak is szívesen csinálna ilyet.

A napjai nagyon hasonlóan telnek: kimozdulni a tornán kívül leginkább a barátaival szokott, akikkel olykor elmennek kávézni, kikapcsolódni. Próbál tehát a többi fiatalhoz hasonló életet élni, még ha meg is vannak a maga korlátai. Otthon lényegében csak két-három helyiségben tud közlekedni, a pici konyhába be sem fér a kerekesszékkel – így amikor csak tud, lemegy. A család folyamatosan azon van, hogy el tudjanak költözni egy nagyobb lakásba vagy házba.

A lány éjszakái nagyrészt olvasással telnek, ez az egyik legkedvesebb tevékenysége. Sokszor hajnali 4-ig is olvas, mert nem igazán tud aludni, a sötét és az éjszaka még mindig felidézi benne a balesetet…

A könyvek azonban menedéket jelentenek, azokkal egy időre könnyen ki tudja magát kapcsolni a való világból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!