zanzásított útibeszámoló

2019.03.10. 11:30

Ízes kóstolót vitt a Kákics zenekar a magyar népzenéből Ecuadorba

Mivel mindenről nem szólhatok, tömörítenem, zsugorítanom, azaz zanzásítanom kell egy-egy nap eseményeiről szóló beszámolóimat.

Lendvai Tibor

Lélegzetelállító vízesés: a Pailon del Diablo, azaz az „ördög serpenyője”

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Macasból az esőerdőn keresztül vezető úton indultunk északra, Puyo felé. Ez már a spanyolok által rettegett fejvadászok, a jívaro – saját nyelvükön shuár – indiánok földje. A zanza szó eredete ehhez a földhöz kötődik, jelentése: a shuárok által készített zsugorított

emberfej. Egyszerre trófea, rituális tárgy, és a 20. században sajnos, kereskedelmi áru. A legyőzött ellenség levágott fejéből a nyakon keresztül távolították el a hátsó koponyarészt, majd néhány napos speciális füsttel való kezelés után az arccsontokat is kivették. További aszalás után a végeredmény eredeti arcvonásokat őrző, ökölnyi emberi fej. Ezeket a trófeákat egyrészt az ellenség elijesztésére, másrészt – a győzelmi ünnepeken – rituális célra is használták a derekukra kötve a harcosok, hitték, hogy a legyőzött ellenség ereje átszáll a zanza viselőjére.

Ecuador szemmel láthatóan változik, gazdaságilag fejlődik, de továbbra is léteznek 20-22 éve is megcsodált jelenségek

Puyo-t, majd az olajtársaságról elnevezett Shell városát elhagyva a Pastaza-folyó völgyében kapaszkodtunk felfelé, újra a hegyvidék irányába. Pihenésképpen megálltunk, és egy kiépített erdei úton gyalogtúrát tettünk a nedves trópusi erdőben a Río Verde folyó mintegy 80 méterről alázúduló, lélegzetelállító vízeséséhez, a pailon del diablo-hoz, azaz az „ördög serpenyőjéhez”. Az Andok nyugati

oldaláról érkező folyók vize mind a nagy folyamóriásban, az Amazonas-ban köt ki. 1541-ben a legendás aranyváros, Eldorádó megkeresésére irányuló expedíció részeként, egy kis hajó indult el az ismeretlenbe a mai Észak-Ecuadorból, a Coca-folyón. A rajta utazó spanyolok vezetője Francisco de Orellana volt. A folyó, amelynek hátán utaztak, egy szélesebb folyóba, a Napo-ba torkollott, majd hosszú utazás után egy még szélesebb folyón találták magukat. A krónikás szerint, ha a folyó közepén eveztek, nem látták a két partot. 172 napi utazás után jutottak ki az Atlanti-óceánra, felfedezve ezzel Európa számára a világ legbővizűbb folyóját, amelynek vízgyűjtőterületén haladtunk most mi is a hegyvidék irányába.

Lélegzetelállító vízesés: a Pailon del Diablo, azaz az „ördög serpenyője”
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Chimborazo-i tartózkodásunk alatt több helyen koncerteztünk. Jártunk Colta-ban, abban a templomban, amely állítólag Ecuador első katolikus temploma az 1530-as évekből. Szerencsére volt alkalmunk találkozni régi ismerősökkel is: Martin Malán népzenész-hangszerkészítővel és Geovanny Silva doktor úrral, aki már húsz éve is a környékbeli őslakos települések körorvosa volt, most is ebben a hivatásban teljesít szolgálatot. Akkoriban az ő segítségével juthattam el távoli indián közösségekbe, Jatun Loma-ba is, ahol a magyar nyelvről beszélgetve, velem egykorú emberek elsőként azt kérték tőlem, hogy mondjam magyarul a Napot és a Holdat. Azt gondolom, hogy ez sokat elárul arról a szoros viszonyról, ami a természet és az itt élő ember között akkor létezett. Ma már kétlem, hogy hasonló helyzetben az égitestek nevére lennének kíváncsiak.

Quitói iskolások a műsort figyelik
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Néhány nap után újra Quito óvárosát jártuk. Az oxigénhiánnyal dacolva megmásztuk a lakóházakkal sűrűn beépült Panecillo hegyet, amelynek tetejéről egy hatalmas, szárnyas Szűz Mária szobor vigyázza Quito békéjét. A San Francisco és a La Merced templomokba lépve szinte megtorpantunk az aranyozott gazdagság láttán, és előtört belőlem a kérdés: vajon jutott-e ezekbe a templomokba

Cajamarca aranyából? Az Inka Birodalom e városában fogták el a spanyol konkvisztádorok 1533-ban az utolsó inka uralkodót, Atahualpát, aki – látva a fehérek aranyéhségét – felemelt karral egy vonalat húzott börtöne falára, azzal az ígérettel, hogy szabadulásáért cserébe, addig a vonalig tölti meg a termet arannyal. A birodalom egész területéről hordták a csillogó fémet és töltötték a termet; a spanyolok meg taposták, zúzták, tömörítették, hogy még több beférjen. Az inka uralkodó beváltotta ígéretét, a tömlöc megtelt, azonban az európaiak Atahualpát kivégezték, és a zsákmány a hódítók martaléka lett. Könnyen lehet, hogy a quito-i templomokba is jutott arany a „Napisten fiának” börtönéből.

Bő kéthetes utazásunk során meggyőződhettünk arról, hogy Ecuador szemmel láthatóan változik, gazdaságilag fejlődik, de továbbra is léteznek 20-22 éve is megcsodált jelenségek – az élet minden területén – amelyek még mindig határozottan tetten érhetők. Utazásunk utolsó napjainak egyikén megtudtuk, hogy a közelmúltban volt egy országos kontroll, melynek során a buszsofőröket ellenőrizték. Kiderült, hogy több, mint 3200 buszsofőrnek nem volt jogosítványa… A mentalitás is nagyban hozzájárul e dél-amerikai ország egzotikumához.

Otavaló indián kislány, viseletben
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Turnénk 16 napja alatt, hat tartományban 12-szer koncerteztünk. Erdélyi és magyarországi barátainkkal együtt tízen vettünk részt ebben a nagyszabású programban. Törekedtünk arra, hogy lehetőségeinkhez képest a legnagyobb szeletet vigyük kóstolóba a magyar népzene gazdag tortájából e távoli ország lakóinak. Igyekeztünk változatos zenei anyagot bemutatni, a sokszínű hangszerparkot,

amit a hátunkon vittünk (duda, furulyák, tekerő, ütőgardon, dob, hegedűk, brácsa stb.), a helyben kölcsönkapott bőgő egészítette ki. Népzenénk, táncaink sokszínűségét látva a guarandai művelődési ház igazgatója azt mondta, hogy kedve kerekedett hazánkba látogatni. Úgy gondolom, előadásainkon átsütött, hogy számunkra fontos a saját népi kultúránk, és ez az, ami példa értékű lehetett az

ecuadoriak számára. Egy indián közösség iskolaigazgatója ki is mondta, hogy műsorunkkal példát mutattunk a helyieknek a saját kultúra tiszteletéből, ápolásából, ami továbbgondolásra érdemes.

Rávilágítottunk, hogy rangja, értéke van az őslakos kultúrának is, mert sok ecuadori ma még ezt nem így gondolja. Köszönjük támogatóinknak, Vargha Tamás külügyi államtitkár és országgyűlési képviselő úrnak, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és miniszterelnöki biztos úrnak, a Bicskei Torna Clubnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, az Ecuadori Magyar Nagykövetségnek, a Casa de la Cultura Benjamín Carrión-nak, és Mario Godoy Aguirre-nek, hogy képviselhettük a magyarságot a világ e távoli szegletében!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!